Másodszor sem sikerült: a Mohács elbukta az NB III-as osztályozót
A tavalyi próbálkozás után idén sem sikerült kivívnia az NB III-as szereplés jogát a Mohácsi TE 1888 csapatának. A baranyai bajnok az osztályozó visszavágóján ugyan kétszer is visszakapaszkodott a mérkőzésbe, ám a Király SE hazai pályán 3–2-re győzött, így kettős sikerrel harcolta ki a feljutást.
Teltház fogadta a csapatokat a szombathelyi Király Sportlétesítményben, ahol több mint 700 néző volt kíváncsi az NB III-as tagságról döntő összecsapásra. A Mohács nehéz helyzetből várta a visszavágót, hiszen az első mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett, így kétgólos hátrányból kellett volna fordítania.
A találkozó nagy iramban kezdődött, és a hazaiak már a 19. percben megszerezték a vezetést. Hegyi Dominik a saját térfelén szerzett labdát, végigrobogott a jobb oldalon, majd több védőt is kicselezve a hosszú alsó sarokba lőtt. A 30. percben tovább nőtt a Király előnye, amikor egy szabadrúgást követően Szabó Bálint csapott le egy lecsorgó labdára, és közelről a hálóba passzolt.
A Mohács azonban nem adta fel. Két perccel később Rázsics Máté szépített, így a vendégek még a szünet előtt visszahozták a reményt. A fordulás után feszült hangulatú mérkőzés alakult ki, a játékvezető összesen nyolc sárga lapot osztott ki.
A második félidő egyik vitatott jelenete után büntetőhöz jutott a Mohács. A hazaiak hevesen reklamáltak az ítélet miatt, ám a tizenegyest Rázsics Máté magabiztosan értékesítette, így a 69. percben 2–2-re módosult az állás.
A hajrában mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a párharcot végül a Király SE döntötte el. A 88. percben két cserejátékos hozta össze a győztes találatot: Kolompár Zénó fejjel továbbította a labdát Gombás Mátéhoz, aki higgadtan a kapuba lőtt. Nem sokkal később ismét betalált, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt.
A hátralévő percekben a szombathelyiek már nem engedték ki kezükből az előnyt, így 3–2-re megnyerték a visszavágót, és kettős győzelemmel szerezték meg az NB III-as indulás jogát.
A mérkőzés után Hegyi László, a Király SE vezetőedzője kiemelte, hogy játékosai mentálisan és fizikálisan is kiváló teljesítményt nyújtottak, külön dicsérve a fiatalokat, akik gólokkal és hasznos játékkal járultak hozzá a sikerhez.
Takács Lajos, a Mohács vezetőedzője szerint az osztályozók sajátossága, hogy rendkívül nagy nyomást helyeznek a játékosokra, különösen olyan ellenféllel szemben, amelyet korábban nem ismertek. Úgy véli, csapatának mindkét mérkőzésen megvoltak a lehetőségei, a feljutás azonban az első, hazai találkozón úszott el, ahol számos helyzetet kihagytak.
A Mohácsi TE 1888 így egymást követő második évben maradt le az NB III-as szereplésről, míg a Király SE teljesítette szezonbeli célját, és a következő idényt már a harmadosztályban kezdheti meg.A tavalyi próbálkozás után idén sem sikerült kivívnia az NB III-as szereplés jogát a Mohácsi TE 1888 csapatának. A baranyai bajnok az osztályozó visszavágóján ugyan kétszer is visszakapaszkodott a mérkőzésbe, ám a Király SE hazai pályán 3–2-re győzött, így kettős sikerrel harcolta ki a feljutást.
Szabó Ferenc