Meggyőző előnnyel telel a tabella élén a PMFC

2020. február 6. 14:49 2020. feb. 6. 14:49

A PMFC szurkolói örömmel nézegethették és nézegethetik is a téli időszakban az NB III. Közép csoport tabelláját. A csapat a bajnoki rajt előtt 4 ponttal vezet a második helyen álló Szentlőrinc és 12 ponttal a harmadik helyet elfoglaló Monor előtt. Vezetőedzőjükkel, Vas Lászlóval beszélgettünk.

A nyugati csoportban hasonló előnnyel, négy ponttal vezet az Érd a III. Kerületi TVE ellen, mint a PMFC a közép csoportban, a keleti csoportban az első helyen álló Füzesgyarmatot két ponttal lemaradva követi a DEAC.

"Egyik csapatnak nem sikerült elhúzni az élen, így mindhárom csoportban izgalmas csaták várhatók. Így lesz ez a pécsi piros-feketék háza táján is"

- hangsúlyozta Vas László vezetőedző. Hozzátette, nem ülhetnek a babérokon, ezért a 3 heti téli pihenő alatt a játékosok otthonukban egyéni feladatokat végeztek, így az egyéni munka nem szünetelt.

Fotó: Szabó Ferenc

Az elmúlt három hét alatt már együtt dolgoztak a fiúk. A mesterük arra törekedett, hogy minden edzésen a programokban legyen labda. Erről gondoskodik a szakmai stáb, akik az alapozás minden percében a focistákkal vannak. Nem hiányzik Sólyom Csaba kapusedző, Szabados József, Német Zsolt pályaedző, Végi Jenő masszőr, és Veréb Viktor erőnléti edző sem.

"A jelenlegi tabellára nézni abszolút jó, de ez csak egy állapot. Nekünk az a feladatunk lépésről lépésre javítsuk a teljesítményünket, jobbá tegyük a csapatot erőnlét, taktika, technika szempontjából és nem utolsó sorban mentálisan"

- fűzte hozzá a tréner. A PMFC-ből időközben két játékos távozott: Kiss Krisztián Kozármislenybe, Máté János Tiszakécskére került, Máté már be is mutatkozott az NB II-es bajnokság első fordulójában. Vas László elárulta, Kiss és Máté helyére fiatalokat hoznak fel.

Fotó: Facebook/PMFC

A PMFC labdarúgói február 8-án a horvát HNK Cibalia ellen lépnek pályára otthonukban. A folytatásban február 12-én érkezik az élvonalban játszó Paks együttese a Magyar Kupában. A baranyaiak célja a nyolc közé jutás.

Szerző: Szabó Ferenc

Forrás: Pécsi STOP