Megváltoztatta nevét a pécsi női kosárlabdacsapat

2021. szeptember 28. 07:45 2021. szept. 28. 07:45


A név változik, a hagyományokkal és a célokkal azonban nem szakít a pécsi női kosárlabdacsapat, amely mostantól NKA Universitas PEAC néven küzd majd a hazai és nemzetközi sikerekért, és építi tovább a pécsi kosárlabda-kultúrát. A jelentős változásról tartottak tájékoztatót a Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémia Konferenciatermében.

A Pécsi Tudományegyetem az oktatási, a kutatási és a gyógyítási alapfeladatok ellátása mellett elkötelezett a kultúra és a sport társadalmi jelentőségének felkarolásában. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a Pécsi Tudományegyetem és a Rátgéber Kosárlabda Akadémia között az elmúlt időszakban is széles spektrumú együttműködés zajlott. Erről is beszélt a PTE rektora, dr. Miseta Attila. 

 

A Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, dr. habil. Rátgéber László a rendezvényen arról beszélt, hogy Pécsett a kulcs személyek támogatják a kosárlabdát. A város legsikeresebb csapat sportága a kosárlabda. Azt is elmondta a mester edző, hogy az Akadémia Alapítványa és az egyetem össze fogása nélkül megszűntvolna  a női kosárlabda Pécsett. A PTE Egészségtudományi karának szüksége van Forma I-re. Ez a pécsi női kosárlabda, akik úton vannak az Euró Liga felé.

 

A PTE kancellárja Decsi István arról beszélt, hogy a megállapodás alapján várható, hogy több fiatal kerül az egyetem falai közé, ahol tanulhat és sportolhat. Arról is beszélt, hogy biztosan többen jutnak el a nemzetközi megmérettetésre. 

 

A csapatot működtető Kosárlabda Akadémia Sport Kft. 2011. évi megalakulását követően a sportvállalkozás tulajdonosi szerkezetében 2020. július 16-án változás történtek. Addig a kft. többségi tulajdonosa Pécs MJV önkormányzata volt 51 százalékkal, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia 25, a PEAC Sportegyesület pedig 24 százalékot birtokolt. Az új többségi tulajdonos a Rátgéber Kosárlabda Akadémia lett 70 százalékos üzletrésszel, 20 százalékos tulajdonos Pécs MJV önkormányzati tulajdonú cége, a PSN Zrt., továbbá 10 százalékkal tagtárs maradt a PEAC Sportegyesület, erről már Kond Árpád a csapatot működtető KAS Kft ügyvezetője beszélt. 

 

Az új nevet viselő  NKA Universitas PEAC vezető edzője, Csirke Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy személy szerint nagyon örül, hogy a szerződéskötés megtörtént. A játékosoknak csak a kosárlabdával kell foglakozni, de most nyugodtabban lehet tervezni. A másik nagy előnye, mivel a PEAC a felnőtt csapata az Akadémiához tartózik, így hosszabb távú perspektívát tudnak kínálni a tehetséges utánpótlás játékosoknak. Most is több játékos  az egyetem hallgatója, tette hozzá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most egy újabb területen kapcsolódott össze a PTE a pécsi női kosárlabdázással: támogatói és reklámszponzori szerződés jött létre a felek között!

Az eddig PEAC-Pécs néven szereplő csapat új névvel folytatja a nemzeti bajnokság első osztályában és az Európa Kupában: az NKA Universitas PEAC együtteséértszoríthatnak a kosárlabdaszerető pécsiek.

S hogy mit érdemes tudni az NKA Universitas PEAC-ról? Röviden így jellemezhetnénk a csapatot: pécsi, fiatalos és sikeréhes. Nagyon fontos, hogy egy nagy tapasztalattal bíró, helyi kötődésű edző irányítja a lányokat Csirke Ferencszemélyében. Szintén jelentős vonzerő a szurkolók számára, hogy sok pécsi, vagy pécsi kötődésű játékos található a keretben, zömmel olyanok, akik a Rátgéber Kosárlabda Akadémián pallérozódtak az elmúlt években – ilyen például a két felnőtt magyar válogatott kiválóság, Kiss Virág és Wentzel Nóra. Mellettük ott van a rutin Sarok Nikolett és Szücs Réka személyében, hogy aztán a négy légióssal (Nikola Dudásová, Ivana Brajkovic, Tyaunna Marshall, Chelsea Nelson), valamint az akadémiáról érkező tehetségekkel (Bojtár Boglárka, Laczkó Sára, Selcova Ilina, Kötő Luca, Olawuyi Adenike, Csényi Anna) kiegészülve egy ütőképes, sokra hivatott keret induljon csatába mind a hazai, mind a nemzetközi porondon.

 

A csapatot működtető Kosárlabda Akadémia Sport Kft. 2011. évi megalakulását követően a sportvállalkozás tulajdonosi szerkezetében 2020. július 16-án  változás történtek. Addig a kft. többségi tulajdonosa Pécs MJV önkormányzata volt 51 százalékkal, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia 25, a PEAC Sportegyesület pedig 24 százalékot birtokolt. Az új többségi tulajdonos a Rátgéber Kosárlabda Akadémia lett 70 százalékos üzletrésszel, 20 százalékos tulajdonos Pécs MJV önkormányzati tulajdonú cége, a PSN Zrt., továbbá 10 százalékkal tagtárs maradt a PEAC Sportegyesület, erről már Kond Árpád a csapatot működtető KAS Kft ügyvezetője beszélt. 

Az új nevet viselő  NKA Universitas PEAC vezetőedzője, Csirke Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy személy szerint nagyon örül, hogy a szerződéskötés megtörtént. A játékosoknak csak a kosárlabdával kell foglakozni, de most nyugodtabban lehet tervezni. A másik nagy előnye, hogy a PEAC felnőtt csapata az Akadémiához tartozik, így hosszabb távú perspektívát tudnak kínálni a tehetséges utánpótlás játékosoknak. Most is több játékos az egyetem hallgatója — tette hozzá.