Működő gyógyszert találtak az elhízás ellen

2021. február 11. 17:27 2021. feb. 11. 17:27

Egy étvágycsökkentő gyógyszer segíthet az elhízás legyőzésében- írja az MTI.

A New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány megközelítőleg kétezer ember bevonásával készült- írja a 24.hu a BBC News cikke alapján.

A teszten résztvevőket két nagy csoportra osztották, az egyik csoport szemaglutid injekciót, a másik csoport pedig placebót kapott. Mind a két csoportot megfelelő étrend és testmozgás tanácsokkal segítették.

Ahogy a lap írja, a szemaglutidot a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére is használják. A szert a vizsgálat résztvevőinek nagyobb dózisban adták. A szer úgymond „átvágja” a szervezetet azzal, hogy egy GLP1 nevezetű hormont imitál, amely a laktató étkezések után szabadul fel, ezzel az éhségérzetet drasztikusan csökkenteni tudták. Az eredmények szerint a szemaglutidot kapó csoport tagjainak átlagosan 15 kilogrammtól sikerült megszabadulniuk, míg a kontrollcsoport tagjai csupán 2,6 kilogrammot sikerült leadniuk ugyanennyi idő alatt.

„Húsz éve foglalkozom az elhízás kutatásával és a bariátriai műtétet leszámítva mostanáig nem állt rendelkezésünkre hatékony módszer ennek a kórállapotnak a kezelésére” – tette hozzá a szakember, megjegyezve, hogy a súlyfeleslegtől való megszabadulás csökkentheti a szívbetegség, a diabétesz és a súlyos tünetekkel járó Covid-19 kockázatát is.

 

A tanulmány során tapasztalt mellékhatások között szerepel az émelygés, a hányás, a hasmenés és a székrekedés. A szakemberek további tanulmányokkal vizsgálják, hogy az elért testsúlycsökkenés hosszú távon fenntartható-e.

forrás: 24.hu/BBC News