Nagyot küzdött a PVSK, de elmaradt a bravúr

2025. február 13. 19:35 2025. feb. 13. 19:35

Az eddigi kilenc hazai meccséből nyolcat megnyerő, harmadik helyezett Szolnok látta vendégül a pécsieket szerda este. Nehéz negyven perc várt a vendégekre, mert térdsérülése miatt ezúttal nem számíthattak egyik legjobbjukra, Amorie Archibald-ra.

"Sajnos nincs rendben a térde, nem is tudott rendesen edzeni, ezért most egy injekciós kezelést fog kapni, kihagyja a Szolnok elleni meccset. Payton lába sem százszázalékos, valószínűleg a válogatott-szünetben rá is vár majd egy kúra, de ő velünk lesz szerdán. Ami az ellenfelünket illeti, a Szolnok remek formában van, az Alba ellen a szezon egyik legjobb játékát hozták. A külső körülményekkel együtt is úgy fogunk pályára lépni, hogy beleadunk a meccsbe mindent." – mondta Szrecsko Szekulovics a mérkőzés előtt. 

A várakozásokra rácáfolva, az első negyedben olyan szigorú védekezéssel kínálták meg a tabella harmadik helyezettjét, hogy 10 perc után, nem kis meglepetésre vezettek is 20-18-ra.

Azt gondolni lehetett, hogy a Szolnok nem fogja annyiban hagyni a dolgot és a második negyedben ez be is igazolódott. A félidő legvégén még volt egy gyors kosárváltás, így 42-37-es Olaj-előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

A harmadik negyedben többször is úgy tűnt, hogy elkezdenek meglépni a hazaiak, azonban a PVSK-tól rendre jött egy-egy extra teljesítmény, ami megtorpedózta a szolnoki tervet. Néhol Vaughn szerzett fontos kosarat, máskor Plézer vert be egymás után két triplát is, de a negyed vége felé Mokánszki is hozzátette a magáét ahhoz, hogy 28-28-ra hozzák a játékrészt és látótávolságon belülről várhassák a záró etapot.

Az utolsó negyed első perceiben is még tartották a lépést a Szolnokkal szemben a PVSK kosarasai, az elején feljöttek három pontra is, de az utolsó 4-5 percre fordulva túl sok lett a rontott pécsi dobás, ezt pedig, ha nem is könyörtelenül, de kihasználta az Olaj, amely végül 91-80-ra nyerte meg a meccset.. 

Az egész meccset figyelembe véve, 19 hazai faultra 28 vendég jutott, a játékvezetők talán a kelleténél jobban is tisztelték a Szolnokot, de a Pécs megmutatta, hogy kemény ellenfél a legjobbaknak is, erre a teljesítményre lehet építeni a továbbiakban.

Szolnok–PVSK-VEOLIA 91–80                                                                                                                                    (18–20, 24–17, 28–28, 21–15)

Szolnok: SOMOGYI 6, Pallai 9/3, LUKÁCS N. 17/3, Szubotics 15/3, AIMAQ 15.
Csere: Jovanovics 8, Radovanovics 6, Rudner 8/6, Krnjajski 2, Peringer 5, Horváth Á.

PVSK: VAUGHN 22, Merkl 5/3, PLÉZER 12/6, DZSELETOVICS 18, Payton 8.
Csere: Antóni 2, Mokánszki 10/6, Frank, Radó, Németh A. 3/3, Molnár M.

Oliver Vidin, a Szolnok vezetőedzője: – Elismerés jár a mieinknek a győzelemért, és a pécsi gárdának is jár a dicséret, mert jól felkészült a mérkőzésre. Nehéz így edzeni és játszani, hogy közben két embert is be kell építenünk a csapatba. Azzal nem vagyok elégedett, hogy sok pontot kaptunk és ellenfelünknek tizenkét támadólepattanót engedtünk leszedni. Jól jön a nemzetközi szünet, mert utána hat rangadó vár ránk.

Szrecsko Szekulovics, a PVSK vezetőedzője: – Végig jól harcoltunk a mérkőzésen, nem okoztunk csalódást. Sokat dolgoztunk és jól felkészültünk, a hajráig pariban voltunk a minőségi játékosokkal felálló Szolnokkal. Kis csapat vagyunk, de mindent meg fogunk tenni, hogy kiharcoljuk a bennmaradást az A-csoportban.

Szabó Ferenc