Nem sikerült a bravúr a PMFC-nek Debrecenben

2020. szeptember 29. 10:46 2020. szept. 29. 10:46

A DVSC és a PMFC játszotta az NB II. 10. fordulójának zárómeccsét hétfő este a Nagyerdei Stadionban. A Mecsekaljaiak derekasan küzdöttek, de pont nélkül kellett hazautazniuk a másodosztály legerősebbjének otthonából. A meccsen pályára lépett Dzsudzsák Balázs is, aki először rúgta NB II-ben a bőrt.

A PMFC kezdőcsapatában a DVSC ellen tízen is helyett kaptak, akik rendszeresen játszottak az NB III-ban a 2019-2020 évi bajnokságban. A tabella szerint a legjobb védelemmel rendelkező vendégcsapat és a legjobb csatársorral rendelkező hazaiak közül a mecsekaljai gárda célozta meg legelőször a hazai kaput.

A 7. percben a DVSC két védője és kapusa is hibázik, Kónya viszont elhibázta a lehetőséget. Nem így a Debrecen, A 9. percben balról adtak be labdát a középen érkező Sós, két pécsi védő között kapu bal oldalába fejelte a labdát, 1-0.

A 16. percben Sági megsérült, Króner váltotta. A 27. percben Hegedűs egyenlítési lehetőséghez jutott, két alkalommal is célozhatta volna a kaput, a harmadikat is kereste, itt már hibázott.

A fiúk egyébként szakadó esőben futballoztak, időközben kiderült, hogy 4180-an szurkolnak nekik a helyszínen.

A 35. percben sárga lapot kapott a pécsi Futó Zsombor lökésért, Grabant reklamálásért gyűjtött be egy sárgát a 45. percben.

Bozsik József volt szövetségi kapitány a szünetben egyenlő erők küzdelméről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a PMFC a találkozó jelentős részében többet birtokolta a labdát. A DVSC kénytelen kontrázni, ebből született az első félidő egyetlen egy gólja is. A vendégek párharcba is belemennek, ez dicséretes. Időnként kicsit kapkodnak, a DVSC viszont nem.

Elkezdődött a második játékrész. A DVSC játékosa, Sós egy kemény belépésért sárga lapot kapott a 47. percben. Az 53. percben majdnem egyenlített a PMFC, Geiger lövését Kinyik a gólvonalról mentette. Csere a hazaiaknál, Sós helyére Bévárdi érkezik az 56. percben.

A 62. percben Poór Patrik a 16-oson belül lerántotta Adamcseket, ami sárgát ért, a PMFC-nek pedig egy 11-est. A megítélt büntetőt Adamcsek nagy erővel a bal alsóba bombázta, 1-1. Öt percre rá érkezett a hazaiak válasza: a 67. percben Bárány közelről a pécsi kapuba fejelt, 2-1.

A 73. percben nagy hangorkán közepette érkezett Dzsuzsák Balázs Bárány helyére. Dzsudzsák Balázs pályafutása alatt még nem játszott másodosztályban. A 71. percben Ferenczi 11 méterről leadott lövését Helesfay bravúrral hárítja.

Dzsudzsák 22 méterről szabadrúgást enged el, amit Kinyik 3 méterről a kapuba fejelt, beállítva a 3-1-es végeredményt a 81. percben.

Az eredménnyel a Debrecen megerősítette vezető helyét a tabellán, újabb lépést tett az első osztályba való visszatéréshez. A PMFC a 12. helyen várja a folytatást.

Szerző: Szabó Ferenc

(Címlapkép: A PMFC egy korábbi találkozón - fotó: Szabó Ferenc)

 

Forrás: Pécsi STOP