Ötéves a PEAC birkózó szakosztálya

2021. június 7. 18:25 2021. jún. 7. 18:25

Öt éve egyesült a Mecsekaljai birkózó klub a PEAC-cal. Azóta Dél-Dunántúlon egyedül a PEAC-ban működik a birkózás. A fél évtízed alatt minden korosztályban és fogásnemben értek el sikereket az egyetem színiben versenyzők- mondta el Nagy Norbert szakosztályvezető.

-Meguntuk az egerészést, nem akartunk megállni és kerestünk egy biztos helyett a folytatásra, kezdte a beszélgetést Nagy Norbert. A PEAC-cal sikerült megegyezni. Bevonultunk több iskolába több hétre birkozó edzéseket tartani. Kerestük a birkozást kedvelő fiatalokat. Az érdeklödök nem azt látták, hogy két hentes tanuló gyömöszöli egymást. Edzéseken atlétikától, technikai elemekig sok minden lehetett látni. Száz fölé emelkedett a szakosztályban sportolók száma. Annak már kevésbé örültünk, hogy a koronavirus járvány tust adott a szakosztálynak. Meszesen és az Anikó utcai iskolában a tiltó rendelkezések miatt nem voltak edzések.

 

A szakosztályvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a PMFC jelenlegi, a PEAC várható létesitményében a Stadion utcában dolgoznak napjainkban. Több sikeres versenyzőjük van. A teljesség igénye nélkül elmondta, hogy Soliman Yasmin kadett korosztályban nemzetközi sikereket ért el, Magyar bajnoki címet is begyüjtött. Kiss Károly juniorok és felnőtt korosztályban szabadfogásban a legfényesebb érmet is begyűjtötte. Gazdag Krisztiánnak 55 kilósok között sikerült Magyar bajnoki címét megvédeni.

Hozzátette, hogy a Stadion utcai edzőterem felujitására a Magyar Birkozó Szövetségtől célzott támogatást kapnak, Garamvölgyi Gábor vezetőedzővel magas szinvonalú, és sikeres munka folytatúdhat, elfelejtve a pandémia hátrányos okait.

 

Nagy Norbert kérdésre elmondta, hogy a tokiói olimpiára a 6 kvóta szerző birkozó közül 4 kötöttfogású. Bizonyitja, hogy a magyar birkózás továbbra is ott van az országok közötti versenyben az élbolyban. A szakember véleménye szerint Muszukajev Iszmail esélyes a legfényesebb érem megszerzésére.

Több pécsi sportág nyári tábora mellett, a birkózók junius 21-től inditják 5-12 évesek számára a foglalkozásokat. A programjaikat uszásoktatással bővitik. A foglalkozások a Magyar Birkozó Szövetség ovis programjához is illeszkedik. Lesz készség és képességfejlesztő torna, valamint koordináció és akrobatikus képesség fejlesztés. Alap és speciális birkózás elsajátítása sem marad ki a színes programokból.

Szerző: Szabó Ferenc