PEAC-PINKK rangadótól lesz hangos szerdán a Lauber Dezső Sportcsarnok

2020. október 6. 13:41 2020. okt. 6. 13:41

A PEAC-Pécs és a PINKK-Pécsi 424 mérkőzik egymással a 2020-2021. évi női kosárlabda-bajnokság második fordulójában. Mindkét együttesnek van javítanivalója: az egyetemisták Szekszárdon szenvedtek vereséget, a PINKK otthonában kapott ki.

Három napja a PEAC Szekszárdon két negyeden keresztül remekül helytállt, volt időszak, amikor a pécsi lányok vezettek. A hosszú szünet után azonban talán kijött rajtuk a fáradtság, így végül 11 ponttal nyerték a találkozót a tolnaiak.

A PINK-Pécsi 424 otthonában, a kozármislenyi sportcsarnokban a Vasas Akadémia ellen lépett pályára, de a 40 perc alatt mindössze 10 másodpercig voltak vezető pozícióban Vári Zitáék. A hazaiak különösen a távoli dobásokban hibáztak sokat hibáztak, 13 kísérletből egy akadt a kosárba, illetve a 18 eladott labda is igazolhatta a vereség okát.

Szerda este mindkét együttes javítana a mérlegén. Szentendrei Áron, a PEAC másodedzője megkeresésünkre elmondta, az október 7-i találkozó az első hazai mérkőzésük lesz a szezonban.

Szentendrei Áron (fotó: Szabó Ferenc)

- Természetesen a győzelem lebeg szemeink előtt, bár mindkét csapatban akadnak sérültek. A felkészülés során már találkozott a két gárda, akkor a PEAC nyert. A szekszárdi mérkőzésen, ahol ugyan vereséget szenvedtünk, már meg-megmutattuk valós erőnket, és abból tovább építkezve, reméljük, hogy sok örömet tudunk szerezni, rég nem látott szurkolóinknak, akiket nagy szeretettel várunk – fogalmazott Szentendrei.

- Az első fordulóban elszenvedett vereséget követően csalódottak voltunk a mutatott játék miatt – nyilatkozta Vanja Miljkovic, a PINKK vezetőedzője.

- Sajnos több problémánk is volt a felkészülés alatt, centerünk, Daugile Sarauskaite még mindig nem tud rendelkezésre állni. Nagyon gyorsan követik egymást a mérkőzések a bajnokságban, így a meccsek sorozatával van több lehetőségünk jobb formába lendülni, mint az edzésekkel.

Vanja Miljkovic (fotó: Szabó Ferenc)

A tréner szerint a szerdai összecsapás jó lehetőség lesz fiatal játékosoknak, hogy érezzék, mit jelent tapasztaltabbak ellen játszani. Mint fogalmazott, "mindent ki fogunk magunkból adni és keményen dolgozunk, hogy jobb játékot mutassunk."

Szerző: Szabó Ferenc

(Címlapkép: Facebook/PEAC-Pécs)

 

 

Forrás: Pécsi STOP