PVSK-parádé: Bravúros kosarakkal húzták be a győzelmet

2025. március 30. 22:16 2025. márc. 30. 22:16

Szombaton újra hazai pályán játszott bajnoki mérkőzést a PVSK-VEOLIA NB I-
es férfi kosárlabda csapata. A párducok szombaton este a Lauber Dezső
sportcsarnokban fogadták a Sopron csapatát. . Az utóbbi három forduló
összességében nem sikerült rosszul a pécsiek számára, még, ha az Oroszlány
elleni egy pontos vereség nagyon fájó is volt.

Az OSE ellen nagyjából folytattuk azt, amit az előtte lévő két meccsen elkezdtünk – nyilatkozta a pécsi játékos, Plézer Gábor csapata internetes oldalán. Jól indult a meccs, megvolt a jó formánk, azonban sajnos a végére vissza tudott jönni az
Oroszlány. Az egy-két pontos vereség mindig a legrosszabb, de igyekeztünk ezen
túllépni, és a héten már minden erőnkkel a Sopronra koncentráltunk. Arra biztosan
figyelnünk kell, hogy remekül dobnak kintről, és a légiósaik is magas szintet képviselnek. 
 

Szezonbéli ötödik sikere begyűjtésére volt lehetősége szombaton a Vasútnak, a Sopron jó erőkből áll, mérkőzés megkezdése előtt a tabella 6. helyét foglalták el, és az egész eddigi szezonjukat nézve meglehetősen kétarcúak. Saját pályájukon kimondottan dominánsak, kilencszer nyertek eddig Sopronban, többször is nagyon magabiztosan. Idegenben viszont már nem muzsikáltak olyan szépen, tizenegy meccsből csak hármat tudtak behúzni. A hűség városának csapata a Mecsekalján sem tudta javítani idegenben elért mutatóját, a PVSK az első félidőben dobott 61
alapozta meg a bravúros győzelmet. A kezdő-ötös a harmadik negyedben több pihenőt kapott, meg is látszott az eredményen, izgalmas végjátékot ígért a folytatás. A 34. percben 80-81-et mutató eredményjelző némi riadalmat okozott a szurkolok
között, de az utolsó percekben sikerült bebiztosítani a hazai győzelmet.

PVSK-Veolia–Sopron 91–85

(28–17, 33–25, 16–29, 14–14)

PVSK VEOLIA: VAUGHN 17, ARCHIBALD 35/6, Molnár Mátyás 3, Dzseletovics 11/3, Mokánszki 4/3. 

Csere: Merkl, Radó, Micsovics 9/3, Antóni 10/6, Plézer 2

Sopron: Edwards 8, JACKSON 13/6, Meszlényi 1, Kucsera 3, Molnár Márton 4. Csere: Mucius 16/6, Takács K. 12, GARRETT 22/3, Fazekas 4, Flasár 2

Szrecsko Szekulovics, a PVSK vezetőedzője: Nem tartozunk a top csapatok közé,
ahol kötelező 20 ponttal nyerni, de nagyon elégedett vagyok a támadásokkal, a
védekezéssel. A második félidőben megálltunk, a Sopron védekezést váltott,
zónázásra álltak át, készültünk rá, de nem tudtunk vele mit kezdeni. Sokáig 77 pontot
mutatott az eredményjelző, visszajött a meccsbe a Sopron, de sikerült győznünk így
is. Kiváló ellenfelünk voltak, örülök nagyon. Köszönöm a szurkolóknak, B-középnek,
együtt ünnepeltünk.

Gasper Potocnik, a Sopron vezetőedzője: Először is, gratulálok a PVSK-nak a végső
sikerhez! Egy 50-50%-os meccs lett a végére. Megfordítottuk a negyedik negyedben
az állást, jó lehetőség nyílt előttünk, sok tiszta dobásunk lehetett volna, de nem
tudtuk befejezni, ez nagyon nagy támogatást jelentett volna. Ahogy kinéztünk a
pályán a mérkőzés első felében a 61 kapott ponttal, az elfogadhatatlan. Ha egy
csapat így teljesít, akkor az edző hibája, tehát gyakorlatilag az enyém. Próbáltunk
visszarázódni a helyes útra, de őszintén nem tudtunk rájönni, hogy melyik út vezet a
sikerhez. Nagyon fájdalmas ez, mert ahogy mindig, ez is egy nagyon jelentős
győzelem lett volna számunkra. Meg kell néznünk, hogy tudunk legközelebb jobb
döntéseket hozni és készülünk a következő mérkőzésre.