Radó Ádám búcsút int a PVSK-nak – az élvonal felé veszi az irányt

2025. június 18. 14:04 2025. jún. 18. 14:04

A PVSK saját nevelésű kosárlabdázója a 2025/26-os idényt már nem a pécsi klub színeiben kezdi meg – erősítette meg lapunknak Sági Zoltán, a PVSK kosárlabda szakosztályának ügyvezetője. A 205 centiméter magas, centerként és erőcsatárként is bevethető játékos új kihívásokat keres, és az élvonalban folytatja pályafutását

A mindössze 20 éves sportoló 12 évesen ismerkedett meg a kosárlabdával Pécsett, és már fiatalon egyértelművé vált, hogy a palánk alatt van a helye. A mögöttünk hagyott szezonban, rendszeresen játszó tagja volt a PVSK felnőttcsapatának, ahol fokozatosan harcolta ki magának a játéklehetőséget.

„Több A csoportos klub is megkereste Ádámot, ami nem meglepő, hiszen hatalmas potenciál rejlik benne. Rendkívül tehetséges játékos, aki készen áll a következő szintre lépni” – nyilatkozta Sági Zoltán. „Az elmúlt hetekben több alkalommal tárgyaltunk vele, próbáltuk maradásra bírni, sőt, a szerződésének átdolgozását is felajánlottuk. Végül azonban be kellett látnunk, hogy számára az élvonalbeli szereplés az elsődleges cél, és a klub érdekeit is figyelembe véve közös megegyezéssel elengedtük.”

A PVSK vezetése egyúttal úgy egyezett meg a játékos új klubjával, hogy a pécsi egyesület se járjon rosszul. A válás barátságos hangulatban zajlott, és nyitva hagyták az ajtót a későbbi visszatérésre.

Radó Ádám a PVSK hivatalos honlapján búcsúzott el a szurkolóktól:

„Mindenekelőtt szeretném megköszönni a PVSK-nak és a B-középnek az elmúlt időszak minden pillanatát. Hálás vagyok, hogy viselhettem a klub mezét, és hogy itt fejlődhettem játékosként és emberként egyaránt. Rengeteg élménnyel és barátsággal lettem gazdagabb. Hosszú gondolkodás után egy nagyon nehéz döntést hoztam meg: a következő szezonban az A csoportban folytatom, mert úgy érzem, most kell lépnem a további fejlődésem érdekében. Tudom, hogy ez a döntés másokat is érint, éppen ezért volt különösen nehéz meghozni. A PVSK mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben.”

Radó Ádám az utánpótlás-válogatottban is szerepelt, és a mögöttünk hagyott szezonban bebizonyította: megérett az A csoportos szintre. Bár élő szerződés kötötte a PVSK-hoz, a csapat kiesése után kérte a kontraktus felbontását, hogy új lehetőséget kereshessen magának az élvonalban.

Szabó Ferenc