Shopja lett a PMFC-nek

2020. szeptember 30. 15:38 2020. szept. 30. 15:38

Szerdán megnyílt a PMFC shopja Pécsett a Focivilágban. Az elárusítóhely közel kétezer sportegyesülettel áll kapcsolatban, ismert olasz termékek forgalmazója. A megnyitón a csapat vezetői és a csapatkapitány is jelen volt.

A PMFC NB II-es labdarúgócsapatának operatív igazgatója, Győri János a hivatalos shopmegnyitón azt mondta, a csapat sikeres szereplése mellett jó döntés a kapcsolat kialakítása az üzlettel, cipő kivételével minden felszerelést megvásárolhatnak itt a mecsekaljai drukkerek.

Az is szempont volt, hogy szurkolói igényeket elégítsenek ki. Nem véletlen, hogy épp ez jutott eszébe először, hiszen a pécsieknek legutóbb akkor volt szurkolói shopjuk, amikor még az élvonalban szerepeltek.

A megnyitón jelen volt a csapat vezetőedzője, Vas László, akit arról kérdeztük, hogyan értékeli az őszi fordulók félidejében a csapata teljesítményét.

"A hozzáállás végig jó volt, a játékosok mindent elkövettek a siker érdekében. A pohár azonban, úgymond, félig teli vagy félig üres, sok mérkőzés eredményét egy-egy nüansz befolyásolta. Azt tudomásul kell venni, hogy olyan játékosokat igazoltunk, akik segítik a csapat sikeres teljesítményét és a pénztárcánk fedezi az ezzel kapcsolatos kiadásokat. A szurkolók joggal elégedetlenek teljesítményünkkel, de el kell fogadniuk, hogy sok a fiatal labdarúgó, nagyon kevés játékos rendelkezik NB II-es múlttal. Vannak például, akik két éve megyei bajnokságban játszottak. Köszönjük annak a kis csoportnak a buzdítását, akik elkísértek bennünket Debrecenbe. Nagyon távol voltak tőlünk, de biztatásukat hallottuk, a csapatnak nagyon jól esett a szurkolás."

A megnyitón jelen volt a PMFC csapatkapitánya, Futó Zsombor is. A játékos pályafutása Debrecenben kezdődött, három éve Siófokról érkezett.

Futó Zsombor és Győri János (fotó: Szabó Ferenc)

- 2002-től nyolc éven keresztül a Debrecen labdarúgója voltam. Hétfőn, amikor bajnoki mérkőzést játszottunk a Nagyerdei Stadionban több ismerőssel is találkoztam, Dzsudzsák Balázst közelebbről ismertem. A 2017-2018-as szezon után igazoltam Pécsre Siófokról. Az akkori csapatból már kevesen vannak, de vasárnap Pécsett biztos lesz olyan labdarúgó, akivel még egy csapatban játszottam a Balaton partján - tette hozzá.

Zsombor azt is elmondta, hogy a csapatkapitányként miben segít a társaknak. Mint mondta, a legtöbb támaszt a fiataloknak kell adni, hogy nehogy letörjenek, ha hibáznak. Önbizalom nélkül nem lehet játszani. A csapatkapitány a szurkolóknak azt üzente, hogy fogadják el a fiúkat, mindenki a maximumot szeretné kihozni magából. Hozzátette ugyanakkor, nem titkolja, hogy minőségben mindenkinek javulnia kell.

Szerző: Szabó Ferenc

(Címlapkép: Facebook/PMFC)

Forrás: Pécsi STOP