Sorozatban másodszor nyert a PVSK-VEOLIA

2025. március 15. 20:34 2025. márc. 15. 20:34

Pénteken este sorsdöntő bajnoki mérkőzés várt a PVSK-VEOLIA NB I-es férfi kosárlabda csapatára a Lauber Dezső sportcsarnokban. Izgalom az elején, izgalom a végén, a lényeg azonban leginkább az, hogy újfent győzött, így elmozdulhatott az utolso helyről Szrecsko Szekulovics együttese.

A hazai várakozással ellentétben 0-5, majd 1-8 is volt az eredmény az első percekben. A 3. percben Vaughn triplája indította el a hazai fordítást, majd Mokánszki dobása 21-23-ra módosította az eredményt a 7. percben, Archibald kosarával sikerült 29-26-ra zárni az első negyedet. Jó volt nézni a rövid szünet után, hogy a mind a két csapat extra dobószázalékkal dolgozott, így a második negyedben különösen fontosnak tűnt, hogy elkezdett feljavulni a védőmunka pécsi oldalon is. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy elkezdtek beesni a kinti dobásaink is. Micsovics ahogy beállt kiosztott egy pazar asszisztot Antóninak, aki egy meg is videózott tripla után rögtön bevágott még egyet, de Mokánszki távoli kísérletei után is talpra ugorhattak a lelkes hazai drukkerek. A nagyszünetre tízpontos hazai vezetéssel mehettek a csapatok, a PVSK 0 a Szeged 7 eladott labdával zárta a félidőt.

A harmadik negyedben a triplák továbbra "estek", Vaughn, Mokánszki majd Dzseletovics volt eredményes, így egy 9-0 szériával indítottak a hazaiak. A közel 20 pontosra hízó hazai előny érezhetően el is vette a szegediek kedvét. A vendégek azonban, még jelentős lemaradásban sem adták fel, apránként el is kezdtek zárkózni, Vulikics és Eady is felébredt a meccs végére. A feltámadás alaposan megijesztette a 1500 fős szurkolói gárdát, két időkérés és egy kis fejmosás után azonban sikerült megálljt parancsolni a szegediek rohamának. A PVSK nemcsak a győzelemnek örülhet, hosszú idő után a tabella utolsó helyéről is sikerült feljebb kapaszkodni.

PVSK-VEOLIA- SZTE-SZEDEÁK 90-79
/29-26, 23-16, 23-14, 15-23/

PVSK-Veolia: Vaughn 24/12, Archibald 17, Plézer, Mokánszki 23/12, Dzseletovics 15/6. Csere.: Antóni 6/6, Micsovics, Radó 5, Merkl, Németh A., Molnár M.
Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics

SZTE-Szedeák: Vulikics 16/3, Cseh 16/9, Eady 16/6, Glisics 9/3, Herndon 6. Csere.: Zsiros 9/9, Balogh, Cohill, Anda 7, Polányi.
Vezetőedző: Simándi Árpád

Szrecsko Szekulovics:: Először is gratulálok a csapatomnak, nagyon boldog vagyok, remélem az egész csarnok is az. Nehéz periódus után sokat jelent nekünk ez a két győzelem, stabilizálódott a csapat, sokkal jobban játszottunk, sokkal jobban védekeztünk, 20 ponttal is vezettünk, azonban az utolsó öt percben nem voltam elégedett. Léptünk egyet előre a tabellán, érzelmileg is sokat jelent ez. Jól szállt be a játékba a kispad is, nagyon büszke vagyok a csapatomra.

Mokánszki Máté: Gratulálok a Szegednek, de elsősorban magunknak, mert a mai meccsen olyan tanúbizonyságot tettünk, hogy igenis van helyünk ebben a ligában. Úgy gondolom, hogy ilyen lelátó előtt játszani mindig flow-ba tudja tenni az embert. A magam részéről csak tettem a dolgomat, amit kértek tőlem és ez jól sült el, de ez a csapat érdeme, hogy ma ilyen sikeresek voltunk, reméljük, hogy innentől csak felfelé fogunk menni.

Szabó Ferenc