"Sosem gondoltam, hogy ilyen eredmény születhet az életemben" - olvasói vélemény az angol-magyar sikerről
Július 14-én, kedden hihetetlen teljesítményt nyújtott a magyar labdarugó-válogatott az angolok ellen. Idegenben 4-0-ás sikert arattak a mieink. „Magyarország megalázta Angliát, amely az elmúlt kilencvennégy év legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el"- szerepel a The Guardian címlapján. Egyik olvasónk rövid, érezelmdús elemzést küldött szerkesztőségünknek a tegnapi mérkőzésről. Íme:
Sosem gondoltam, hogy ilyen eredmény születhet az életemben.
9 évesen, sírtam a jugók ellen, később dühöngtem a lettek elleni 1-3-on, a máltai zakón, a románok elleni tétmeccseken fejetlenül, szervezetlenül, beszarva rohangáló játékosokon, a sort sajnos sokáig tudnám folytatni.
Aztán jött Marco Rossi és stábja(meg persze előtte Dárdai és Storck, akik lerakták ennek a játékfilózófiának az alapjait), akik egy tökéletesen működő "klubcsapatot" csináltak a válogatottból. Ötlet, rendszer, szorgalom, fegyelem, minden ami egy jól összerakott, Conte-, Pochettino- vagy Simeone-csapatot jellemez. 2016 óta tudjuk, hogy ezek a játékosok képesek erre, de arra nem számítottam, hogy ezt az "élességet" 100%-ra tudják pörgetni újra és újra, a világ legjobbjai ellen. Nem volt ez fontos az angoloknak, 50-60 meccses szezon után jönnek, ezt nem megemlíteni hazugság és ferdítés lenne, számukra ez nem volt tétmeccs. De hogy revansot akartak venni a budapesti zakó miatt, az hótziher. És ezt a lehetőséget is elvette a magyar válogatott, mert az első perctől centire pontosan tudták, mi a feladatuk. El lett magyarázva ezerszer, be lett gyakorolva orrvérzésig. Rossinak megvan az a varázsa, hogy hisznek és megbíznak benne, szeretnek hozzá "hazajönni", kialakított egy olyan 14-16 fős társaságot, akik együtt vannak 4-5 éve, képesek nemcsak a címeres mezért, de egymásért is küzdeni.
Nincs több topligás, nincs több belga-holland-portugál bajnokságban edződő játékosunk, mint 10-15 éve. Az EB-re, szerintem, leginkább a bővítés miatt jutottunk ki, mégis van egy válogatottunk, amely képes felvenni a versenyt a világ élvonalával. Amely válogatott megragadja a lehetőséget, hogy több csapat szerepelhet, amely berúgja a helyzetet a 91. percben, amelyből nem állíttatja ki magát senki, tönkrebaszva a sorsdöntő mérkőzést, amelyet egy 0-4 után is meg lehet tapsolni, mert látod, hogy mit akarnak a labdával, labda nélkül, látod a tüzet, az elszántságot, a címeres mez tiszteletét.
És nem, nem szabad elvárni ilyen eredmények után sem, hogy simán jussunk ki bármelyik EB-re, VB-re. Mert a realitás nem ez. De van egy olasz faszi, aki megfelelő emberekkel vette körbe magát és utat tudott mutatni honfitársainknak profizmusból, győztes mentalitásból, szerénységből, a magyar válogatott játékosai pedig lehajtott fejjel követik. Akárcsak a szurkolók, Ők is hisznek a csodában, amit úgy hívunk: Futball.
