Szomszédvári derbi: Varga első gólja három pontot ért a PMFC-nek
Két egykori NB I-es csapat, a PMFC és a Kaposvár csapott össze szombaton kora este az NB III Dél-Nyugati csoportjának 9. fordulójában, a Stadion utcában. A mérkőzést a megszokott vasárnapi időpont helyett egy nappal korábban rendezték, mivel a másnapi Kozármisleny–VIDEOTON találkozó biztosítása több erőforrást igényelt. A játékosoknak a kemény talajjal is meg kellett küzdeniük, hiszen az öntözőrendszer meghibásodása miatt hetek óta nem tudták locsolni a gyepet.
A pécsiek nagyarányú siófoki sikerük után ezúttal az éllovas Kaposvári Rákóczi FC-t fogadták. A 38. szomszédvári rangadóra Vas László a Helesfay – Beke, Miklós, Ikonomou, Németh M. – Pintér, Jásper – Helesh, Horváth P., Hegedűs – Orbán kezdőt küldte pályára. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott: mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de gól nem született, a kapusoknak viszont többször is védeniük kellett.
A fordulást követően gyorsan fordulat állt be: az 50. percben a kaposvári Pomozi kapus a tizenhatoson kívül szabálytalankodott Helesh ellen, amiért azonnal piros lapot kapott. A megítélt szabadrúgásból Helesh veszélyesen lőtt, de a labda a kapu fölé szállt. Emberelőnyben a PMFC egyre inkább fölénybe került, Vas László pedig friss erőket is pályára küldött. A 72. percben Csörgő előtt adódott nagy lehetőség, ám kimaradt, majd Helesh helyét Berekali vette át.
A 81. percben végül megtört a gólcsend: a jobb oldalon Beke és Polyák összjátéka után Varga Donáth kapott labdát, aki higgadtan a kapu jobb oldalába helyezett. A középpályás első gólját szerezte piros-feketében, egyben eldöntve a találkozót. A PMFC 1–0-ra megnyerte a rangadót, és nagy skalpot gyűjtött be az éllovas ellen.
PMFC Stadion, 500 néző
Vezette: Muhari (Topálszki, Halmai)
PMFC – Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)
Gólszerző: Varga (81.)
Piros lap: Pomozi (50.)
PMFC: Helesfay – Beke, Miklós (Polyák, 46.), Ikonomou, Németh M. – Pintér (Bukovics, 69.), Jásper – Helesh (Berekali, 78.), Horváth P., Hegedűs (Varga, 69.) – Orbán (Csörgő, 46.).
Vezetőedző: Vas László
Kaposvári Rákóczi FC: Pomozi – Szederkényi, Heil, Zsédely, Tarcson – Polák, Szabó (Hadaró, 74.), Mazzonetto A., Mazzonetto N. (Gombócz, 74.) – Mayer (Horváth F., 54.), Hapuk (Bíró, 74.).
Vezetőedző: Jeney Gyula
Vas László értékelése:
„Az első félidőben egyik csapat sem tudott fölénybe kerülni, a kiállítás azonban nagyban befolyásolta a meccs képét. Onnantól éreztem azt, ami korábban hiányzott: a játékosaim mindenáron nyerni akartak. Most nem csak lejátszották a meccset, hanem küzdöttek az eredményért. Az akarat, az alázat és az egymásért való küzdés döntött, amiben ezúttal mi bizonyultunk jobbnak.”
Szabó Ferenc
Fotó: Kurdi József/pmfc.hu