Távolodik a feljutástól a PMFC labdarúgócsapata
Az őszi fordulóban könnyedén sikerült felülkerekedni a Majosi SE csapatán az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. A tavaszi összecsapás azonban már jóval nehezebb kihívást jelentett a PMFC számára. A Majos csapata alaposan összeszedte magát, erős középcsapattá vált, és színvonalas futballt játszik. Aczél Zoltán vezetőedző alaposan kielemezte az ellenfelet, és úgy látja, sokkal veszélyesebbek, mint ősszel.
Már az első percekben veszélyeztetett a PMFC: Beke jobb alsó sarokra tartó lövését Matyi kapus bravúrral szögletre mentette. A folytatásban is inkább a majosiak térfelén zajlott a játék, ám nehezen tudták feltörni a fehér mezes hazaiak szervezett védekezését. A 21. percben ismét közel járt a vezetés megszerzéséhez a pécsi csapat: középen Szalánszkit ugratták ki a leshatárról, ám védője szorításában leadott lövését ismét hárítani tudták.
A 36. percben egy újabb szép összjáték után Vajda jobbról, kissé kiszorított szögből csak az oldalhálót találta el. Nem sokkal később Beke próbálkozott balról, de a jól helyezkedő hazai kapus ezúttal is védeni tudott.
A térfélcsere után változatlan elszántsággal támadott a PMFC, és az 56. percben kettős cserét hajtottak végre: Vas mellett a legutóbbi fordulóban büntetőből eredményes Daru is pályára lépett. A csatár kis híján gólt szerzett, de a 60. percben a jobb kapufára csúsztatta a jobbról beívelt labdát.
A 68. percben szerencsés góllal szerezte meg a vezetést a Majos: a beadásba Varasdi kapus ütött bele, az erős szél azonban megtréfálta, és a lehulló labdát Keresztes közelről a gólvonalon túlra juttatta – 1–0.
A válasz gyorsan érkezett: a 74. percben egy kipattanó labdát Beke vágott védhetetlenül a bal alsó sarokba – 1–1. Az egyenlítés új lendületet adott a mérkőzésnek, a hazaiak még nagyobb elszántsággal próbálták megszerezni a három pontot. Dávid fejesénél a felsőléc segítette ki a pécsieket.
A lefújásig nem változott az eredmény, így 1–1-es döntetlennel zárult a Majosi SE elleni idegenbeli mérkőzés.
NB III Dél-Nyugati csoport, 23. forduló
Majosi SE – PMFC 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Keresztes (68.), ill. Beke (74.)
Majosi SE: Matyi – Vető, Kovács, Dávid, Abért – Husvéth (Balogh, 83.), Zvara – Stampfel (Keresztes, 67.), Kása, Hatvani – Lőrinc (Preininger, 93.)
Vezetőedző: Varga Balázs
PMFC: Varasdi – Ócsai, Ikonomou, Preklet, Füredi, Beke – Vajda (Németh, 68.), Fejős (Bukovics, 79.), Hleba, Hegedűs (Daru, 56.) – Szalánszki (Vas, 56.)
Vezetőedző: Aczél Zoltán
Aczél Zoltán, a PMFC vezetőedzője:
„Irreális pályán játszottunk. Az első félidőben minket, a másodikban a hazaiakat segítette a szél. Tudjuk, mit kell játszanunk, de a végén hibázunk, rossz döntéseket hozunk. Több tűzet vártam a játékosoktól – időnként egyszerűen undorítóan játszottunk. Egyedül Beke Péter teljesítménye emlékeztetett a futballra.”