Távolodik a Kozármisleny az NB II-től

2023. május 29. 13:55 2023. máj. 29. 13:55

Az NB II-es labdarúgó bajnokságban a 19. és a 20. helyen zárt csapat egyenesen az NB III-ba esett vissza. A 16., 17., 18. helyen végzett együttes osztályozót játszott az NB III-as bajnokságok listavezetőjével. A Kozármisleny a Tolna megyei Iváncsát fogadta, a Szentlőrinc a BVSC otthonában lépett pályára. A Misleny gyenge színvonalú mérkőzésen 1-0 ra elveszítette a találkozót. A Szentlőrinc Budapesten 0-0-s eredménnyel zárt.

A Kozármisleny-Iváncsa találkozó mérkőzés kezdőrúgását a napokban az NB I-be feljutó kozármislenylenyi női kézilabda csapat két játékosa végezte el. Óvatosan kezdtek a csapatok, a hazai pályán játszó Kozármisleny nem esett neki ellenfelének, nagy taktikai harc folyt a pályán. Az Iváncsa sem volt megilletődött, adódtak lehetőségei is. Az első félidő vége már inkább a Kozármislenyé volt, de gólt nem sikerült szerezni egyik csapatnak sem. A 85. percben egy jobb oldali iváncsai beadás után a labda a kapufáról kifelé pattant, majd egy fejes után is még kifelé pattant a játékszer, de az ott álló Suszter a kapuba fejelte a kipattanót 0-1. A mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, de sokáig úgy tűnt egy csapat sem fog betalálni, végül ez nem így lett, hiszen egy dupla kapufa után Suszter közelről fejelt a hálónkba. Nagy volt az öröm az iváncsai játékosok és az őket nagy számban elkísérő szurkolók körében. Egy hét múlva a Kozármislenynek nagy javulásra lesz szüksége, ha a 2023-2024 évi bajnokságban is a másod vonalban szeretne játszani.

 

HR-Rent Kozármisleny – Iváncsa KSE 0-1 (0-0)

Merkantil Bank Liga NB II-es osztályozó 1. mérkőzés

HR-Rent Kozármisleny: Lékai – Sági, Várkonyi, Füredi, Turi – Nagy E. (Bartha 86.), Tölgyesi (Kirchner 54.) – Vogyicska (Vajda 74.), Kosznovszky, Beke (Kun 54.) – Daru

Vezetőedző: Márton Gábor

Iváncsa KSE: Varga – Madarász (Barta 81.), Aradi, Nyul, Jova – Sili (Fehér 59.), Horváth B. (Nyilas 81.), Kercsó, Vallejos (Suszter 69.) – Kovács, Bányai (Salacz 81.)

Megbízott edző: Szauter István

Gólszerzők: Suszter 85. percben.

 

Márton Gábor: Nagyon szerencsétlen mérkőzés volt, sok kevés is lehetett volna. Nekünk kifelé pattant a kapufáról a labda, aztán kihagytunk mindent, majd kapunk egy olyan gólt, ahol össze-vissza pattogott a labda, de ilyen az élet. Van egy minimális hátrányunk, van még egy mérkőzés, szó sincs arról, hogy feladnánk. Sajnos ma olyan mérkőzésünk volt, hogy akármeddig játszottunk volna, akkor sem tudtunk volna gólt rúgni, sajnos van ilyen.

 

Szauter István: Mondhatom, hogy elégedettek vagyunk, bíztunk valami hasonlóan jó eredményben, mi azért jöttünk, hogy nyerjünk. Az első pillanattól kezdve próbáltuk azt játszani, amit a bajnokikon szoktunk, igyekeztünk dominálni. Azt is tudtuk, hogy a Kozármisleny egy jó csapat, nem véletlenül voltak az NB II utolsó 10 mérkőzésén 5.-ek. Tudtuk, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk, de egész évben erre készültünk, és talán több helyzetünk is volt. A Mislenynek is voltak helyzetei, tudtuk, hogy a pontrúgásokból nagyon erősek, volt is ebből nehéz helyzetünk, de szerencsénk is volt, hogy nem kaptunk ezekből gólt. Úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten nyertünk.

A labdarúgó NB II-be jutásért rendezett osztályozó párharc első mérkőzésén az NB. III Keleti csoportját veretlenül megnyerő BVSC az NB. II-ben a 17. helyen végző Szentlőrincet fogadta. Az alacsony színvonalú, 0–0-s eredménnyel záruló találkozót követően a vendégek várhatják kedvezőbb helyzetből a jövő heti visszavágót.