Tizenegyes döntött Kazincbarcikán, három pontot hozott haza a PMFC

2020. augusztus 16. 22:39 2020. aug. 16. 22:39

Három idegenben játszott mérkőzés után került vissza saját, újonnan elkészült stadionjába a kazincbarcikai focicsapat, méghozzá a PMFC ellen avatták fel a pályát közel ezer néző előtt. A pécsiek 1-0-ra legyűrték a barcikai gárdát, hazahozták a három pontot Baranyába.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapat több hónapja Putnokon játszotta a hazai mérkőzéseit, mivel a stadionjukat felújították. A csapat várta, hogy elkészüljön a létesítmény, amit a PMFC-vel játszott meccsük előtt adtak át, telt házas lelátó előtt.

"Vasárnap bajnokival is felavatjuk az új pályánkat, a város, a klub megérdemli, hogy egy ilyen hangulatos stadionja legyen. A játékosokat viszont arra kértem, készüljenek ugyanúgy, mint eddig, csak a feladatukra figyeljenek. Nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése, ami nem lesz könnyű, mert egy agresszív, direkt játékot játszó Pécset fogadunk. Látni rajtuk, hogy szeretnének játszani, az elképzelésüket próbálják ráerőltetni az ellenfélre. Kielemeztük őket, próbáljuk úgy szervezni magunkat, hogy fogást találjunk rajtuk″

– mondta a hazaiak mestere, Vitelki Zoltán a boon.hu-nak.

A pécsiek vezetőedzője, Vas László arról beszélt, hogy nem szabad lebecsülni a Kazincbarcika csapatát, mert akik a Vasas otthonában ikszelni tudtak, azok minden eredményre képesek lehetnek. Az is kiderült, hogy a pécsiek számára történelmi volt a találkozó, ugyanis a piros-fekete együttes még sosem játszott mérkőzést a barcikai csapattal.

A meccsen a kis létszámú pécsi szurkolótábor a 35. percben örülhetett, ugyanis a hazaiak kapusa, Horváth László Grabant Bencét buktatta, emiatt sárgalapot adott a bíró és tizenegyest ítélt meg, amit Óvári Zsolt a bal alsó sarokba lőtt be. 

A második félidő elején a PMFC ritkán engedte át a labdát a hazaiaknak, ám végül több lehetőséget sem sikerült értékesíteni, a 77. percben Kónya Dávid lövése kapott gellert a hazaiak egyik csapattagjának kezén, de végül a játékvezető a pécsiek reklamálása ellenére sem avatkozott közbe.

A végjátékban a sárga lap újra előkerült, hazai oldalon Tóth László buktatásért kapott egyet, míg a PMFC-nél Helesfay Donát kapus és Geiger Norbert kapta meg a lapot időhúzás miatt.

A PMFC 1-0-ra legyőzte a Kolorcity Kazincbarcikát, így a három pontot "hazahozták" Baranyába.

A pécsi csapat legközelebb a következő vasárnap este játszik a Békéscsaba ellen, akik eddig három győzelmet és egy döntetlent hoztak össze.

Az NB II másik baranyai csapata, a Szentlőrinc vasárnap délután Kozármislenyben játszott a fővárosi Vasas ellen, a találkozó vége 5-1 lett a Vasas javára.

Az NB III Közép csoportjában most vasárnap a Kozármisleny csapata három döntetlen után 2-0-ra legyőzte a Monort, így ők is három bajnoki ponttal térhettek haza.

 

Szerző: Szabó Ferenc

Címlapkép: Illusztráció/pixabay.com CCO

Forrás: Pécsi STOP