Továbbra is döcögős a PINKK a játéka

2022. január 16. 17:46 2022. jan. 16. 17:46

Szombaton idegenben lépett pályára az ELTE BEAC Újbuda ellen Budapesten, a Gabányi László Sportcsarnokban. A PINKK Pécsi 424 NB I-es női kosárlabda csapata. Az összecsapáson ismét új vezetőedző irányította a pécsi csapatot, ezt a feladatot a szezon hátra lévő részében Kovács Dénes látta el. Munkáját Kovács Martin az eddigi megbízott edző segítette.

A csapat internetes honlapján az egyesület vezetői megköszönik Bekk Zsanett odaadó munkáját, aki november végétől segítette csapatukat. Zsanettel december végéig állapodtak meg korábban, mivel komoly feladatok várnak rá a PVSK Akadémiánál januártól. Sok sikert kívántak neki.

Az első körben több hiányzó is volt a BEAC ellen Kozármislenyben, ugyan sokáig vezettek a mérkőzésen, azonban a második félidőben ellenfél fölé kerekedett és 9 pontos győzelmet aratott. Múlt héten a TFSE ellen beragadtak a kezdésnél és a hátrányt, nem sikerült ledolgozni. Szombaton lehetőség nyílt a hibákat kijavítani és az új vezetőedzővel az elmúlt hetek javuló formáját folytatva egy jó mérkőzést játszani.

A vendégcsapat 0-5-el kezdett, de 3 perc alatt 7-5-re változott az eredmény. A PINKK 5 perc alatt 5 labdát adott el, a hazaiak nem hibáztak, az eredmény 15-8. Az új edző ki is kérte első idejét. Az alig 20 éves bedobó, pécsi játékos Vincze Nikolett második távolija is a zsákban, 8. percben, 21-13. A BEAC a negyed záró részéig a kezdő sorát játszatta. a 9. perc elején érkezet az első cserejátékos a kispadról. A nyitó negyedben 23-15 volt az eredmény.

A második negyed Boros Berta két sikeres büntetőjével kezdődött. A folytatásba a budapestiek többet cseréltek. A vendégek a kezdő ötösükkel próbálták utol érni a BEAC-ot. A 15. percben 28-17. A negyed közepén kevés labda került a kosárba. A hazai oldalon a bolgár Ivanova szórta a pontokat, a vendégeknél Vincze Nikolett nagyon érezte a gyűrűt, 3 távolija volt eredményes A negyedben kevés pont esett, 40-28.

A harmadik negyedben fej-fej mellett gyűjtötték a pontokat a csapatok a 23. percig. Ezt követően a BEAC pontosan célzott és a 27. percben 56-35. Írhatjuk, hogy Jáhni és Tenyér pontjai nagyon hiányoznak, 30 perc után 60-40.

A záró negyed Jáhni és Tenyér pontjaival kezdődött, 0- 6-a 34. percben. Nem is maradt el a hazai időkérés. Ivanova törte meg a hazaiak pontcsendjét, dobott egy távolit 3-6 a 35. percben. Koch is elengedett távolról egy labdát és 6-6 a negyedben.  Szűcs Luca is dobott két triplát és 72-58-ra változtatta az eredményt a 38. percben.

Mind két csapatban találtunk kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat. A hazaiaknál Ivanova remekül érezte a gyűrűt. A vendégoldalon Vincze Nikolett, aki 22/18-as mutatóval zárta a mérkőzést. Lepattanó szerzésben is pécsi játékos jeleskedett, Davis személyében, aki 13 beavatkozásával a mezőny legjobbja volt.

 

Szerző: Szabó Ferenc