Vereséget szenvedett Szegeden, így nagyon nehéz helyzetbe került a PVSK

2025. május 1. 10:57 2025. máj. 1. 10:57

A playout legfontosabb meccsét játszotta Szegeden a PVSK-VEOLIA az NB I-es férfi kosárlabda bajnokságban. A kiesés elkerülése érdekében győzelemre volt szüksége a párducoknak, de a célt sajnos nem sikerült elérni, 79-73-as vereséget szenvedtek Mokánszkiék.

A mérkőzés előtt a PVSK háza táján reménykedhettek abban, hogy Ognjen Micsovics már ott volt a meccskeretben, ismét számíthatott rá vezetőedző. – A szerb irányító csapata internetes oldalán bizakodó volt. "Megbetegedtem a Kecskemét elleni mérkőzés előtt, ezért nem tudtam pályára lépni, de most már jól érzem magam, úgyhogy Szegeden ismét játszani fogok" – nyugtatott meg mindenkit légiósunk. – "Nem úgy kezdtük a playoutot, ahogyan szerettük volna, sajnos az első három meccsen nem játszottunk jól. Innentől sokkal jobban össze kell tartanunk, igazi csapatként kell játszanunk, minden egyes labdáért meg kell harcolnunk, azt hiszem ez az egyetlen út a bennmaradáshoz. Kétszer már megmérkőztünk a Szedeákkal a bajnokságban, igaz azóta sokat alakult a csapatuk" – mondta Micsovics. – "Keménynek kell lennünk velük szemben, jól kell védekeznünk, meg kell állítanunk a dobóikat és fontos lesz a jó palánk alóli kizárás. Az is biztos, hogy a lepattanózás arányán is javítanunk kell."

Az első negyedben Vulikic közelről és távolról is szórta a pontokat, 25-13 az első játékrész végén. A második negyedben a PVSK parádés játékot mutatott be, Archibald tanári módon játszott, Mokanszki remek társa volt, 10--20-al zárták a második 10 percet. A második félidő elején aztán kezdett kirajzolódni egy fej-fej melletti csata, amiben hajszállal ugyan, de mindig a Szeged állt jobban. Az első percekben Mokánszki pontjai biztosították azt, hogy a Pécs tapadjon ellenfelére, de ahogy haladt előre a harmadik negyed, egyre többet hibáztak, 58-54 a záró etap előtt. Sokáig úgy tűnt egylabdás meccs lesz, a záró felvonást jól kezdték a pécsiek, hiszen Vaughn, majd Frank is betalált kintről, így egál közeli eredménnyel haladtak a hajrá felé. Mind a két csapat pontatlanul támadott, így kiszámíthatatlannak tűnt, kinek sül el jobban a végjáték. 67-66 után a Szeged tíz pontot rámolt be válasz nélkül, innentől pedig már csak erőlködés volt, a PVSK elbukta a rendkívül fontos derbit 79-73-ra.

SZTE-Szedeák–PVSK-Veolia 79–73

(25–13, 10–20, 23–21, 21–19)

SZEGED: VULIKICS 22/9, Cseh 6, EADY 24/3, GLISIC 19/6, Herndorn 2
Csere: Cohill, Zsíros 2, Polányi, Balogh Sz. 4.

PVSK: VAUGHN 19/6, Micsovics 3/3, ARCHIBALD 21/6, Mokánszki 10/3, DZSELETOVICS 14
Csere: Merkl, Antóni 3/3, Radó, Frank 3/3.

Simándi Árpád, a Szeged vezetőedzője: – Büszke vagyok játékosaimra, mert a padról beszállók is kitették a szívüket a pályára. Noha zsinórban a harmadik győzelmünket arattuk, nem dőlünk hátra, tovább szeretnénk haladni a győztes Úton.

Szrecsko Szekulovics, a PVSK vezetőedzője: – lassan és puhán kezdtünk ekkor minden tekintetben felülmúlt bennünket a Szeged. Szünet után nagyobb intenzitással játszottunk, hatvan-hatvanas állásnál azért nem sikerült fordítanunk, mert sorrendben három támadásunkat sem tudtuk kosárral befejezni. Nehéz helyzetben vagyunk, szombaton Oroszlányban megpróbálunk javítani.

Szabó Ferenc