A megszokás hatalmáról

2019. október 9. 15:05

Választások, kampányszlogenek, botrányok. Semmi különös, csak a szokásos, már megszokta az ember. Karácsony Gergely emberei állítólag drogoznak, a győri polgármester, Borkai és barátai meg majdnem bizonyosan, meg fiatal lányokkal is hetyegnek. Na és, mi van abban? Ne legyünk már álszentek – mondaná erre néhány férfitársam – ha lenne lehetőség, csak a hülye hagyna ki egy ilyen bulit! Végül is ők is csak emberek, ott van az a sok pénz, a hatalom, azt használni kell, meg kell élni, különben mi értelme, nem igaz?

Borkai Zsolt (fotó: Facebook/Borkai Zsolt)

Szeretjük az ilyen ügyeket, hoz egy kis felpezsdülést a szürke hírek mellé. Az ismertek, a hatalmasok drámája mindig érdekesebb mint a szomszédé, vagy éppen a saját gondunk. Addig sem azon nyomasztódik az ember, hogy elromlott a tévé, kinőtte a cipőt a gyerek pont most, amikor még nem lehet a bakancsot ráadni, vagy hogy miért akar 3 000 forintra büntetni a vízmű a leolvasás meghiúsulásáért, miközben mi beengedtük a leolvasót, aki pedig annak rendje és módja szerint leolvasott.

Nem, mi sokkal szívesebben követjük egy névtelen blogger új bejegyzéseit, várjuk epekedve a következő részt egy másik ember szennyeséről, akit a többség eddig errefelé még névről se ismert, de fontos ember, és az a lényeg! Kárörvendőn, könnyeden szórakozunk, vagy ha nem, hát csak bosszankodva legyintünk, hogy ugyan, kit érdekel, ez nem is fontos. Különben is, mindenhol van egy-egy rohadt alma, máshol még több is, semmi baj, hajrá!

Pedig fontos. Önmagában is az, de nagyobb léptékkel nézve még inkább. Egy lassú rohadásnak vagyunk a szemtanúi, de mi mindig csak az utolsó mozzanatra emlékszünk, és így úgy tűnhet, hogy mindig is így nézett ez ki, és nem is rohad tulajdonképpen, ez csak a szokásos állapota. Kilengések vannak, de lényegét tekintve mindig is pont ilyen volt.

Pedig ez hazugság. Mint ahogy a Jenga játék fatornyából, úgy a demokráciából is egyesével, óvatosan húzzák ki az elemeket a szemünk láttára, és bár a torony mindig állva marad, egyre kevesebb és kevesebb benne az anyag.

Emlékszünk még azokra az időkre, amikor egy ilyen botrány után nem hogy egy polgármester, de egy bármilyen szegről-végről való jelölt azonnal lemondott volna? Vagy azokra az időkre, amikor még minden politikus minden újságnak és TV-nek nyilatkozott? Nem is volt olyan rég!

És azok az idők megvannak a fejekben, amikor egy-egy indulatokat kiváltó törvényjavaslat vagy bármi más, érdeklődésre számottevő dolog után az érintett párt képviselője másnap benn ült a stúdióban, és a riporter valódi, kényelmetlen kérdéseket is feltett neki? Ő pedig – horribile dictu – érdemben válaszolt?

Kapaszkodjanak meg az ifjabbak, én még arra is emlékszem, hogy miniszterelnök-jelöltek civilizált, európai hangnemben, érveket és eszméket ütköztetve vitatkoztak a nagyérdemű előtt.

 

Bizony-bizony, voltunk mi már sokkal közelebb a nagybetűs európaisághoz, csak aztán történt valami. Valami egészen bársonyos és finom kis munka kezdődött a függöny mögött. A fiúk elkezdték kihúzni a Jenga elemeit. Nem is tudnám megmondani, melyik volt az első darab. Olyan ügyesen csinálták, olyan nesztelen, csak meg se billent a torony. Talán a harmadik, vagy a negyedik darabkánál eszmélt föl az ember, hogy itt valami történik. De még akkor se riadt meg senki, hiszen a torony továbbra is állt.

Ha most ránézünk a toronyra, erre az ezernyi foghíjjal egyensúlyozó építményre, és mellé rakjuk annak a régi toronynak az emlékét, bizony megdöbbenünk. Pontosabban megdöbbennénk, de nem nagyon csinálunk mi ilyet. Megszoktuk már rég – ilyen ez -, hogy időnként kihúznak belőle egy-egy darabot.

Na jó, na persze – gondolják most sokan – de még sose éltünk ilyen jól, mint most! Valamit valamiért! Nézzük csak meg a gazdasági mutatókat, a KSH adatait!

Az, hogy ezek a gazdasági mutatók mennyire jók vagy nem jók, az egy hosszú téma lenne, hagyjuk most ezt egy másik alkalomra, és kérdezzük meg a következőket:

  • A gazdasági mutatók jönnek el értünk segíteni ha baj van, vagy a korkedvezményes nyugdíjuktól megfosztott tűzoltók, esetleg a szintén alulfizetett rendőrök?
  • A nagy jólét rendbe tette az egészségügyet, vagy hónapokat várhatunk bármilyen vizsgálatra?
  • A KSH munkatársai tanítják a gyerekeinket az iskolában, vagy az alulfizetett, frusztrált tanárok?
  • Miért él Londonban egy vidéki városnyi magyar?
  • Miért nem tudunk már együtt ünnepelni egy Március 15-ét?
  • Miért utálja az ország negyede a határon túli magyarokat?
  • Miért üresedett ki a Köztársasági Elnök intézménye?
  • Miért kell az utolsó nyomorult kis faluban is a kormánypártra szavazni, ha szeretnének akár csak egy hangyányi kis támogatást?
  • Mikor lett megtűrt ismerősünk a korrupció?
     
  • Kérdés lenne még, de zárjuk most ezt rövidre:
    • Hol és hogyan lesz ennek a folyamatnak a vége?
    • Egyáltalán szeretnénk, hogy vége legyen?
    • Vágyunk rá, hogy egy választáson a szerintünk legjobb jelöltre voksolhassunk, és ne legkisebb rosszra?

    Akkor arra kell voksolni, ez ennyire egyszerű. Nem várhatjuk el, hogy a politika ne legyen megalkuvó, ha mi magunk is azok vagyunk. A politika a magyar nép leképezése, bizony, ez a mi tükrünk. Hogy a politikusok lealjasítják a szavazó tömegeket? Igen, hatnak ránk, de ki adott nekik ehhez erőt? Bizony, mi magunk.

    Bíztattuk őket újra és újra a szavazásokon, hogy ez az, csináld, tessék, adok neked még 4-5 évet, folytasd! Sok budapesti barátom tanakodik, hogy kire szavazzon. Közülük sokan Puzsér Róbertet választanák a legszívesebben, de realista emberek és tudják, hogy a kutatások alapján ő idén nem nyerhet, ezért aztán taktikázni próbálnak.

    Mit mutat majd a legfrissebb közvélemény kutatás? Ha azt mondja Karácsony erős, akkor Tarlósra, nehogy már ő nyerjen! A másik éppen fordítva, ha Tarlósnak áll a zászló, akkor inkább Karácsonyra! Hogy ki fog végül nyerni, azt még nem tudjuk. Hogy ki fog biztosan veszíteni, azt már most tudni lehet. Nem, nem csak Puzsér, és nem csak Budapest, hanem mi, választópolgárok, mindannyian.

     

    Szerző: Nexus

  • Forrás: Pécsi STOP