A PécsMa főszerkesztőjének írt nyílt levelet a Baranya I-ben agyonvert Cziráki
Nimmerfroh Ferenc PécsMára írt cikkére érkezett nyílt levélben válasz Cziráki Attilától, aki az egész reakcióját arra élezte ki, hogy ő bizony professzor és a szívklinika több, mint álom, mert már vannak 3D tervek.
Már többször is megírtuk azt az örök érvényű politikai szabályt, amit dr. Cziráki Attila hajlamos elfelejteni. Ha valaki politikusnak áll, akkor nem bújhat el más szerepek mögé. Onnantól, hogy valaki önkormányzati képviselő vagy országgyűlési képviselőjelöltnek áll, vállalja azt, hogy politikus minőségben írni képes, nem központi narratíva alapján cikket gyártó újságíró kritikát fogalmaz meg a politikai aktivitásáról, a politikában vállalt szerepéről, vagy a programjáról. Ez ennyire egyszerű, nem is nagyon szükséges túlbonyolítani. Lelkiismereti kérdést csinálni abból, hogy ő egyébként professzor, egy újabb megtévesztés, amivel lélektani nyomást helyez egy újságíróra és az olvasókra. De nem a szívprofesszor kapta a kritikát, nem az egészségügyben végzett munkáját minősítette senki, hanem azt a Cziráki Attilát, aki politikai közösséget vállalt a Fidesszel, de az egész kampánya egy trükkre épült, amiben ezt próbálta eltussolni. Megtévesztett, sunnyogott és hazudott. De még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy érdemben fel tudjon mutatni valamit, hiszen ha őszinték vagyunk magunkhoz és megnézzük a végeredményt, jól láthatjuk, hogy Dr. Ruzsa Diána (a politikus, nem az orvos) tönkreverte. Nem kell nagy matematikusnak lenni ehhez a számfejtéshez. A lehető legnagyobb arányban mondtak nemet arra a parasztvakításra, amit Cziráki Attila képviselt a mini Fidesz logójával. Arról nem is beszélve, hogy mekkora költség volt a professzor kampánya. És aki ezeket megírta, az bizony nyílt levelet kapott válasznak. Majd abból tanul.

Nimmerfroh Ferenc cikkének egyik központi eleme dr. Cziráki Attila hallgatásának kritikája volt, külön kitérve a sokat emlegetett szívklinika-projekt sorsára.
A megszólított politikus nem hagyta válasz nélkül a kritikát. Nyílt levelében Cziráki Attila elsősorban a hangnemet kifogásolta, „alpárinak” nevezve a cikk bizonyos részeit, és visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint személyes ambíciók vezérelték volna. Hangsúlyozta több évtizedes orvosi pályáját, valamint azt, hogy a szívklinika ügye számára nem kampányeszköz, hanem szakmai és személyes küldetés.
A válasz egyik fontos eleme a projekt részletes védelme volt. Cziráki szerint a fejlesztés előkészítése előrehaladott állapotban van, több intézményi szereplő támogatja, és már konkrét tervek, valamint részbeni finanszírozás is rendelkezésre áll. Egyúttal személyes találkozóra is meghívta a főszerkesztőt, hogy első kézből mutathassa be az elképzeléseket.
Nem feltétlen kell ám egyből orvosi metropolisz a városba, kezdetben elég az, hogy a Fidesz pusztítása után mondjuk van elegendő orvos minden osztályon és wc-papír a mosdókban.