A fideszes vezetés tényleg körberöhögteti Pécset Európával

2019. május 6. 11:21 2019. máj. 6. 11:21

Nem szállt le Pécs fideszes vezetése a zöld főváros vonatról. Soha nem fogjuk lenullázni vagy semmibe venni a város megzöldítésére tett kísérleteket, vagy megbántani az ezzel foglalkozó szervezeteket, de ezzel együtt is csak durva blama lehet ennek a vége, meg is mondjuk, hogy miért.

A fideszes városvezetés propagandalapja újra leporolta a Pécset Európa Zöld Fővárosának témát. Mint ismert, 2019-ben már bepróbálta egyszer Pécs a címet, most 2022. az új céldátum.

Érvelnek is mellette, de azért kikandikál a lóláb.

„Tizenkétféle szempontot vizsgálnak az ítészek a cím odaítélésekor. Többek között fontos a hulladék- és szennyvíztárolás, illetve -gazdálkodás, a zöldfelületek, a zöld energia használata, a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében tett erőfeszítések, valamint a fenntartható városfejlesztés.”

Kár is lenne szavanként beleállni, meg tény is, hogy Pécsett például akkor sem állt le a szemétszállítás, amikor ez az ország jelentős részében gondot okozott. Ám félő, hogy az ítészek nem az alapján hoznak döntést, hogy míg máshol hömpölygött a szemét, Pécsett milyen ügyesen nem. A fenntartható városfejlesztés mellett viszont nem mehetünk el szó nélkül, mert ennek azért gyaníthatóan nem Pécsett emelnek majd szobrot.

Na de akkor nézzünk még egy kitételt:

„Kiemelt szempont az is, hogy a pályázó város „role model” legyen, azaz példamutató értékkel bírjon a többi település számára a zöld intézkedéseket, fejlesztéseket illetően.”

Még a közeli Kozármislenyben sem pusmognak Pécsi Példáról, távolabbi településeken meg végképp.

És tényleg, vannak erőfeszítések, ezeket fel is sorolja a cikk, vannak köztük városi, vagy városi cégekhez kötődők, és civil szervezetek kezdeményezései, mint az Élet Fája projekt. Üdvözöljük is mindegyiket.

Ám pont ettől lesz az egész nagyon groteszk.

Mert nyilván félelmetes olvasni, hogy micsoda valóban zöld városok nyerték el eddig a címet. Ám azokban a városokban nem biztos, hogy a zöld gondolkodás volt a kevesebb, vagy a lelkes civil, bár a legtöbbjük nyilvánvalóan fényévekkel Pécs előtt jár.

Egyszerűen egyik városban sem gondolkodtak el egy röpke pillanatig sem azon, hogy teret engedjenek egy uránbányának és a városvezetés szintjén szó nélkül menjenek el egy gyakorlatilag Pécs alá fúrni tervezett végleges atomtemető mellett.

Mi fontosnak tartjuk a természet és a klíma védelmét, és nagyra tartunk mindenkit, aki Pécset ebbe az irányba tolja-löki.

De az a városvezetés, ami az egyik kezével zöld zászlót lobogtat és Zöld főváros címre kandidál, a másikkal meg hidegen verejtékezve a háta mögé rejti az atomtemető és az uránbánya tervét, magát, a várost és azokat a cégeket, civileket is kiröhögteti, akiknek a természet- és a klímavédelem valóban fontos.

Talán ha meghirdetik az Európa Legzöldebb Atomtemetője, Ugyanitt Uránbányája címet, arra tényleg érdemes lesz nevezni.

Forrás: Gót