Bayer Zsoltnak viszket a tenyere

2021. április 10. 07:00 2021. ápr. 10. 07:00

Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben egész oldalas nyílt levélben oktatja tisztességre Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció elnökét. Nincs ebben semmi különös, Bayer a Fidesz megmondó embere, a Magyar Nemzet pedig az állampárt Pravdája. Nem a megszólalás tényével van tehát gond, hanem Bayer cikkének a végével, ami egyfelől ijesztő, másfelől meg valahonnan nagyon ismerős.

Az írja Gyurcsánynak a nyílt levél végén, hogy „nagy türelemmel kérem önt, figyelmeztesse önmagát és elvtársait is a szükséges óvatosságra. Vegyenek vissza, Gyurcsány úr, mert a harag nekünk is rossz tanácsadó. S jelen pillanatban önök kizárólag a haragunkat szítják.

Ne tegyék. Jobb lesz úgy mindannyiunknak.”

Lefordítjuk magyarra: Ne hozzák ki a nemzeti, polgári, konzervatív emberekből az állatot. Ne akarják, hogy kivetkőzzenek önmagukból, és viszkessen a tenyerük.

Hallottunk már erről a viszkető tenyérről. Nem is olyan régen, 2017-ben, húsvét vasárnapján mondta Orbán Viktor a közrádióban a tüntetőkről, akik szerinte meg nem engedhető mondatokat skandálnak, hogy sok békés keresztény embernek viszket már a tenyere.

A magyar nyelvben arra mondják, hogy viszket a tenyere, aki ütni készül, és akiről tudvalevő, hogy meg is van az ereje ahhoz, hogy üssön. Orbán nem vitatkozni akart az ellene tüntetőkkel, nem akarta érvekkel megvédeni az álláspontját, hanem azzal fenyegetett, hogyha a tiltakozók nagyon elszemtelenednek, és még jobban kihúzzák a gyufát, akkor a békés keresztény emberek még arra is képesek lesznek, hogy ne békésen, és ne keresztény emberek módján viselkedjenek.

Esetleg, ha nagyon elfajul a helyzet, az is előfordulhat, hogy az Orbán miniszterelnök által hivatkozott békés keresztény emberek tevőlegesen is fellépnek azok ellen, akik miatt viszketni kezdett a tenyerük. Kopasz, kigyúrt verőemberek alakját öltik, és ebben a minőségükben megfegyelmezik az Orbán ellen tüntetőket, megtanítják őket kesztyűbe dudálni, azaz, megmutatják nekik, hogy hol a magyarok istene.

Azok, akik 1944-ben gyerekeket, időseket és középkorúakat, nőket és férfiakat lőttek a Dunába, egytől egyig békés, keresztény emberek voltak. A legtöbben büntetlen előélettel, makulátlan, négy nagyszülőig igazolható felmenőkkel, és csupán az hozta ki őket a sodrukból, az tette őket elállatiasodott véglénnyé, hogy előzőleg évtizedeken át uszították őket a zsidó származású magyar honfitársaik ellen, ébren tartották bennük a gyűlöletet.

Addig uszultak, mígnem viszketni kezdett a tenyerük. 

Sem Orbán Viktor, sem magyar hangja, Bayer Zsolt nem akar bárkit is a Dunába lövetni. De figyelmeztetnünk kell őket és a hozzájuk hasonlókat, hogy vigyázni kell a szavakkal. Mert megtanultuk a történelemből, hogy a szavakból lesznek a tettek, a szóból fakad a gyűlölet.

Akinek viszket a tenyere, fogadja meg Müller Cecília tanácsát, és gyakran mosson kezet. Ha ez nem segít, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

 

Forrás: Hírklikk