Bréking: hatalmas siker volt a Családok éve a PTE-n!

2018. december 7. 11:20 2018. dec. 7. 11:20

Bár nem tér ki rá az egyetem közleménye, de például lehet, hogy az intézményben nem lakoltattak ki senkit idén. Sőt volt vízisportnap, nyuszi túra, most pedig zárásként Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár előadását is meg lehetett hallgatni a kormányzati családpolitikai intézkedésekről. Most jó lenni egyetemnek.

„Hatalmas siker volt a Családok Éve a PTE-n!” címmel adott ki közleményt a Pécsi Tudományegyetem. Ebből kiderül például, hogy:

„Az idei esztendő a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a Családok Éve volt, melynek záróeseményét stílszerűen Mikulás napján, december 6-án tartották az egyetemen. Mint ismert, Magyarország első egyeteme a közelmúltban elnyerte „Az év felelős foglalkoztatója 2018” címet, amelyhez a Családok Éve programsorozat rendezvényei is jelentősen hozzájárultak.”

Valamint hogy az orvosi kar aulájában „az érintett szakemberek meghallgatták” az egyetem vezetőin kívül „Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár előadását a kormányzati családpolitikai intézkedésekről”. Hogy kik lehettek ezek a családpolitikai intézkedésekben érintett szakemberek, még megtippelni se mertük.

Sajnos nem voltunk jelen, így csak találgatni tudunk, hogy a helyettes államtitkár kitért-e arra, hogy 2018-ban eddig 5500 családot lakoltattak ki az otthonából, vagy hogy miközben ő a kormányzati családpolitikai intézkedéseket ecsetelte, újra módosult és még súlyosabb lett a rabszolgatörvény tervezete.

Ördög vigye az álszerénységet, szerintünk a Családok éve nem csak a PTE-n, az egész országban nagyon sikeres volt!