Fölösleges feladni a magas labdákat…

2021. február 17. 14:34 2021. feb. 17. 14:34

Az ellenzéki összefogás soraiban vihart váltott ki, hogy Hadházy Ákost Zuglóban akarja indítani a Momentum a tervezett előválasztáson. Abban a választókerületben ugyanis, ahol 2018-ban győzött Tóth Csaba, aki jelenleg is parlamenti képviselő.

Több mint egy év múlva, az urnazárás után derül majd ki, hogy valóban különleges lesz-e a 2022-es parlamenti választás. Most úgy látszik, mindenképpen erre számíthatunk. Akkor is, ha az ellenzéki összefogás – a kétségkívül nehezített pályán – le tudja váltani a jelenlegi kormányt. Meg abban az esetben is, ha a kedvezőtlen előjelek után a magát nemzeti együttműködés rendszerének nevező alakulat újra győzni tud. Vannak olyan vélemények, hogy a már most élesen szembenállók egymás hibáiból élnek majd a kampányban és annak is köszönhetik jövendő győzelmüket. Meglehet, mit sem érnek majd az érvek, ha a saját táboron belüli baklövések nyomán tálcán kínálják az esélyt az ellenfélnek.

Nem kell megijedni, de jó lesz félni. Legfőképpen pedig figyelni. Persze megteszik ezt mindkét oldalon, alig várják, hogy rést fedezhessenek fel a szilárdnak hitt bástyákon. Mégiscsak egyszerűbb ez, mintha karaktergyilkosságokra kellene fordítani az energiákat. A magukat a jelenlegi hatalommal szemben meghatározó erők sokszor tapasztalhatták már, miképpen zúdul rájuk a kommunikációs henger, ha a kormányzati oldalon bármilyen, akár apróságot is támadhatónak tartanak az uralmuk alá hajtott médiában. Fölösleges feladni a magas labdákat, mert még az alacsonyakat is megpróbálják leütni.

Ennyi bevezető után akkor most konkrétan Hadházy Ákosról és a körülötte kialakult helyzetről. A jelenleg a függetlenek között ülő képviselőt a Momentum – mondhatjuk, természetesen – elindítja az ellenzéki oldalon tervezett előválasztáson. Mégpedig a 8. számú budapesti választókerületben, vagyis Zuglóban. Ott, ahol 2018-ban a szocialista Tóth Csaba győzött. Miáltal napjainkban elmondhatja magáról, hogy már tíz éve parlamenti képviselő (először Horváth Csaba helyére került be, amikor a mostani zuglói polgármester úgy döntött, hogy inkább önkormányzati képviselő lesz). Hadházy Ákos az LMP országos listájáról szerzett mandátumot, de később kivált a pártból. Három éve Szekszárdon indult és akkor a szocialista Harangozó Tamás visszalépett a javára. Hadházy megígérte, hogy legközelebb nem egymással versengenek majd.

Az persze dicséretes, hogy tartotta a szavát. Az már más kérdés, hogy miért éppen egy olyan körzetet választott – ő, vagy a Momentum –, ahol amúgy is jó esélye lenne az ellenzéki jelöltnek, mert már van egy akár biztos befutónak is látszó személyiség. A 106 egyéni választókerületből '90-ben győzött a mostani kormánypártok jelöltje. 16 olyan van, amely nem lett narancssárga. Vagyis 90 helyet találhattak volna Hadházynak, hogy ne egy olyan politikussal kelljen megmérkőznie az előválasztáson, aki egyéniben jutott a parlamentbe.

Lehet itt bármire hivatkozni. Hogy Zuglóban – állítólag – „voltak problémák”. Hogy Tóth Csaba – állítólag – túl csendes. Ezekkel magyarázta ugyanis Hadházy Ákos a most nyilvánosságra került és sokak számára meglepő elhatározását. Hogy igaza van-e és ha igen, miben és mennyire, az lényegében most mellékes. Hiszen nyilatkozataiban szinte önmagát cáfolja. Igaza van ugyanis abban, hogy az ellenzéki indulóknak nem a kormánypárti hívőket, a biztos fideszes szavazókat kell meggyőzniük. Az ő „célközönségük” az a rengeteg ember, aki változást akar, akinek elege van a jelenlegi hatalomból, de még bizonytalan. És jól mondja Hadházy, hogy csak akkor nyerhetnek, ha elhiszik nekik, hogy nemcsak akarják a változást, hanem el is hozzák. Ha pedig ehelyett az ellenzéki oldalon egymás bírálatával, akár lejáratásával lesznek (vannak) elfoglalva, akkor aligha bízhatnak benne, hogy megnyerhetik a szavazók többségét. Legfeljebb annyit érnek el, hogy a saját soraikban is növelik a kételkedők számát. Így aztán a reménybeli voksok maximalizálása helyett csak az ellenzékben bízók táborának lemorzsolódását figyelhetik majd meg.

Még van idő. Ki lehet dolgozni a hiteles programokat, a taktikát és a stratégiát. De most tanácsos összezárni a sorokat, nehogy kellemetlen meglepetések érjék az előválasztásokra készülődőket. A „nagy testvér” ugyanis figyel. És arra (is) vár, hogy a másik oldalon hibázzanak.

Ha pedig az ellenzéki pártok valóban komolyan gondolják a kormányváltást, nem engedhetnek meg maguknak sok hibát. Az ugyanis már bűnné nőhet.