Hoppál Pétertől kért interjút a Pécsma, sértődött közlemény lett belőle

2020. december 15. 17:20 2020. dec. 15. 17:20

A Pécsma két politikushoz címzett kérdéseket, hogy elkészítsenek velük egy amolyan év végi interjút. Olyan képviselőknek írtak, akik Pécsről kerültek az országgyűlésbe. A járványhelyzet miatt emailben kérdezték meg Mellár Tamást és Hoppál Pétert. Utóbbi viszont válaszok helyett egy sértődött közleményt küldött vissza, azzal a csalódottsággal, hogy ő nem ugyan azokat a kérdéseket kapta mint Mellár.

A kérdések elküldése után felhívott Hoppál Péter egy munkatársa és megkérdezte, hogy ugyanazokat a kérdéseket kapta-e, illetve ugyanolyan jellegű kérdéseket kapott-e Mellár Tamás, mint Hoppál Péter. Mondtam neki, hogy természetesen nem, mivel az egyik oldalon egy tíz éve kormányzati pozícióban lévő párt képviselőjéről, az elmúlt évtizedben kormányzati pozíciókat betöltő politikusról beszélünk, a másik oldalon pedig egy két éve a parlamentbe került ellenzéki képviselőről  - írja a Pécsma

 

Hoppál Péter munkatársa erre azt mondta, ebben az esetben nem tudnak válaszokat küldeni

A képviselő mostani közleményében többször hangsúlyozta a Pécsmának, hogy szerinte "“propaganda jellegűek, pártközpontban megírtak” a kérdések illetve, hogy "“valaki nem engedték a kérdések megváltoztatását”. Egyébként az önkormányzati lapnak a fideszes városvezetés alatt naponta voltak olyan cikkei, hogy éppen hol próbálnak jönni "Magyarországra" a migránsok, illetve a választási kampányban naponta jelentek meg ellenzéki politikusokról lejárató cikkek. A Bóka Máté által vezetett PécsMa közel sem a tisztességes, tiszta újságírásról volt híres, viszont ő a tavaly őszi önkormányzati választás után egy hónappal közös megegyezés után eljött a laptól. 

 

Pécsma cikkjei 2019-ben választások előtt

 

Visszatérve Hoppál Péter képviselőre, mikor fideszes vezetése volt Pécsnek, valahogy hidegen hagyták ezek az erkölcsi, morális kérdések, most viszont, hogy nem csak olyan kérdéseket kap mint Orbán Viktor a TV2-ön (mondjuk az is egy szerkesztői szint, hogy valaki alá ilyen mértékben lehessen kérdezni), fel van háborodva, hogy nem ugyanazt kapja, mint Mellár. 

A fideszes képviselővel egyébként már korábban is próbált interjút készíteni a megújult lap, viszont akkor sem kaptak választ. 

Lássuk Hoppál Péter közelményét: 

Tisztelt Pécsiek!

A Pécsma, Pécsi Hírek főszerkesztőjétől, Nimmerfroh Ferenctől év végi interjúra kaptam megkeresést, ahogy Mellár Tamás képviselőtársam is. 

Természetesen örömmel válaszoltam volna a feltett kérdésekre, ha azok mindkét képviselő esetében ugyanazok lettek volna, s a város érdekében tett képviselői munkáról, a választókörzetnek nyújtott támogatásokról szóltak volna. Úgy gondolom, hogy így lett volna korrekt az értékelés, mert a pécsiek azért küldtek minket az Országházba, hogy a városért, térségért dolgozzunk. 

Sajnálattal tapasztaltam ugyanakkor, hogy a kérdések mögött a valós évértékelés helyett pusztán politikai szándék van, mely sokkal inkább szól a kormányzat vagy személyem támadásáról, mint az elvégzett munkáról, a Pécsért tett erőfeszítésekről. A propaganda jellegű, kifejezetten támadó hangvételű, pártközpontban megírt kérdésekre így nem áll módomban válaszolni. Titkárságom több alkalommal telefonos egyeztetésen próbálta elérni, hogy a két pécsi képviselő elvégzett munkája egyenlő mércével legyen mérve, de ezt valakik nem engedték meg, erre elutasító válasz érkezett a főszerkesztőtől. 

Az elmúlt hónapokban Pécs városába érkezett több tízmilliárd forint értékű kormányzati támogatásról szóló döntés is jól mutatja, hogy a város legfontosabb partnere Magyarország Kormánya, mely minden propaganda híreszteléssel ellentétben támogatja és nem bünteti Pécset. Kormánypárti képviselőként minden fórumon ennek érdekében tárgyaltam és küzdöttem az idei eredményekért, és ennek szellemében fogok dolgozni a jövőben is. 

Egyúttal ezúton is kívánok minden pécsi polgárnak áldott, boldog karácsonyi ünnepeket és boldog, eredményes újesztendőt.

Dr. Hoppál Péter
Pécs országgyűlési képviselője

Többek között ezek lettek volna azok a durva kérdések, a PécsMa részéről: 

  • 2018-ban az egyik pécsi országgyűlési képviselői helyet, 2019-ben az egész várost elvesztette a Fidesz, azaz az elmúlt két év nem a politikai sikerekről szólt Pécsett pártja számára. Érez személyes felelősséget emiatt?                                                                                     
  • Hogyan tudja a jelenlegi helyzetben képviselni a pécsiek érdekeit, amikor fideszes kormányzat van, de a város vezetése ellenzéki? Kell-e választania a párthűség és a város érdekei között?                                                                                                                                
  • Orbán Viktor az őszi választások után azt mondta, nem fogják büntetni az ellenzéki vezetésű városokat. Ehhez képest például a pécsi önkormányzat kulturális holdingja annak ellenére több hónapos csúszással kapta meg az állami támogatást, hogy a kormányzattal élő szerződése van a városnak a finanszírozásról. Közben a járványhelyzetre hivatkozva komoly forráselvonások is sújtják az önkormányzatokat, a pécsit is, miközben a gazdaság visszaesése miatt például iparűzési adóból is várhatóan jóval kevesebb folyt be. Nem kéne a kormányzatnak egy ilyen időszakban segítenie az önkormányzatokat plusz forrásokkal, a kiesett bevételeket legalább részben kompenzálva?                                                                                                                                                   
  • A pécsi önkormányzatnak a fideszes időszak állami gigahitelét is törlesztenie kell évekig. Nem tudott volna abban segíteni országgyűlési képviselőként, hogy az önkormányzat előzetes elképzelésének megfelelően ingatlanban tudjon törleszteni a város?                
  • Ön készíttetett egy pécsi “problématérképet” néhány hónappal ezelőtt a járvány első hulláma közben. Problémából most már sokkal több van a gazdaságban, a második hullám tovább tizedeli a vállalkozásokat, elsősorban a vendéglátóipart, de más szektorokban is tarol. Készül újabb problématérkép?                                                                                                                                                                 
  • 2018-ban 40 százalékot kapott a pécsi 2-es választókerületben, míg az 1-esben Csizi Péter még Önnél is kevesebbet, holott csak annyi történt, hogy az MSZP és a DK nem állított jelöltet Mellár Tamással szemben. Teljes ellenzéki összefogás esetén lát-e esélyt a két pécsi körzetben fideszes győzelemre? Egyáltalán: Ön lesz a képviselőjelölt a 2-esben?                                                                                  
  • Facebook: kifejezetten aktív a közösségi oldalon, időnként elég komoly viharokat kavar bejegyzéseivel, ilyen volt például néhány hónapja a nem létező index-címlapot ábrázoló fotót tartalmazó posztja, egy később törölt senkiházizó komment, vagy legutóbb a vezetés közben kitett autópályás bejegyzése. Tisztázzuk: Ön írja ezeket a posztokat vagy a “digitális munkatársa”?                                      
  • Ön és más pécsi fideszes és Fidesz-szövetséges politikusok az év első hónapjaiban rendszeresen emelték fel szavukat a tervezett, aztán a járványhelyzet miatt elmaradt Pécs Pride ellen a “normalitásra”, a “keresztény értékekre” hivatkozva. Ezen kívül az Orbán-kormány kifejezetten konzervatív, keményvonalas drogpolitikát folytat. Ehhez képest a Fidesz egyik emblematikus alakja, meghatározó politikusa, Szájer József egy meleg szexpartiról próbált elmenekülni a hátizsákjában droggal, amikor a belga rendőrök fülön csípték. Személyesen hogyan élte meg ezt a nemzetközileg is kiemelt figyelmet kapott ügyet?                                                             
  • Mit szól Nyőgéri Lajos alpolgármesteri kinevezéséhez? Mit gondol, okoz-e ez majd hosszú távú problémákat a városvezető koalícióban?

Sajnáljuk, hogy ezekre a kérdésekre nem kapott választ a szerkesztőség Hoppál Pétertől, hiszen valahol kötelessége lenne a politikusoknak mindenféle közélettel és személyükkel kapcsolatos kérdésre választ adni, és nem pedig megfutamodni valami kicsinyes ürügy kapcsán. 

Egyébként mi is próbáltunk elérni Fideszes politikusokat telefonon a Szájer-botrány kapcsán, ez lett az eredmény

Szerkesztő: Bogos Csaba

Forrás: Pécsi STOP