Már gőzerővel készülnek a pécsi vendéglátósok az újranyitásra - Lehet, hogy már a hétvégén teraszozhatunk?

2021. április 22. 15:11 2021. ápr. 22. 15:11

Amint arról a Pécsi STOP is beszámolt 3,5 millió beoltott emberben határozta meg a kormány az újranyitás következő lépcsőjét, ennek értelmében pedig, ha ez bekövetkezik, akkor végre kinyithatnak a vendéglátóegységek teraszai. 

Ez a szám pedig már tulajdonképpen itt áll a kapuban, hiszen a koronavírus tájékoztató portál reggeli közlése szerint már 3 419 450 főt beoltottak, továbbá Gulyás Gergely is azt mondta, hogy pénteken meglehet már ez a szám. Ha pedig ez megtörténik, akkor már elméletben az azt követő napon megtörténhet a nyitás.

Egyértelműen az elmúlt hónapok legjobb híre ez, hiszen a vendéglátóegységek tudhatják maguk mögött az eddigi leghosszabb kényszerszünetet, így már minden bizonnyal lélegzet visszafojtva várják a pillanatot, amikor hírül adhatják: nyithatnak. 

Sokan már most gőzerővel készülnek, vannak akik gyakorlatilag már borítékolták is a szombati nyitást, a Nana bistro&bar például azt írta közösségi oldalán: "Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Szombaton itt tali a Nanában."

Persze talán jobb lenne nem inni előre a medve bőrére, ám ha az oltások beadásának eddigi ütemét vesszük alapul, akkor nem kell túl nagy fejszámoló művésznek lenni ahhoz, hogy kimondható legyen: pénteken elérjük a 3,5 millió beoltottat. Nyilván az továbbra is hatalmas kérdőjel, hogy okos dolog volt-e a beoltottak számához igazítani a nyitás menetét, hiszen mint korábban megírtuk a szakemberek úgy vélik, hogy még ez a szám is csekély a nyájimmunitás kialakulásához. 

Az elmúlt napok járványügyi adatait elnézve pedig elmondható, hogy a halálos áldozatok száma stagnál ugyan, de még mindig 200 körül mozog napi szinten. Az új fertőzöttek száma azonban látványosan csökken. 

Mindezek ellenére semmit nem érdemes elkiabálni, valószínűleg ezen gondolat mentén posztolt a Lezser is, akiknek legutóbbi bejegyzéséből kiderül, hogy bár bíznak a most hétvégi nyitásban, azért nem ugranak fejest egy biztos kijelentésbe. 

"Úgy érezzük, most már valóban elkezdhetünk bízni a fényben, amit az alagút végén látunk. Hosszú hónapok állnak a hátunk mögött, azonban ezeket sem töltöttük tétlenül, hiszen kisebb-nagyobb változtatásokkal, illetve számos újdonsággal készülünk Nektek. Reméljük ez lesz az utolsó hétvége, amely az evőeszközök csörgése, a jóízű nevetések és beszélgetések nesze nélkül telik majd és hamarosan már csak egy rossz emlékként gondolunk az üres Király utcára, Széchenyi térre. Nagyon köszönjük, hogy kitartottatok mellettünk és Ti is hasonló izgalommal várjátok már az újranyitást, akárcsak mi! Továbbra is vigyázzatok magatokra, legyetek egy kicsit még türelemmel és bízzunk abban, hogy mihamarabb beindul az élet és a nyüzsgés a városban!"

 - írták egy pár nappal ezelőtti posztban. 

 

A Nappali is gőzerővel a szombati nyitásra készül, posztjukban azt írják: "Szombat délután újra megnyitjuk a Nappali teraszát! Gyertek koccintsunk erre az örömhírre! De ne felejtsük, hogy még itt van velünk a járvány, vigyázzunk egymásra! Az asztalokat másfél méter távolságba tesszük és folyamatosan fertőtlenítjük. A kollégák maszkot fognak hordani, nektek nem kell, csak akkor, ha bejöttök majd a mosdóba. A kézmosókhoz fertőtlenítő szappanokat teszünk. Találkozzunk a Nappali teraszon, éljen a tavasz!" 

 

Annyi azonban biztos, hogy most már gyakorlatilag mindenki tűkön ül, mind maguk a vendéglátósok, mind pedig mi vendégek, hiszen egy a tavaszi napfényben elfogyasztott kávé vagy limonádé - a fröccsről már nem is beszélve - úgy hiányzik nekünk is mint egy falat kenyér. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

 

Szerző: Gerber Petra 

Címlapkép: Pécsi STOP