Orbán Viktor 58 éves

2021. május 31. 11:13 2021. máj. 31. 11:13

Ezt is megéltük: a nemzet bérből és fizetésből élő miniszterelnöke 58 éves lett. Tőle tudjuk, hogy bérből és fizetésből él, ő mondta a Kossuth Rádióban pénteken reggel, s miután ott komoly dolgokról esett szó, el kell hinnünk, hogy ezt is komolyan gondolta. „A járvány nehéz helyzetbe hozta a bérből és fizetésből élőket”, mondta Orbán Viktor az őt kérdező mikrofonállványnak. „Én is közéjük tartozom” – tette hozzá.

Nem tartozik közéjük, ő is tudja. Azok közé tartozik, akik maguk felé szokták hajlítani a valóságot. Ő mondta ezt néhány évvel ezelőtt, az Ericsson új székházának avatásán. Ez a kifejezés magyarul azt jelenti, hogy hazudni.

A bérből és fizetésből élő miniszterelnököt egyébként úgy kell elképzelni, hogy a mások béréből és fizetéséből él. Pontosabban, a tőlük beszedett adókból. Valódi munkahelyen még sohasem dolgozott, a versenyszférában nem próbálta ki magát, maradt neki, hogy hol pártelnök volt, hol miniszterelnök, hol egyszerre mindkettő.  A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Futballista szeretett volna lenni, de tehetsége csak a miniszterelnökséghez volt elegendő. Jó miniszterelnöke Orbán a mai Magyarországnak, mert egy ilyen országnak, amilyenné Orbán ezt a hazát tette, ilyen vezető kell. Más országban, ahol normális viszonyok vannak, Orbán nem volna jó miniszterelnök. Sőt, egy működő demokráciában kormányfő sem lehetne, de nálunk a tisztesség, a következetesség – vagyis, az alkalmasság – nem szempont.

Évekkel ezelőtt, egy interjúban arról beszélt, hogy egy olyan fiatalember, mint amilyen ő volt egykor, ma legföljebb traktoros lehetne, vagy agronómus. Arról nem szólt, hogy szerencséje volt, mert jött a rendszerváltás, valamint Soros György, aki segítette őt, és a hozzá hasonló, hátrányos helyzetű fiatalokat. Pénzt adott nekik, hogy tanulhassanak, többek legyenek, mint amilyenek az ő pénze és segítsége nélkül lehettek volna.

Orbán ezt máig nem képes megbocsátani Sorosnak. Sem az egykori liberális barátainak, akik – amikor Budapestre került – szárnyaik alá vették és tanították. Könyveket adtak a kezébe, megmutatták neki, melyik utca hol van Budapesten, megtanították késsel és villával enni.

Orbán ma már nem szívesen emlékszik egykori barátaira. Rég volt az is, talán igaz sem volt, amikor pártja liberálisként határozta meg önmagát, ő maga pedig a Liberális Internacionálé alelnöke volt. És ma már azzal sem dicsekszik, hogy 1990. június 4-én a Fidesz frakciója, Orbánnal az élen, kivonult a parlamenti ülésteremből, a trianoni megemlékezés egy perces gyászszünete alatt. Nem a baloldali MSZP tartotta kínosnak megemlékezni a trianoni békeszerződés 70. évfordulójáról, nem az SZDSZ, a ma hazaárulónak hazudott Szabad Demokraták Szövetsége, hanem Orbán és pártja, a Fidesz hagyta ott a megemlékezést.

És volt idő, amikor Orbánék, kezükben Free Tibet! felíratú zászlókat lengetve, a kínai elvtársak ellen tüntettek. Most azoknak a kínai elvtársaknak gazsulálnak, azoknak árusítják ki Magyarországot, akiket annak idején bottal sem piszkáltak volna.

Orbán életében ma minden másképp van, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Akkor hazudott, vagy most? Melyik az igazi énje? Van-e neki olyan egyáltalán? Vajon hány fordulat lesz még ennek a ma 58. születésnapját ünneplő pávatáncosnak az életében?

Ezen a napon mi mást is kívánhatnánk az ünnepeltnek, minthogy legyen meg az ő akarata. Éljen bérből és fizetésből, mint azok a milliók, akiknek ez – vele ellentétben – nem a valóság maguk felé hajlítása, hanem mindennapos küzdelem a megélhetésért.  A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Szerző: Föld S. Péter ú

Forrás: Hírklikk