Páva szerint minden szuper Pécsen

2018. szeptember 30. 15:32 2018. szept. 30. 15:32

Közel fél órán keresztül magyarázta Páva Zsolt a nemrég megújított Pécs TV-ben, hogy hát néminemű megszorítások mellett azért minden szép és jó a baranyai megyeszékhelyen. Munkahelyekből is közel 5000 jött létre az elmúlt években a polgármester szerint.

A nemrég megújított Pécs TV-n kapott közel fél órát Páva Zsolt polgármester, hogy elmondhassa, szerinte eléggé rendben van a város.

A negatívumokat gyorsan maga mögött tudta, úgy vélekedett, hogy hát kellettek némi megszorítások, a pazarló működéseket visszább kellett vágni, de adóemelés nem volt, és a lakosság nem érzi meg a költségcsökkentéseket - a helyzetet konszolidálták.

Szó esett a közlekedésről, a negatívumok itt is annyiban merültek ki, hogy hát igen, mérgelődnek az emberek a Siklósi úti felüljárónál folyó felújítás miatt, de elméletileg októberre készen lesznek a munkával. De lesz Bálicsi tehermentesítő út, ami ősszel készülhet el.

Azt is elmondta Páva egy kérdésre válaszul, hogy ugyan a tömegközlekedés 300 millióval kevesebből működik (200 milliós csökkentés a város részéről, plusz 100 millió forint belső spórolás), de nagyobb változást a periférián élők tapasztalhatnak majd a közlekedők. Hozzátette, az egymás után tömött sorokban érkező üres buszjáratok problémáját is megoldották átszervezéssel.

Szó esett Baranya és benne Pécs zsáktelepülés-jellegéről, Páva szerint a térség kiesik a nemzetközi gazdasági ütőérből, infrastrukturálisan ezen lehet és kell javítani, erre példakén az M6-os és az M60-ast említette. Azt már mondjuk nem tette hozzá, hogy ezeket a gyorsforgalmi utakat 2010 óta folyamatosan ígérgeti a kormány, de egyelőre centikben is alig mérhető a növekedés.

A Modern Városok Program is előkerült, erről a polgármester elmondta, nincs konkrétan meghatározott összeg, százmilliárd forintos a nagységrend, ebből az egyetem 25 milliárdot kap. De lesz magisztrátus is, amiben a PTE és Pécs önkormányzata próbál közösen gondolkodni a város gazdasági helyzetének javításán. A testületben a Pécsi Egyházmegye is képviselteti magát.

Páva Zsolt úgy látta, Pécsnek az a legfontosabb feladata, hogy az inspiráló környezet mellett gazdaságilag is előre lépjen, mert jól élhető és barátságos város. A munkahelyek kapcsán arról is beszélt, hogy közel ötezer új munkahely keletkezett az elmúlt években, igaz, ezek nem egy látványos új multinacionális beruházónál keletkeztek, hanem zömmel helyi cégeknél.

Páva erőteljesebb politikai csatározásokra is számít a jövő évi önkormányzati választás miatt, de mint mondta, ezt már megszokta, bár nem örül neki.

A közel fél órás interjúból a gyanútlan szemlélő azt szűrheti le, hogy Pécsen minden nagyon jó, kellett ugyan némi megszorításocska, de csak módjával. Hogy legalább 9,5 milliárdos hiánya van az önkormányzatnak, ami kevesebb mint 4 év alatt jött össze (nem beszélve a városi cégek 12 milliárdos hiányáról), az annyira bagatell, hogy szót sem kell rá vesztegetni. De ugyanilyen pimf dolog a buszjegyek árának budapesti szintnél is magasabbra emelése, a dráguló és januártól tovább áremelkedő parkolás is, a leépítésekről nem is beszélve. Lehet, hogy adót nem emelt a város, de közvetetten mégis csak a lakosság az, aki megszívja a városvezetés hibáit.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ami a legfontosabb: nem süllyedünk.