Puzsér: Hajdú Péter és Berki Krisztián után Luxus Vivien, a hírhedt instaceleb perelt be

2021. május 10. 14:02 2021. máj. 10. 14:02

Puzsér Róbert a hírklikk vendégszerzője, most Vasvári Vivienről fejtette ki véleményét cikkében. Ezt hoztuk most el nektek:

Vasvári Vivien, a nemzet Mercedes-slusszkulcsdíjas aranyásója bíróság elé rángat, hogy elégtételt vegyen rajtam, amiért szóvá tettem, hogy nők százezreinek diktál plázakonformmá torzított testképet, emberi önérzetet sértő karriert és a munkából élő tömegeket lázító kulturális identitást.   A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

 

Először dühöt érzek, ha beperelnek vagy feljelentenek, amiért a véleménynyilvánításom szabadságát gyakorlom, mert sajnálom az időt és az erőt, amit a jogi eljárásra kell fordítanom. Közvetlenül ezután a második gondolatom mégis mindig az, hogy milyen nagyszerű civilizációs vívmány, hogy az emberek a sérelmeikért kulturált módon vehetnek elégtételt, és máris teljesen rendjén valónak érzem, hogy nyilvános szereplőként arccal és névvel helytálljak az általam mondottakért vagy írottakért.

Az ellenem zajlott perekre tulajdonképpen még büszke is vagyok. Büszke vagyok, hogy a sok tucatnyi sérelmezett esetből mindössze két kijelentésemért ítéltek el, és büszke vagyok, hogy ezekben az esetekben is politikai döntés született, hisz a széklet és Hajdú Péter említése mellett mindkét szankcionált mondatomban szerepet kapott Orbán Viktor személye is – a felségsértést pedig a független magyar bíróság nyilván nem tűrheti. Büszke vagyok továbbá, hogy soha életemben senkit nem pereltem be, és nem jelentettem fel: bármilyen csábító volt elégtételt venni a rágalmazásért, a fenyegetésért meg a hazudozásért, eltűrtem, amit közszereplőként tűrnöm kellett.

Hajdú Péter és Berki Krisztián után a Luxus Vivien asszonyként hírhedt instaceleb és szociális uszító azért hívott perbe, mert sérelmezi, hogy plasztikai operációinak sikerét megkérdőjelezni merészeltem. Sajnálom, de nem bírok lelkesedni azért, hogy a legkülönbözőbb inplantátumokkal olyan csíramentesre formálta a testét, hogy a koporsóban sem bír elbomlani, de elnézve a luxusasszony által alkalmazott ujjnyi vastagságú sminket, filtert és egyéb optikai trükköt, maga sem tűnik elégedettnek.

Én kérek elnézést, amiért zavarnak az általa eltorzított testképű bakfislányok. Én kérek elnézést, amiért zavar a többek közt általa kulturális referenciává tett önérzetes aranyásás. Én kérek elnézést, amiért szóvá mertem tenni, hogy mennyire gyalázatos az, amikor Luxus Vivien asszony, aki saját állítása szerint rengetegszer[!] kapott már kétmilliós táskát ajándékba, azzal a dumával fogadja a karantént, melynek nyomán épp emberi tízezrek mennek tönkre, hogy „a pazarló életmód most megszűnik létezni” – aztán a járvány alatt végigutazgatja és végiginstázgatja a bolygó legegzotikusabb tengerpartjait, és mit sem törődik ennek a kockázatával meg a hatóságok ajánlásával.

Luxus Vivien asszonyt mégis sajnálom, mert az az érzésem, hogy tényleg nem érti, mit tesz, mit képvisel és mit okoz a nyilvánosságban. Luxus Vivien asszony a tükörre haragszik, ahelyett hogy szembenéznie azzal a kulturális szereppel, amelyet hordoz, és amely mellett én bocs, de nem mehetek el szó nélkül. Nem azért, mert bármi személyes problémám van a luxusasszonnyal, hanem azért, mert a tevékenysége a magyar társadalomra nézve pusztító.   A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

 

Forrás: Hírklikk 

Szerző: Puzsér Róbert