Tamás, mi azért szeretünk ám

2019. augusztus 4. 10:31

„Bocsássa meg a világ, de én ettől nem tudok eltávolodni, nekem ez a gyerek kell!” - ezt mondta Kenderesi Tamásról Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Nem Vári Attila mondta, a sportegyesülete vezetője, aki minden de minden pécsi polgármestere akar lenni. Mert ő nem mondott semmit. Azóta sem.

Kenderesi Tamás - Fotó: MTI/Kovács Anikó

„Bocsássa meg a világ, de én ettől nem tudok eltávolodni, nekem ez a gyerek kell!”

Ezt mondta Sós Csaba.

Mi megbocsátjuk, sőt.

Szögezzük le az elején: személy szerint elítélem, ha egy férfi kéretlenül hozzáér, megfogja, rácsap egy – ráadásul idegen nő hátsójára vagy bármijére. Nem jó, nem helyes, szembe megy mindennel, ami elfogadható szerintem és még sokak, bár messze nem elegek szerint.

De, és ez most egy hosszú és fontos „de” lesz, egy kicsit próbáljuk magunk és a helyzet fölé emelkedni.

Van egy 22 éves férfi/srác, sikeres és kedvelt olimpikon, jótékonysági akciók aktív résztvevője, nem kevés magyar és pécsi sportoló gyermek és fiatal példaképe. Van ő, aki ráadásul sérülésével együtt is bronzot úszott nekünk, magyaroknak, nekünk pécsieknek. Aztán elment szórakozni, és közben, feldobva, kiengedve, tett egy szerencsétlen és elítélhető mozdulatot.

Aztán rászakadt a pokol, a hatóságok, a nemzetközi sajtó, a közvélemény, a sportsiker felett érzett öröm helyét egy pillanat alatt felváltotta egy olyan éktelen kanosszajárás, amit senki de senki nem kíván magának, se öreg, se fiatal, se sikeres, se szürke ember.

Tamás pedig ott állt ebben a viharban egyedül, sok száz kilométerrel arrébb, és leszámítva a közvetlen hozzátartozóit nem kapott, legalábbis a nyilvánosságon keresztül nem kapott egy jó szót senkitől. Mintha legalábbis egy pillanat alatt elfejeltette volna a pécsi közélet, hogy ez a – pár napja még legalábbis – mosolygós szemű fiú még a város egyik büszkesége volt, a sajtbureszpusztító úszó a jótékonykodó olimpikon. Tudomásunk szerint ezt a városvezetés ráadásul még egy exkluzív szerződéssel is megerősítette, amelyért cserébe Tamásnak Pécs hírnevét kellett öregbítenie – igaz, erről hiába kérdeztük az önkormányzatot, nem válaszoltak.

Aztán most, hogy egy szemvillanás alatt tótágast állt a világ a fiatal olimpikonnal, elfogyott körülötte a levegő. Mindenki elengedte a kezét, és akárki akármit mond, azt, hogy a városvezetés, a PSN vezetése, Vári Attila egyetlen biztató, még ha mellette korholó is, de biztató közleményt, nyilatkozatot, sajtpapírt nem adott ki, nem tudjuk máshogy értelmezni.

Pedig ez a Tamás ugyanaz a fiatal olimpikon. Csak most éppen nem a siker csillogó lépcsőin jár, hanem a saját, személyes poklában, ráadásul nagyon-nagyon magányosan.

Ám akitől a legjobban vártunk volna valamiféle kiállást, egy közleményt, egy videót, bármit, hogy Tamás, hogy mekkora baromság volt ez, eszedbe ne jusson többet, de mi hazavárunk, mert nem felejtettünk el, és nem is fogunk, az Vári Attila lett volna

.

De Vári Attila most éppen polgármesternek készül, és a tanácsadói nyilván osztottak-szoroztak, és kiszámolták, hogy kockázatos egy ilyen közlemény, ezért inkább hallgatott és hallgat ma is. Vári Attila, aki fűt-fát, egyenként minden egyes pécsi álmának a valóra váltását ígéri, egy nagy és boldog csapatként tekint minden pécsire, ide számítja magát is, még a saját sportolója mellett sem állt ki.

Ma már azt is tudjuk, hogy a fiatal úszót rettenetesen megviselték a történtek, nem gondolnánk, hogy még egyszer eszébe jut ilyesmi. Már csak minden de minden pécsi – kivéve egészen biztosan Kenderesi Tamást – polgármesterjelöltje szorulhat rá némi jellemfejlődésre. Meg Páva, a Facebook ördöge, Hoppál és a többiek.

Nettó politikai gyávaság van itt, kérem, miközben ezek az urak elhaló cérnahangon harcos kiállást ígérnek minden pécsi ügye mellett a jó mélyre ásott rókalyukukból.

Forrás: pecsistop.hu