Nahalka István: korszerűbb érettségivel hitelesebbé és igazságosabbá válhatna a továbbtanulás

Az Oktatási Hivatal kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint a 2024-es tavaszi érettségi időszakban a vizsgát tevő 111 718 diák 3,81-es összesített érettségi átlagot ért el. Ez elmarad a tavalyi 3,83-as eredménytől, ugyanakkor az elégtelen eredmények aránya a 2023-as 1,03 százalékról 0,99 százalékra csökkent. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint a közzétett adatok alapján megállapítható, hogy az érettségi vizsgaidőszak eredményesen zárult, az új rendszer jól működött. Ön szerint jogos az elégedettség az új érettségi vizsgarendszerrel?

Az érettségi esetében az évek közötti összehasonlításnak nincs semmi értelme, ugyanis nincs olyan, ami lehetővé tenné ezt az összehasonlítást. Az országos kompetenciaméréseken például van lehetőség az összehasonlításra, de az modern teszt alapokon zajlik. Az érettséginél ezt eleve képtelenség megtenni, nem lehet használni a modern tesztelméleti hátteret. Ezért semmiféle összehasonlításnak nincs értelme. Az érettségi hol könnyebb, hol nehezebb, és egyébként is, azok az icipici különbségek, amelyek kialakultak, nem számottevők, azokból semmiféle következtetést nem lehet levonni. Ahogy arra sem lehet következtetni mindebből, hogy bevált-e az érettségi új rendszere. 

Amit tudunk, hogy az idén tavasszal az elmúlt évek legalacsonyabb átlaga született magyar nyelv és irodalomból, de matematikából és történelemből sem túl szívderítők az eredmények. A rossz átlagtól valójában az idegen nyelvek mentették meg az idén érettségiző középiskolásokat, akik viszont angolból és németből hatalmasat javítottak. Miért pont az idegen nyelvek, rájöttek a fiatalok, hogy anélkül nem boldogulnak a nagyvilágban? 

Az is lehet, hogy megváltozott az idegen nyelvek tanulásához való viszony, ezt adatok hiányában nem tudom megítélni. Az viszont biztos, hogy az érettségi eredmények nem jó adatok ennek megállapításához. Egész egyszerűen a tesztek nehézsége a fontos kérdés. Ha könnyebb a teszt, akkor jobb eredményeket érnek el a tanulók, ha nehezebb a teszt, akkor gyengébb eredményeket. Ez ennyire egyszerű, de ettől még lehet, hogy változott a tanulók viszonya az idegen nyelvekhez, ám ez az érettségi eredményéből nem ítélhető meg. 

Az Oktatási Hivatal szerint, míg középszinten a diákok a kiemelt érettségi tárgyakból (magyar nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából, fizikából, kémiából és biológiából) az elmúlt öt év átlagától csak minimálisan tértek el, emelt szinten valamennyi kiemelt tárgyból az elmúlt öt év átlagánál jobb eredményt értek el. Mi lehet az oka az emelt szint jobb eredményének? 

Tényleg nem tudok mást mondani, valószínűleg azért, mert könnyebb volt a feladatsor. Nehéz mást elképzelni. A tanulók felkészültsége nem változik olyan gyorsan, egyik évről a másikra nem lehet ugrásszerű változásokra számítani. Ha van ugrásszerű változás, az mindenképpen összefügg a teszt nehézségével. 

Egyáltalán van értelme még az érettséginek?

Egy mélyebb pedagógiai mérési értelemben nincs. Ráadásul rendkívül igazságtalan dologról is van szó. Olyan valamit, egy általános felkészültséget akarunk mérni, amit nagyon sok minden befolyásol. Úgy szoktuk mondani, hogy nagyon sok dimenziós, vagyis nagyon sokféle teljesítményből tevődik össze. Már egyetlen egy tárgyban is nagyon sok mindenből tevődik össze a gyerekek tudása. Ilyen esetekben a pontosabb mérésre egész egyszerűen nincs lehetőség. Mi ezt – bizonyos hagyományos módszerek alapján – mégis megtesszük, amire a mérési szakemberek azt mondják, ez bizony „hályogkovács” módszer, valójában nem felel meg semmilyen mérésekkel kapcsolatos elvárásnak. Ha esetleg mérés lenne, abban is óriási lenne a hiba lehetősége. A precízebb mérések – például az országos kompetenciamérés – esetében is ez a helyzet, sok hiba van bennük. Ezért azt kell mondanunk, ha az érettségit véletlenül lehetne mérésnek tekinteni, akkor is nagyon nagyok lennének a hibák. Vagyis teljesen igazságtalan kép alakul ki. Ha a tanulónak éppen úgy jön ki egy nap, hogy rosszabbul megy, akkor akár jelentős részben is rosszabb eredményt érhet el, mint amilyen a konkrét tudása. Vagy akár jobbat is elérhet, mint amilyen a konkrét tudása. Magyarán a konkrét eredmények nem tükrözik megfelelően a tanuló tudását. Csak a példa kedvéért mondom, ha egy ács megméri egy háromméteres léc hosszát, legfeljebb egy-két millimétert fog tévedni. A tesztes méréseknél ennél jóval nagyobb arányban kapunk hibákat. Ezek objektív hibák, tulajdonképpen senki sem tehet róluk. Arról van szó, ha a gyerekekkel sokszor meg tudnánk oldatni ugyanazt a tesztet – ezt persze nem lehet megcsinálni, mert emlékeznek a korábbiakra –, de, ha meg lehetne csinálni, hogy kisöpörjük az agyukból a korábbi emlékeket ezzel kapcsolatban, és újból és újból megcsináltatnánk velük ugyanazt a tesztet, akkor nagyon különböző eredmények jönnének ki. Szakmailag úgy mondjuk ezt: nagyon nagy lenne a szórása az eredményeknek, és ez az a bizonyos hiba, amiről beszélek. 

Akkor mégis miért ragaszkodunk az érettségihez?

Mert óriási hagyománya van, Magyarországon 1851 óta, és egyfajta beavatási szertartás is. A társadalomban eléggé elterjedt vélekedés szerint mindenkinek, aki számít, van érettségije. Az érettségi a belépő az egyetemekre és a főiskolákra. Sok minden kapcsolódik az érettségihez, ami legitimálja, és pont ebben a formában, amiben van. A kutya nem törődik azzal, hogy egyébként pedagógiai mérési szakmai szempontból viszont úgy rossz, ahogy van. 

Csakhogy tönkre teheti egy diák életét, ha az érettségin rossz napja van…

Így van, megakasztja. Már az is probléma, hogy egy évet várnia kell, ha egyetemen akar továbbtanulni, de az is lehet, hogy soha többet nem fog jelentkezni a felsőoktatásba. Pedig lehet, hogy a tudása alapján megfelelő lenne az egyetemre és jó szakember is válna belőle. De sajnos ezek a véletlenek őt kitaszítják.

És akkor mi lenne az érettségi helyett? Például mindenki kerüljön be a felsőoktatásban felvételi nélkül?  

Ez az egyik lehetséges megoldás, amin gondolkodni kellene. Nyilván ez különböző következményekkel járna, például nagyon sokan jelennének meg a felsőoktatási intézményekben. Akkor viszont ott kellene biztosítani a későbbiekben a szelekciót, mondjuk egy fél, vagy egy év elteltével. Nagyon el kellene gondolkodni egy ilyen megoldáson, jó koncepciót kellene kialakítani. Mindenesetre ez az egyik út. A másik, hogy újból a felsőoktatási intézményekre kellene bízni a felvételt, de nem pontokban gondolkodni. Mondok erre egy lehetőséget, bár még ez sem egy kidolgozott elképzelés, sokat kellene még kísérletezni vele. Mondjuk az érettségi egy portfolió érettségi lenne. Vagyis a tanuló összegyűjti a fontos munkáit, és azt egy bizottság előtt megvédi. A bizottság írna róla egy rövid jellemzést, milyen a diák munkája, tulajdonképpen hogyan fejezte be az iskoláit. És ezzel a jellemzéssel menne a főiskolára, egyetemre felvételizni a tanuló, ahol szintén megnéznék a portfólióját, a jellemzést, és az alapján – akár egy beszélgetéssel együtt – döntenek arról, hogy fölveszik, vagy sem. Ez egy kvalitatív értékelést jelentene, amivel kizárnánk a folyamatokból a kvantitatív és nagyon, nagyon problematikus értékeléseket. (A kvalitatív kutatás minőségi (quality), míg a kvantitatív kutatás a mennyiségi (quantity) kérdésekre keresi a választ – a szerk.) Talán hitelesebbé válna a vizsga és igazságosabbá válhatna a továbbtanulás.