Szijjártó teheráni szereplése ellentétes volt a nemzeti érdekekkel
Önsorsrontás – ezzel a kifejezéssel jellemezte Dérer Miklós azt a magyar külpolitikát, amelynek egy, tán az eddigieknél is meredekebb példájával szolgált Szijjártó Péter, amikor a múlt héten Teheránban a szankciókat bírálva, kvázi panaszkodott Magyarország szövetségesére, az Egyesült Államokra. De még ennél meredekebb mondandóval is előállt, azt állítva, hogy a budapesti amerikai nagykövet a magyar ellenzék vezetője. Eleve furcsa, hogy miért látogat a magyar diplomácia vezetője Teheránba akkor, amikor pattanásig feszült a viszony a NATO vezető hatalma, az USA és Irán között. Mi lehet a cél? A külpolitikai szakértő, a Magyar Atlanti Tanács korábbi főtitkára szerint nem csak a mögöttes szándék rossz, a stílus is minősíthetetlen, és az egész méltatlan egy magyar külügyminiszterhez. Úgy fogalmazott, ez nem más, mint a nemzeti érdekeinket komolyan sértő, gyerekes viselkedés.
Nem máskor, mint most, a Közel-Keleten – nem kis részt Iránnak köszönhetően – pattanásig feszült helyzetben látogatott el hivatalosan Teheránba Szijjártó Péter, hogy ott közvetetten és közvetlenül is bírálja Magyarország egyik legfontosabb szövetségesét, az Egyesült Államokat. Mint a 444 cikkéből megtudhatjuk, a külgazdasági és külügyminiszter a többi között az iráni állami hírügynökségnek exkluzív interjút is adott, amelyben azt ecsetelte, hogy bár az amerikai szankciók kihívások elé állítják a két ország kapcsolatait, Magyarország Irán számára továbbra is „kereskedelmi kapu” Európa felé. Ennek ékes bizonyítékát adta azzal, hogy kétoldalú gazdasági együttműködési bizottsági ülést rendeztek a látogatása alatt, s aláírták a mezőgazdasági együttműködésről és a befektetések kölcsönös védelméről szóló megállapodást.
Az említett interjúban azonban ennél is meredekebb dolgok is szerepeltek. Szijjártó kérdésre válaszolva azt fejtegette, hogy David Pressman budapesti amerikai nagykövet a magyar ellenzék vezetője. Kitért Soros Györgyre, a szuverenitásvédelminek nevezett törvényre és egy ellenzéki összeesküvésre is, felemlegetve a legutóbbi választásokat, amelyen az ellenzék összefogott. „És hát kiderült, hogy több tízmillió dollárt fektettek beléjük az Egyesült Államokból a magyar közakarat befolyásolására, politikai változásra. Nos, ez nagyon antidemokratikus, elfogadhatatlan, és nem utolsó sorban törvénybe ütközik” – mondta a magyar miniszter az Irán által egyenesen sátáninak tartott szövetségesünkről. Az az Irán, amely halálra ítéli a kritikusait, bebörtönzi a fejkendőt nem viselő nőket, fegyverzi Oroszországot és pénzeli a terrorszervezeteket. (Az már csak hab a tortán, hogy miközben a magyar kormány Benjamin Netanjahu mögött áll a Hamasz ellen Gázában folytatott harcban, a külügyminiszter azzal az iráni rezsimmel gazsulál Teheránban, amely pénzeli a terrorszervezetet.)
Ez a performansz alig valamivel követte azt a budapesti esetet, amikor Szijjártó pökhendien odavágta az idelátogató amerikai szenátoroknak, hogy tárgyaljanak csak a parlamenti képviselőkkel, a kormánynak velük semmi dolga. A kétpárti kongresszusi delegáció dolgavégezetlenül tért vissza Washingtonba, amiről itt írtunk.
A fentieken túl, példák sokaságát lehetne hozni arra, miket mond Szijjártó és Orbán is a regnáló amerikai adminisztrációról. Vajon miért jó ez nekik? Még ha nem is kell a nyakukba borulni, azért nem ártana kiegyensúlyozott, jó viszonyt ápolni a szövetségesünkkel, amely nem mellesleg egyben a világ vezető hatalma is. Ezt Orbánék ne tudnák? Ha pedig tudják, miért nem maradnak csendben? Dérer Miklóst kérdeztük.
A szakértő némileg messziről kezdte. Mint felidézte, amikor a hetvenes-nyolcvanas években a Corvinus (akkor Marx Károly Közgazdasági) Egyetemen tanított, úgy jellemezte a diákjainak a külpolitikát, hogy van a mozgástér és van a kényszerpálya, ez minden állam külpolitikájában megvan; a nagyobbaknak kisebb a kényszerpályájuk és nagyobb a mozgásterük, a kisebbeknek – így a magyaroknak is – pont fordítva, kisebb a mozgásterük és nagyobb a kényszerpályájuk. Ezzel pedig számolni kell annak, aki komolyan gondolkodik („egyébként időnként Orbán is bevallja ezt, s mond olyanokat, hogy legyünk tisztában a méretünkkel”). A mozgásteret ugyan néha meg lehet választani, de a kényszerpályát nem, s ez utóbbi néha feltételezi, hogy dörgölőzni sem árt. Ha pedig a Nyugathoz tartozunk, akkor az érdekei a mi érdekeink is – fejtegette, leszögezve: ha azt mondjuk, hogy nyugati zászló alatt hajózunk, akkor a nyugati hajó felszereléséhez kell alkalmazkodnunk. (Ezzel Orbán 2010 novemberében a Magyar Állandó Értekezlet IX. ülésén elhangzott beszédének egy kitételét idézte fel: „Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj. És az a hajós, amelyik nem veszi figyelembe, hogy milyen szél szerint kell forgatni a vitorláját, valószínűleg pusztulásra ítéli saját magát és a rakományát is”). Dérer megjegyezte még ezzel kapcsolatban, hogy ez a nyugati hajó nem csak adottság, hanem 1100 éves értékválasztásunk is.
Elismerte, hogy bizonyos kérdésekben lehet vita a szövetségeseinkkel, de egyedül nem lehet mindig szembeszállni a többiekkel, elengedhetetlen szövetségeseket keresni a 32 tagú NATO-ban vagy a 27 tagú EU-ban. „Egyedül ugyanis nem megy, maximum kirekesztjük magunkat az állandó vétózással.”
Rátérve a konkrét kérdésre, az iráni látogatásra: miért pont ott és most? A szakértő szerint lehet, be akarják bizonyítani, hogy szuverén és független ország vagyunk. Mint fogalmazott: „nem tudok mást elképzelni, mint hogy ez egy gyerekes kibeszélés, ami azonban komoly nemzeti érdekeket sértő viselkedést jelent”. Méltatlan egy magyar külügyminiszterhez ilyen megjegyzéseket tenni a szövetségesünkre egy olyan országban, amely ellenséges iszonyban van vele. „Ez és a stílus maga méltatlan egy külügyminiszterhez, s az embert minősíti.” Iránba pedig azért megy, mert Nyugatra nem tud menni – vélekedett a szakértő.
Vajon mit szól ahhoz, ahogy Szijjártó Teheránban Pressmant emlegette? Dérer Miklós – a dolgok tisztázása végett – felhívta a figyelmet arra, hogy az illető az USA képviselője Magyarországon, amit ő mond, azt a jelenlegi amerikai kormány mondja. Amikor tehát a magyar miniszter útszéli módon minősíti Pressmant, akkor azzal az USA-t, az amerikai kormányt minősíti. Ráadásul minősíthetetlen stílusban teszi, a diplomácia szabályait figyelmen kívül hagyva. „Nem is értem, miért nevezik őt külügyminiszternek, miért nem csak külgazdasági miniszternek szólítják, hiszen ő csak egy handlé, aki járja a világot és üzletel, megpróbál beruházásokat hozni Magyarországra” – vetette fel.
De mi ennek az oka? Miért csinálják? Dérer szerint nem lehet mindenben okot keresni, „vagy olyanok ezek az okok, amikbe az ember nem is mer belegondolni”. Lehet akár egyéni biznisz is benne – mondta, példának említve, hogy mit keresünk mi Csádban? Dérer nem hiszi – bár nem lehet kizárni –, hogy az ott érdekelt Franciaországgal játszunk össze, ő inkább az orosz vonalat tartja reálisnak, de tudni senki nem tud semmit. (Van ugyanis olyan vélemény, hogy Putyinék kérésére mennek a magyar katonák Csádba, ahol a Wagner csoport utódkülönítményeinek vannak érdekeltségeik – a szerk.)
S hogy mindezzel mi a célja a magyar kormánynak? Dérer szerint egyfajta öngerjesztés, önigazolás, hogy mi szuverének vagyunk, nem megyünk a fősodorral. Ezt egyébként Orbán maga meg is fogalmazta, amikor 2021-ben, október 23.-i ünnepi beszédében azt mondta: „Mi vagyunk a homok a gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt”. Ezzel a viselkedéssel persze haza is beszél, ugyanakkor óriási károkat okoz vele a nemzetközi színtéren is, miután azt a képet állítja ki az EU-ról és NATO-ról, hogy nem egységes. „Kidumál egy Miki-egér ország, amelynek a vezetője azt hiszi, hogy világpolitikát csinál” – fogalmazott a szakértő, megjegyezve, hogy Magyarország mára sajnos megkerülhetővé vált, mert Orbán azzá tette.
