A hazug fideszes politikusokat hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát

2024. február 7. 16:51 2024. feb. 7. 16:51

„A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”, „idegen tollakkal ékeskedik” – az utóbbit mondják arra az emberre, aki más érdemeit, gondolatait, ötleteit a saját magáénak szeretné feltüntetni, hogy így vívja ki társai elismerését. Ez a gyakorlat igencsak közel áll a pécsi Fideszhez, szinte versenyt űznek belőle. Legutóbb a történelmi eseménynek számító, új pécsi repülőjárat kapcsán tapasztalhattuk meg, hogy a pécsi fideszes politikusok ismét más sikerének fényében próbálnak meg sütkérezni.

Sokaknak feltűnhetett, hogy a pécsi Fidesz szemérmetlenül áll minden olyan történet mellé, ami pozitív hatással van a városra, és akkor is megpróbálják a saját eredményükként eladni, ha semmi közük nem volt hozzá.

A nemrégiben bejelentett Pécsről induló repülőjárattal is ugyanez a helyzet. Több helyről is megerősítést kapott, hogy a városvezetés kemény, több éves munkája és tárgyalási sikerei értek most be, a Fidesznek pedig az égvilágon semmi köze nem volt a projekthez (az persze nem kizárható, hogy korábban városvezetőként ők is próbálkoztak ezzel, de ebben az ügyben is elbuktak). 

Péterffy Attila, Pécs polgármestere, Ruzsa Csaba, a város alpolgármestere és az Universal Air ügyvezető igazgatója, Simon Cook közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be a nagy hírt, ellenben azzal a fideszes Hoppál Péterrel, aki este, sötétben osont ki a repülőtér épülete elé és egy Facebook-oldalára feltöltött videóban próbálta meg azt a látszatot kelteni, mintha neki is szerepe lett volna a tárgyalások folyamatában.

A közösségi médiában nagy sikerrel terjed erről egy mém is:


Vajon, ha ekkora érdemük volt a helyi kormánypárti képviselőknek a projektben, akkor miért az éjszaka kellős közepén, sumákolva kellett bejelenti a nagy újdonságot? A videót látva olyan érzése lehet az embernek, mint amikor az iskolai csoportmunkában Petike nem vesz részt semmiben, csak nyomkodja a telefonját, nézegeti az óráját, de mégis kihozza az ellenőrzőjét, hogy a tanárnő beírja neki az ötöst. 

Hoppál Péter mellett megjelent több, a sikerre éhes száj is! A kormányközeli sajtó és Csizmadia Péter is azonnal rárepült a sztorira és igyekeztek kisajátítani azt. Büszkén, feszes mellkassal adták elő, hogy az ő lobbitevékenységük érdeme, hogy márciustól a világ két pontjába is repülhetnek a pécsiek.

A Szabad Pécs információi szerint is: a kormány és a külügy munkatársai nem vettek részt közvetlenül a tárgyalásokban, és senki sem tett konkrét lépéseket azért, hogy a megállapodás létrejöjjön. Végezetül Csizmadia Péternek sikerült akkora öngólt lőnie, mint a bolgár válogatottnak ellenünk, amivel kijuttatták a mieinket a ‘24-es Európa Bajnokságra, hiszen a fideszes képviselőnek még a járatokat indító légitársaság nevét sem sikerült eltalálnia, ugyanis nem az Australian Airlines, hanem az Universal Air indít járatokat Máltába és Münchenbe.

Azt már a kedves olvasó fantáziájára bízzuk, hogy eldöntse ezek után: vajon mennyi köze lehetett bármilyen légitársasággal folytatott tárgyaláshoz, ha még a légitársaság nevét sem sikerült eltalálnia?

Ez a „teljesítmény” igen keserű szájízt hagyhat a pécsiek szájában, ugyanis az előző városvezetésnek mindössze röpke 10 év sem volt elegendő arra, hogy egy ilyen eredményt elérjenek. Bár azt a bravúrt azért sikerült elérniük, hogy egyedülálló módon, 10 év alatt KÉTSZER is csődbe vitték a várost. Lássuk be, ez azért nem kis teljesítmény, ezt nagyon kellett akarni!

Mondhatjuk, hogy egy erős felszállás után, és egy nagyon félresikerült dugóhúzó manővert követően, 2009-től kezdve egészen 2019-ig igazi mélyrepülésben volt Pécs a fideszes városvezetés miatt. 

Az elmúlt évek alapján azonban úgy tűnik, hogy a pécsiek szerencséjére 2019-ben egy olyan személyzet szállt fel a fedélzetre és egy olyan kapitány vette kezébe a város botkormányát, akinek erős ellenszélben, mondhatni turbulens levegőben sikerült Pécset ismét feltennie a térképre!