A közösségépítés kulcsa a civil szféra támogatása
Már elérhető az a pályázat, amely városi szinten 40 millió forintos keretből biztosít lehetőséget civil szervezetek számára projektjeik megvalósítására. Ebben az esztendőben közösségépítő programok megszervezésére, lebonyolítására és az azokhoz kapcsolódó energiaköltségekhez szükséges forrásteremtésre nyílik lehetőség.
Pénteken Péterffy Attila polgármester sajtótájékoztatót tartott, ahol részletesen tájékoztatott a városi civil keret idei fő irányelveiről. A pécsi városvezető kihangsúlyozta, hogy már 2019 óta kiemelt cél a pécsi civil szervezetek működésének megerősítése és fejlődésük támogatása.
– Azért fontos, hogy virágozzanak a civil szervezetek, mert ezt bátran lehet társítani a város civilségének virágzásával is – szögezte le Péterffy. – Megválasztásunk óta ezen, és az ehhez kapcsolódó közösségépítésen dolgozunk. Ezért fogadta el a közgyűlés 2021-ben a civil koncepciót, amely a különböző szervezetekkel közös munka gyümölcse. Ennek az egyik fontos pillére volt a városi civil keret megalkotása - írta meg beszámolójában a PécsMa.
Péterffy Attila lapunknak elárulta, hogy a megszokotthoz képest kettős céllal hirdették meg a Civil Alapot:
„Idén kettős céllal hirdetjük meg már ezt a pályázatot, de megint egy kis konzultáció eredményeképpen. Itt most a civil szféra szereplői azt javasolták, hogy egyben írjuk ki, tehát ne külön energiaköltségekre és majd programfinanszírozásra. Írjuk ki egyben, de alapvetően fordítsuk meg a sorrendet.”
Éppen ezért idén a civil pályázati keretből közösségépítő programok lebonyolítására, és az azokhoz kapcsolódó energiaköltségek elszámolása válik lehetővé. A kiírás február 16-ától elérhető a pecs.hu oldalon, a beadványokat március 8-áig várja az önkormányzat.
Fotó: PécsMa