A plafont is megrepesztette a 6-os Szigetváron átömlő forgalma

2019. április 15. 09:00 2019. ápr. 15. 09:00

Az ATV Híradója is foglalkozott azzal, amiről lapunk korábban hírt adott, miszerint kikerült az évtizedek óta ígérgetett elkerülőút az országos településrendezési tervből.

A helyzet miatt korábban Varga Zoltán, Szigetvár alpolgármestere közleményt, majd egy nyílt levelet is közölt. Utóbbiban többek között Nagy Csabát, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét is megszólította, kérve tőle, nyújtson be olyan módosító javaslatot, mely lehetővé teszi a probléma megoldását. Nagy Csaba szerint a majd egyszer elkészülő M60-as jelent majd enyhülést, egyúttal képmutatásnak nevezte, hogy emiatt pénteken tüntetést tartottak a szigetváriak.

Az ATV Híradója szerint (5:38-nál kezdödik a riport) sem alaptalanok a forgalomterhelésről szóló panaszok: mutattak egy házat, melynek a plafonja bármikor leválhat. A tulajdonos szerint ez az éjjel-nappal zúgó forgalom, teherautóforgalom számlájára írható.

Berkecz Balázs főépítész, az Együtt volt politikusa a pénteki tüntetésen azt mondta, azzal, hogy a kormány letörölte az országos területrendezési tervről az elkerülőt, egy elviselhetetlen helyzetet konzervált Szigetváron. A demonstrációtól az emberek azt remélik, akciójuk felhívja a figyelmet az életüket megkeserítő problémára.

Forrás: pecsistop.hu/ATV