Árpád-iskola: új közbeszerzést ír ki a pécsi önkormányzat

2019. március 11. 10:52 2019. márc. 11. 10:52

Van ugyan egymilliárd forint az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola korszerűsítésére, azonban az előző, meghiúsult közbeszerzés magas árajanlatai miatt a pécsi önkormányzat attól tart, hogy az a pénz sem lesz elég a munkálatokra.

Újabb közbeszerzés kiírását tervezi a pécsi városvezetés a tavaly szeptemberi iskolakezdés előtt bezáratott kertvárosi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola korszerűsítése kapcsán.

Az iskoláról több éve tudott, hogy beázik, azonban eddig nem álltak neki a felújításnak. 2017-ben ugyan kiírtak egy közbeszerzést, ám ott magasabb árajánlatok érkeztek a rendelkezésre álló összegnél, ezért a tendert 2018 májusában leállították, az önkormányzat pedig a felújításra szánt pénz egy részét iparcsarnok-építésre fordította.

Az erről szóló előterjesztés szerint a felújításra és korszerűsítésre az önkormányzatnak nettó 300 millió forint (TOP-os, tehát uniós forrásból), míg a pécsi tankerületnek egy korábbi kormánydöntés értelmében nettó 708 661 417 forint, vagyis összesen nettó 1 milliárd 8 millió 661 ezer forint áll rendelkezésére. (2019-re 450, míg 2020-ra 550 millió forintos támogatást irányzott elő a kormány a tankerületnek.)

A projekt célja az előterjeszés szerint:

"A tervezett felújítás keretében a teljes épület energetikai korszerűsítése megvalósul. Az épület egészére utólagos külső hőszigetelés készül. Valamennyi nem nyílászárónak minősülő épülethatároló szerkezet fűtetlen tér felé eső oldalára az energetikai számításokban méretezett vastagságú hőszigetelés kerül elhelyezésre. Az épület egészén a meglévő nyílászárókat, korszerű, hőszigetelő nyílászárókra cseréljük. Az épület fűtése és használati melegvize távhőről biztosított. Az épületben minden hőleadó cseréje szükséges, a radiátorokat "vandálbiztos" termosztatikus fejjel szabályozhatóan kerül kialakításra. Az épületen belül a fűtőköröket megrendelői igény szerint kell szakaszolni.

Az épületben komplex akadálymentesítés kialakítása is meg lesz valósítva. A komplex akadálymentesítéshez kapcsolódóan akadálymentes lift kerül beépítésre, mely az épület összes szintjét érinti."

Csakhogy ez az összeg a munkálatok becsült nettó értékénél - 1 milliárd 28 millió forint, meg egy kis resztli - kevesebb, így az önkormányzat egyelőre feltételes közbeszerzés kiírását tervezi.

"Tekintettel arra, hogy ezen összeget az eljárás becsült értéke – amely nettó 1.028.550.652,- Ft – meghaladja, a közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (5) és (6) bekezdései alapján feltételesen kerülhet lefolytatásra, azaz abban az esetben, ha az eljárás alapján beérkező ajánlatok ajánlati árai meghaladják a rendelkezésre álló fedezet összegét, Ajánlatkérő(k) támogatási igényt nyújt(anak) be a pótfedezet biztosítása érdekében"

- áll az előterjesztésben.

Ha azonban a pótfedezet támogatási igényénél kevesebbet kapnak (vagy egyáltalán nem kapnak pluszpénzt a kormánytól), akkor az ajánlatkérők (az önkormányzat és a tankerület) az eljárást eredménytelennek nyilváníthatják.

Minderről átruházott hatáskörben a pécsi önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottsága fog dönteni március 13-ai ülésén.