Dajkáltál már tűzrókát, ormányos medvét, alpakát és kengurut egyetlen délután alatt?

2020. június 21. 07:14 2020. jún. 21. 07:14

Van egy szuper hely Pécs-Patacson, ahol az ország minden bizonnyal legszelídebb alpakái, kengurui, kutyái, kecskéi, kacsái, törpemalacai és ormányos medvéi fogadják a betérőket. Nem is állatok, sokkal inkább négylábú gyerekek, akik közül többen sanyarú körülmények közül, vagy a biztos pusztulástól menekültek meg. A néhány hete újranyitott MancsRanchon töltöttünk el egy délutánt, és tuti, hogy vissza fogunk járni.

- Az alpakák már felvették a nyári ruhájukat, most nyírták meg őket – mondja Fejes Rózsa, a patacsi MancsRanch tulajdonosa, miközben betessékel minket a kapun. Kísérője is van: Perla, a Hollandiából érkezett alpaka, aki kíváncsian fürkészi az egyszeri médiamunkást, közben pedig hízeleg.

Bandáznak az alpakák (fotó: Pécsi STOP)

 

Nasizás van (fotó: Pécsi STOP)

Ez neki teljesen normális, meséli Rózsa, itt minden állat ennyire kedves, keresik az emberek társaságát. Mint mondja, nem is állatok, hanem inkább négylábú gyerekek, akik egy közösségben élnek, békésen, nagy egyetértésben.

Plüssök (fotó: Pécsi STOP)

Perlán kívül még három lány alpaka, Pirua, Khaleesi és Nazca, valamint egy hím, Callao él a farmon. Sokan jönnek az alpakák miatt, az ország minden tájáról érkeznek látogatók, előttünk éppen Siófokról és Budapestről utaztak ide. Rózsa elmondta, számos alpakafarm működik Magyarországon, de ilyen, ahol ennyire lehet dédelgetni az állatokat, egy sincs.

Callao (fotó: Pécsi STOP)

 A farm 2016 óta létezik, látogatókat azonban csak idén február óta fogad. Az érdeklődők özönlenek, ottjártunkkor is többször csörgött a Rózsa telefonja, azonban csak napi három csoportot fogad előzetes bejelentkezést követően, hogy ne terhelje túl kedvenceit. Célszerű játszós ruhában érkezni, az állatok ugyanis rögtön ott teremnek és összeszimatolják-puszilgatják a hozzájuk betérőket.

Morpheus, Mancs és Maszatka (fotó: Pécsi STOP)

A ranch névadója Mancs, a hét és fél éves Jack Russell Terrier, akivel Rózsa gyerekeknek tanít KRESZ-t. Aztán jött Morpheus, a hatéves Cane Corso, innen pedig nem volt megállás. A farmon jelenleg 45 állat él: kecskék, kutyák, törpelovak, kacsák, törpemalacok, angóranyulak, Benett kenguruk, ormányos medvék osztoznak a területen.

A kecske agility sztárjai (fotó: Pécsi STOP)

Itt lakik Kókusz, a holland törpeszamár is, akit Heves megyéből vett meg Rózsa, borzalmas körülmények közül kiszabadítva.

Kókusz, Morpheus és Pepita (fotó: Pécsi STOP)

- Egy élőhalott csacsi volt, mikor elmentünk érte, miután meghoztuk, két napig csak állt egy helyben. Csontsovány volt, öt évig nem volt körmölve – meséli Kókusz történetét Rózsa. Mimóza, a törpeló is rettenetes helyről érkezett. Néhány tízezer forintért hirdették, a gazdája kalapáccsal verte a fejét, melynek nyomait a mai napig viseli.

Kókusz érzi a kamerát (fotó: Pécsi STOP)

Csőrikét és Carlost, a két kacsát is úgy mentették, de szintén nem ingyen. Carlos egy cirkuszban dolgozott, ostorral vették rá a nézők szórakoztatására, Csőrike pedig májkacsaként várt a sorsára.

Csőrike és Carlos (fotó: Pécsi STOP)

Pepita, a Wallisi feketeorrú bárány talán az egyetlen a világon fajtatársai között, aki pacsit ad, és egyéb trükkökre is képes. Rózsa ugyanis dolgozik is az állatokkal: játszva tanítja őket - a kecskék kecske agilityznek - és különböző rendezvényekre, gyereknapokra, falunapokra, csapatépítőkre, esküvőkre viszi őket.

Alpakák és Pepike, az álpaka (fotó: Pécsi STOP)

- Csak Norriszt, a most 6,5 éves minnesotai törpemalacot egy kamionsofőr csempészte az országba a zsebében, aztán egy harmadik emeleti lakás komódfiókjában élt, míg meg nem vettük

– mutatja be Rózsa az időközben jutalomfalatért térdmagasságban megérkezett röfit. Cimborája, Maszatka, az egy számmal kisebb japán minimalac is befut hízelegni, ő négy és fél éves most.

Maszatka érdeklődik (fotó: Pécsi STOP)

A ranch legifjabb lakójával, Aaliyah-val, a 12 hetes tűzrókával délutáni sziesztája kellős közepén ismerkedtünk. A legritkább színváltozatban létezik, ami rókák között előfordulhat, egy európai vörösróka és egy kanadai ezüstróka kislánya. Egy állatkertben született nyolc testvérével együtt, innen került a MancsRanchra.

Aaliyah, akit szundiidejében zavartunk (fotó: Pécsi STOP)
Aaliyah, akit szundiidejében zavartunk (fotó: Pécsi STOP)

- Az állatfarm fenntartása rengeteg időt, energiát, és nem utolsó sorban pénzt igényel, csak sárgarépából közel 100 kiló fogy hetente, de például tojásból is sok kell, szeretik a macik

– mondja a ranch vezetője, és elő is halászott kettőt a zsebéből a két ormányos medvének, Mangónak és Papayának. Náluk már szabályok vannak: hagyni kell, hogy ők kezdeményezzenek. Hagyjuk, ők pedig felmásznak az ölünkbe, és dajkáltatják magukat, mint a gyerekek.

Hízelgés van (fotó: Pécsi STOP)

Ugyanígy lehet dadálni Thomast, a kilenc hónapos Benett kenguru kölyköt, Caloundra és Tanami Patacson született kicsinyét. Búcsúzóul megdögönyözzük a kutyákat, Morpheus és Mancs mellé becsatlakozik Toruk, a kajla, 17 hónapos, hegyomlásnyi Közép-Ázsiai Juhászkutya is, és a kapuig kísér minket.

Öl-kenguru (fotó: Pécsi STOP)

Mint megtudtuk, Fejes Rózsa eddig munka mellett foglalkozott a kedvenceivel, mostantól viszont „teljes műszakban” az állatokkal lesz. Vannak, akik segítenek nekik, egy kisebb csapat például minden hónapban vesz alpakatápot, illetve egy önkéntes is gondozza a farm lakóit.

Nagyon megy a pózolás (fotó: Pécsi STOP)

 

Nagy egyetértés van a nyulak és a kenguruk között (fotó: Pécsi STOP)

A MancsRanch-nak minden támogatás hasznos, mielőtt azonban valaki hirtelen felindulásból, jó szándéktól vezérelve bevásárolna, célszerű egyeztetnie a tulajdonossal, az állatoknak ugyanis speciális étrendjük van. (Az állati sulit banki átutalással, illetve az adó 1 százalékának felajánlásával is lehet segíteni, erről bővebben a MancsRanch honlapján lehet tájékozódni.)

Szerző: H. V.

Forrás: Pécsi STOP