Ezekről döntött a vakáció előtti utolsó közgyűlés

2019. június 20. 09:35

Véget ért a nyári szünet előtti utolsó közgyűlés, a napirendi pontok között szerepelt többek között a furán "megtalált" 4,7 millárd forint sorsa, valamint a városháza propagandagépezetének eladása is. Végigültük, végigtudósítottuk, mutatjuk, miről döntöttek a városvezetők.

14:20

A médiacégről szóló napirendi pont után két bölcsődei előterjesztést fogadott el a közgyűlés, az utána lévő kettő (lapítványok polgármesteri, illetve választókerületi keretből történt támogatása) is vita nélkül ment át a testületen. Mint ahogy a "Pécs a kultúra városa" szlogenről szóló előterjesztést is, meg az utána kövekező ( Pécs Városi Környezetvédelmi Alap 2018. évi beszámolója) is el lett fogadva. A Pécsi Értéktár Bizottságról szóló előterjesztést is elfogadták. Az utolsó előtti polgármesteri beszámoló kapcsán Berényi Zoltán (ÖPE) elmondta, a hirdi tagóvoda felújításánál már volt két sikertelen közbeszerzés (magasabbak voltak az árajánlatok, mint a rendelkezésre álló keret), jó lenne ezt megoldani. Őri László erre válaszolt úgy, hogy ezt a problémát kezelni kell, reméli, hogy minél hamarabb születik rá megoldás. Ezt a napirendet is elfogadták, mint ahogy az utolsót is.

Páva Zsolt a közgyűlés végén elmondta, ha nem jön közbe semmi, akkor ez volt a nyár előtti utolsó ülésük, szeptemberben ünnepi és rendes közgyűlés lesz.

14:20 - A Tüke-kártyák adatbázisa is a városi médiacégnél van

A 29. és 30. és 31. napirendi pontot is vita nélkül voksolta meg a grémium, a 32. előterjesztés a Pécsi Kommunikációs Kft. eladásáról szól. Páva Zsolt elöljáróban arról beszélt, hogy azért adnák el a céget, mert hiába tesznek bele pénzt, még több kell a fenntartáshoz, ezt pedig az önkormányzat hosszabb távon nem akarná vállalni. Gulyás Emil szerint ilyen előterjesztést nem illene tenni, mert a cég eladása alapvetően fogja befolyásolni a következő önkormányzat munkáját, életét, kényszerhelyzetbe hozva azt. A képviselőnek az volt a javaslata, hogy ezt az előterjesztést hagyják meg a következő, őszi választás után összeálló testületnek.

Fogarasi Gábor szerint eddig is sokba került a kommunikációs kft., miért most kell eladni. Kővári János szerint anno egy magánújságot kellett sok százmillióért megvenni, hogy önkormányzati média legyen. Kóbor József szerint a cég által működtetett médiatermékek politikai szócsövek, és egy esetleges eladásnál ez csak rossz lehet. Ő úgy emlékszik, hogy ez a cég kezeli a Tüke-kártyák adatbázisát is, amelyet sok célra lehet felhasználni. Vicceskedve hozzátette, van az LMP-ben is egy oligarcha, tegyen az önkormányzati médiára ajánlatot. Kóbor hozzátette, tényleg nem közpénzből kellene fenntartani egy ilyen önkormányzati lapot, de lenne más városi cég is, amit az LMP szerint fel lehetne számolni.

Kunszt Márta arra tért ki, hogy több képviselő úgy viselkedik, mintha létezne a szabad magyar sajtó, holott nem. Szerinte a pécsi önkormányzat ezzel a lépéssel beletereli a lapot a kormányközeli hatalom- és médiakoncentrációba. Még szerencse, hogy van más fórum az ellenzék megszólalására.

Kővári János szerint Puch Lászlót kellene megkeresni, de amúgy nyílt a cég eladására kiírt pályázat, bárki indulhat. Hozzátette, egy piaci lapnál nagy szűrő lesz, hogy hányan veszik meg.

Gyimesi Gábor arról beszélt, hogy nem bánja a városi médiacég eladását. Kővári arra kérdezett rá, hogy az eladás hogyan fogja érinteni az ott dolgozókat. Páva szerint ha lesz új tulajdonos, az majd eldönti, hogy kivel akar dolgozni. Páva Kóbor Tüke-kártyás felvetése miatt felkérte a jegyzőt, hogy az eladásnál figyeljenek erre majd.

Fogarasi Gábor ismételten rákérdezett, hogy miért most kell eladni a céget. Páva erre úgy válaszolt, hogy a takarékos gazdálkodásba illik bele az is, hogy egy évi 150 millióba kerülő céget eladjanak, és várja Kóbor felvetését, hogy melyik más céget kellene még eladni. A városi médiacég pályázati úton történő eladásását a közgyűlés 15 igennel, 3 nem és 3 tartózkodással elfogadta.

14:00 - Több évtizedes problémát kell orvosolni a Tettye Forrásháznak a hitelfelvétellel

A 28. napirendi pont a Tettye Forrásház Zrt. milliárdos hitelfelvételéről szólt. Páva Zsolt szerint volt olyan 40 év, mikor a hálózatkarbantartásra alig fordítottak. Teljes karbantartás most sem lehetséges, ám ha lesz hitel, akkor a kritikus minőségű hálózati szakaszokat ki lehet váltani megfelelő minőségű anyagokkal. A polgármester szerint további tárgyalásokat is folytatni kell majd a bankokkal, hogy az önkormányzati szerepvállalás kisebb legyen a hitelfelvételnél. Gulyás Emil szerint normál esetben egy ilyen felújítási igény teljesen helyénvaló. Hozzátette, ha nem lett volna rezsicsökkentés, akkor egy ilyn szolgáltató saját forrásból végre tudná hajtani a hálózatkorszerűsítést. Arra is kitért, hogy megint az utolsó pillanatban kapták meg az előterjesztést, miért nem lehetett ezt hamarabb kiadni? - kérdezte.

Kóbor József szerint általános, országos és komoly problémáról van szó, ha nem nyúlnak hozzá, 10 éven belül összeomolhat a rendszer. A rezsicsökkentés a vízművek helyzetét is rossz irányba tolta, és itt Pécsen sokáig volt hadakozások helyszíne a ízmű, amelyet a 90-es években azok adtak el a franciáknak, akik a 2000-es évek végén visszavették. Az sem jó, hogy a Tettye Forrásház másfél milliót akar legombolni közérdekű adatok kiadásáért cserébe. Az állami normatívákat is rendezni kellene végre - tette hozzá.

Decsi István fideszes alpolgármester megint előjött azzal, hogy a vízmű visszavétele óta 30 százalékkal többet lehet rekonstrukciós munkákra költeni, és amúgy is minden csak jobb lett. Azt elismeri, hogy rendbe kell hozni a vízrendszert, mivel sok évtizedes elmaradásban van Pécs. Haász János (Fidesz) nagyon szomorú volt attól, hogy Gulyás Emil minden rossz mögött a rezsicsökkentést látja, hiszen mennyi pécsi fizethet ezáltal kevesebbet.

Kővári János az Expo Center hitelfelvételét emlegeti Gulyás Emilnek, de azt elismerte, hogy a hitelfelvétel módján érdemes vitatkozni, és szerinte sem ártana állami fejlesztési alapot is létrehozni, mert önmagukban az önkormányzatok ezt a feladatot nem tudják megoldani.

Páva Zsolt polgármester szerint az öt éve tartó rezsicsökkentést és a legalább 80 éve tartó nem gondos odafigyelést nem lehet semmilyen szinten összevetni. Kővári János korábbi módosítójánál - hogy napolják el a hitelfelvételről szóló döntést - némi félreértés esett, végül kiderült, hogy a végső döntést a hitelfelvételről november 30-ig kell meghozni, ez most csak egy szándéknyilakozat-szerűség volt. Mindenestre megszavazta a közgyűlés.

13:25

A 20. napirendi pont az új Vásárcsarnok megépítéséről szól, itt 550 millió forinttal kellene több, mint amennyi a rendelkezésre álló fedezet. A projekten belüli tartalék miatt nettó 432 millió forintot kell csak keríteni. Az előterjesztést vita nélkül megszavazták. A 21. napirendi pont (e-közbringarendszer támogatási szerződésének módosítása) is átment, a 22. (Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás c. pályázat benyújtása) kapcsán Kővári János arról beszélt, Pécsen az elmúlt 30 évben 1,5 fokkal emelkedett meg az átlaghőmérséklet. A maas légszennyezettség is annak köszönhető szerinte, hogy hegylábnál fekszik a város, plusz a régi szélcsatornák egy részét beépítették. Arra is kitért, hogy a panelokban élők így nyáron az egészségügyi határérték fölött kapják a meleget az elégtelen szigetelések miatt. A közgyűlés elfogadta az előterjesztést.

A 23. napirendi pont az elektromos buszok beszerzéséről szólt (8 darab, plusz opcionális 2 további darab e-busz beszerzése, plusz egy e-töltő megépítése). Kóbor József szerint fontosak ezek az e-buszok, viszont a pécsi buszpark diverzitása emiatt tovább nő, ez pedig a fenntartási költségeket növeli. Azt egyelőre nem tudni - tette hozzá -, hogy milyen típusú e-buszok érkeznek majd Pécsre, mert a magyar hátterű gyártó tavaly bebukott. Kővári János szerint három év alatt a teljes buszállományt le lehet cserélni elektromos járművekre. Páva Zsolt szerint napi szinten kétfajta busz jár jelenleg Pécsen a forgalomban, a Credo és a Volvo típusúak. Ezek pontosak és nem gyulladnak ki, mint az elődeik - tette hozzá. A napirendi pontot a közgyűlés elfogadta.

A 24. napirendi pont (Közterületi buszvárók telepítésére és üzemeltetésére vonatkozó koncessziós pályázat kiírása) kapcsán Berényi Zoltán (ÖPE) arra kérte fel a testületet, hogy Vasas, Hird és Somogy településrészekre kerülneken már végre modern buszvárók. Kóbor József felemlegette, hogy anno még jó lett volna a Biokom az üzemeltetésre, aztán most kiderült, hogy mégsem. Az előterjesztést elfogadta a közgyűlés. A 25. és 26. napirendi pontot is elfogadták.

12:50

A 15 perces szünet 36 percesre nyúlt, de Páva Zsolt becsöngette a közgyűlést, amely egyből vita nélkül fogadta el a Pécsi Kulturális Központtal és a Csorba Győző Könyvtárral kapcsolatos előterjesztést. A következő napirend (Zöld Város lakossági és intézményi pályázatokhoz szükséges fedezet biztosítása) kapcsán Kővári János arról beszélt, hogy egyre többször van Pécsen is villámárvíz, a klímaváltozás itt van már az emberek nyakán - akik azt mondják, nincs klímaváltozás, azok felelőtlenek. A pécsi önkormányzatnak nem kellene ebbe a sorba beállnia. A pályázatokra kitérve a képviselő és városi zöldfővárosi biztos arról beszélt, hogy pécsi közösségek pályázhatnak majd arra, hogy hogyan tegyék élhetővé a várost, erre 50 milliós keret lenne.

Kóbor József szerint ilyen kis összeget nem kellene elaprózni, a keretet egy meghatározott projektre, az önkormányzatok PET-palackmentesítésére kellene fordítani. Kővári szerint Kóbor ötlete jó, de inkább a lakosságra kellene koncentrálni, őket szeretnék ezzel a lehetőséggel bevonni, és ezért kellene a befizetett építményadó 10 százalékát felújítási és korszerűsítési célokra fordítani. Kóbor szerint nem az építményadóra kellene építeni, nem adóemelésekből kellene kiindulni.

Kővári pontosított: nem adóemelésről lenne szó. Felemlegette a szocialista városvezetés alatt futó panelfelújítási programot, ami szerinte ötletnek jó volt, de nem hitelből kellett volna megoldani. Kóbor javaslatát nem támogatta a közgyűlés, az előterjesztés változtatás nélkül lett megszavazva.

A Janus Pannonius Múzeum pályázatairól szóló előterjesztést vita nélkül szavazta meg a közgyűlés. Ezután a Megyeri téri projekt napirendjét tárgyalták (a Magasház helyére tervezett park létrehozása, amire a plusz 40 millió forintot az Árpád gimi felújítási keretéből fedeznének). Kunszt Márta rákérdezett, hogy akkor mi lesz az Árpád gimnázium felújításával. Őri László szerint nincs semmi gond. Kóbor József arra volt kíváncsi, hogy mi is lesz a Magasház helyén, amire bruttó 160 millió forint kell. Őri László szerint nem arról van szó, hogy az Árpád gimi felújítására szánt pénz átcsoportosítják, csak ez neve annak a címsornak. A Magasház helyén park lesz játszótérrel és pavilonnal. A napirendi pontot elfogadták.

11:35 - Nagy vita volt a tavalyi maradványösszegekről

A 14. napirendi pont a tavalyi költségvetési maradvány felosztásáról szól (erről itt írtunk bővebben). Páva Zsolt felemlegette, hogy eltökélt szándékuk a kormánynak visszafizetni a támogatást. Kővári János szerint hiába mondják azt a baloldali pártok, hogy elfüstölik a maradványösszegeket, pedig itt konkrét javaslatok vannak leírva, ezért kíváncsi, hogy a baloldaliaknak milyen javaslataik vannak.

Kóbor József (LMP) is nehezményezi, hogy ő azt a pártot képviseli, amely méga szabad és független médiába sem kerül be, vagy csak negatív felhanggal. Hozzátette, Kővári is kapott bújtatva polgármesterjelöltként 23 milliót a Zöld Főváros-projektre, mint ahogy a Vári Attila vezette PSN is kap 20 milliót rendezetlen tartozásokra. Ezek olyan tételek, amiket régen rendezni kellett volna.

Gulyás Emil egyetértett Kóborral. Csizmadia Péter (Fidesz) szerint itt most arról van szó, hogy a többletbevételből mit támogatnak pluszban, és a szocialisták anno irgalmatlan nagy tartozást halmoztak fel. Decsi is üti a vasat, szerinte nagy dolog, hogy saját bevételből ennyi mindenre lehet fordítani, jelentős fejlesztésekre. Kunszt Márta szerint jó lenne már abbahagyni ezt az elmúltnyolcévezést. Gulyás Emil szerint már többször is elhangzott anno, hogy a beruházások 95 százaléka uniós forrásból megy. Mi lesz akkor, ha nem lesz több az uniós forrásokból. Decsi szerint ő és Gulyás Emil elbeszéltek egymás mellett, elismeri, hogy vannak az uniós források, de ezekért a pécsiek és Magyarország keményen megdolgozott.

Kővári szerint az ellenzékiek kampányolnak, aztán ő is nekiállt kampányolni és a baloldali polgármesterjelölt programját szapulni, mert az szerinte betarthatatlan és adósságba veri majd újra a várost. Populista ígéreteket emlegetett még Kővári, meg politikai lózungokat, jó hosszan. Kunszt Márta szerint lassan 5 éve hallgatják, hogy Kővári szerint mit kellene mondania az ellenzékieknek, de ő ennek nem akar megfelelni. Az ellenzékieknek nem költségvetést kell alkotnia, hanem ellenőrző szerepet kell ellátni.

Kővári sem állt elő jobb javaslatokkal még akkor sem, mikor a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Az ellenzéki képviselők a választóknak akarnak megfelelni, nem Kővárinak. Gulyás Emil úgy vélekedett, hogy az a cég, amely kapott közel 900 milliót (PSN Zrt.), aztán utána még kér 20 milliót, az nonszensz. "Ez az egész arról szól, hogy Önök megkozmetikázták a tavalyi költségvetést" - vélekedett, és hozzátette, a mostani előterjesztésből is látszik, hogy ezeknek a pénzeknek volt helye már tavaly is, vagyis nem lehet spórolásról beszélni. Kóbor József Kővárinak válaszolt, szerinte Kővárinak van elég pénze a Zöld Főváros-projektre, ezért kellene ezt a mostani 23 milliós pluszt másra fordítani.

Őri László alpolgármester megköszönte a pécsieknek és az intézményeknek, hogy takarékosak voltak, mikor kevés pénz állt rendelkezésre. Viszont ha van többletforrás, akkor a köszönet mellett ebből a forrásból juttatni kell. Aztán hosszan sorolta, hogy miért jó, hogy van ez a többletforrás. Kővári kikérte, hogy Kóbor arra utalt, a civil szervezetek a pályázati forrásokból csak megélhetésre fordítanak.

Kóbor kikéri magának, hogy Kővári kikéri magának. Kunszt Márta Kővárinak válaszolt, miszerint az ellenzék próbálkozott anno önálló beadványokkal, de a fideszes többség ezeket sosem vette figyelembe - kivéve Kővári néhány előterjesztését. Őri László szerint a pártközi egyeztetéseken hónapok óta nem vesznek részt az ellenzékiek, kivéve az ÖPE képviselőit.

Gulyás Emil arról beszélt, hogy anno megkérdezte pár hónapja, hogy a Tettye Forrásház Zrt. tényleg hitelt akar felvenni, akkor neki ezt Őri és Decsi alpolgármester letagadta. Ráadásul a mostani hitelfelvételt megint gyakorlatilag az utolsó pillanatban ismerhetik meg a képviselők a pótlólagosan kiosztott iratokból. Decsi István szerint Gulyás félreértette őt anno, mert amióta a város visszavette a vízszolgáltatást, akkor 30 százalékkal lett növelve a fenntartásra, felújításra szolgáló összeg, és ezt a rezsicsökkentés sem csökkentette le. Fogarasi Gábor is visszautalt Őri felszólalására, szerinte vicc és komolytalan az egyeztető fórum, már az elnevezése is.

Őri László kikérte magának Gulyás megszólalását, miszerint ő Gulyásnak fals információkat adott át. Az alpolgármester hozzátette, nem tudja komolyan venni a baloldali polgármesterjelölt Péterffy Attila által a sajtóban megjelent javaslatokat. Páva Zsolt a jó órás vita végén válaszolt Kunszt Márta kérdésére (milyen kisajátításokra kell 40 millió forint), több fejlesztési földterületre kell a pénz, például bicikliutakra. Decsi módosító indítványát és az előterjesztést elfogadta a közgyűlés.

Páva Zsolt 15 perc szünetet rendelt el a 15. napirendi pont megszavazása után.

10:36

A 13. napirend (Lánc utcai szociális bérlakások helyzetének megoldása: az önkormányzat portaszolgálatot, valamint segítő szolgálatot vezetne be ott 6 millió forintból). Kóbor József (LMP) szerint egy általános problémáról van szó, a közel 4000 önkormányzati lakás felügyeletéről szól. A Lánc utcai helyzet komplex, felújításra és karbantartásra is szükség van a biztonság szavatolása mellett. Szerinte a projekt elgondolása jó, reméli, hogy követendő példává tud válni a többi önkormányzati tömbben. Kunszt Márta (DK) szerint olyan rendszert kell kialakítani, amely nem hagyja az önkormányzati bérlőknél a tartozásokat felhalmozódni.

Kővári János (ÖPE) arról beszélt, hogy a szocialisták idejében volt ugyan szociális program Istvánaknán, de ott a felújított bérleményt hamar lepusztították. Bezzeg 2010 óta a györgytelepi és Hősök terei szociális program sokkal jobban ment. Fogarasi Gábor (Jobbik) szerint a Lánc utcában egy család terjeszti a drogokat és fenyegeti a többi családot, feltörik az üres lakásokat és oda hajléktalanokat költöztetnek. Hozzátette, volt már portás a helyszínen, de őt is fenyegették. Szerinte ki kellene onnan költöztetni az önkényes lakásfoglalókat, meg a renitenseket, az lehetne a megoldás. Arra is kitért, hogy a Lánc utca környékén is eléggé elszaporodott a bűnözés, ezzel is törődni kellene.

Kunszt Márta szerint azok a mintaprogramok, amiket Kővári említett, azok uniós forrásból folynak, ha elfogynak a források, akkor kérdés, hogy mi lesz ott. Kővári abban egyetértett, hogy a Lánc utcai helyzetet sürgősen kezelni kell, mert lassan tarthatatlan.

Őri László (Fidesz) alpolgármester szerint a Lánc utcában komplex rendszer kell, a rendészet egy dolog, egyébként pedig egy önkényes lakásfoglalót már kitettek a napokban.

Hári József (Fidesz) Fogarasit kérdezte, hogy ha ennyire biztos, akkor miért nem tett feljelentést? Páva Zsolt polgármester kitért Kunszt Márta felvetésére, szerinte is fontos ezen szociális programok fenntarthatósága és komplexitása, enélkül ugyanis nem lehet eredményt elérni.

Gyimesi Gábor (Jobbik) is Hárit osztotta, szerinte rengeteg ilyen esetnél azért nem születik feljelentés, mert a rendőrség nem tesz semmit, de a feljelentők személye mindig valahogy kiderül a feljelentettek számára, akik utána fenyegetni fogják ezket az embereket. Az előterjesztést elfogadta a közgyűlés, Fogarasi Gábor és Hári József még vívtak egy kisebb szócsatát egymás közt.

10:23

A zárt ülés után Páva Zsolt polgármester bejelentette a zárt napirendi pontok megszavazását.

Az első napirendi pont (az idei költségvetés módosítása) átment a fideszes többség támogatásával.

A 2. napirend (a parkolási rendelet módosítása úgy, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok ingyenes parkolási ideje a korlátozott zónákban a korábbi 60 percről 120 percre nő, ha sürgősségi betegellátást látnak el). Ezt is elfogadták.

A 3. napirend (önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló rendelet módosítása) is átment.

A 4. napirend (jogszabályváltozás miatt a régi, helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló rendeletet vissza kell vonni, és egy újat kell alkotni) is el lett fogadva.

Az 5. napirendi pontot (helyi jogszabályok deregulációja, Lovász István városi jegyző szerint 220 helyi jogszabályt vezettek ki) is megszavazta a közgyűlés, a 6. napirend zárt ülésen lett megtárgyalva, a 7. napirendi pont (Biomark 2000 Nkft. beolvadása a Biokom Nkft-be) és a 8. (Pécsi Követeléskezelő Egyesülés átalakulása) is így járt.

Az óvodai álláshelyek módosításáról szóló előterjesztés, valamint a Pécsi Ellátó Központ (korábbi nevén Elszámolóház) álláshelyeinek módosításairól szóló napirend is átment.

A 11. napirend a Hungast Mecsek Kft.-vel kötött szerződés módosításáról szól (ez a cég végzi a helyi oktatási és szociális intézményekben a közétkeztetést), ez is vita nélkül let elfogadva. A 12. (Fedezet biztosítása házi segítségnyújtás és étkeztetés ellátására a kertvárosi városrészben) is így járt.

9:26

Páva Zsolt polgármester becsöngette a közgyűlést, majd a PVSK férfi kosárcsapatának nyertes bronzmeccsét emelte ki, amely szerdán volt, ez szerinte ünnepi alkalom volt már csak azért is, mert 100 éves a klub. A képviselők tapssal jutalmazták a meccs eredményét.

Gulyás Emil (MSZP) azt javasolja, hogy a Tettye Forrásház Zrt. hitelfelvételét ne most tárgyalják, mert a gazdasági bizottság csak a szünetben tudja tárgyalni az előterjesztést, ez pedig kevés időt jelent. Páva szerint nem kell aggódni.

A napirendi pontok közül a Pécs 2030 gazdasági társaságról szóló dokumentumot visszavonta, plusz egy másikat is (21. pont, bölcsődei férőhelyek), valamint a Tettyéről szóló előterjesztést a 16. helyről a 29-re csúszik át. Ezt a közgyűlés elfogadta. A nyugdíjasház felújításáról szóló napirend zárt ülésre került át, a közgyűlés a megváltozott napirendi sort elfogadta.

Fogarasi Gábor (Jobbik) napirend előtt a szerdán sajtótájékoztatón is emlegetett felvetést (Danyi Gábor edző miért nem lesz kitüntetve) vezette elő, aki a képviselő szerint a pécsi sportért élt, és nem a pécsi sportból. Fogarasi hozzátette, hogy megdöbbent, mikor megkapta a Polgármesteri Kabinet emailjét, hogy ezt a felvetést nem tudják támogatni. Azt szeretné tudni, hogy ki döntött erről.

Felemlegette Sztojkovics Éva és Haász János fideszes képviselőket, akik sokat tettek a pécsi sportért, szeretné az ő véleményüket is megismerni. Páva szerint kitüntetést bárki kaphat, hogy mikor, az a kérdés. Szerinte a pécsi képviselők alapvetően a pécsieket képviselik, Danyi viszont 10 éve nem Pécsen dolgozik. A BL-siker hatalmas eredmény, ezt elismeri, de most nem úgy döntöttek. Fogarasi szerint Dárdai Pál sem él itt egy ideje, de kapott kitüntetést. Páva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ki döntött úgy, hogy Danyi Gábor nem kaphat díjat.

Forrás: pecsistop.hu