Gyász: elhunyt Kuncz László operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház egykori művésze

2023. január 19. 14:52 2023. jan. 19. 14:52

81. életévében elhunyt Kuncz László operaénekes, előadóművész, a Pécsi Nemzeti Színház egykori művésze - közölte Facebook-oldalán a Pécsi Nemzeti Színház.

A magánénekes számos operaszerepben, valamint önálló zenés és irodalmi estek vendégelőadójaként is ismert volt. Az oratórium műfajának és a régi magyar énekelt verseknek egyszerre volt avatott értője. Zenei tanulmányait a budapesti és a bécsi Zeneakadémián végezte, kis közgazdasági egyetemi kitérő után.

Magánénekesként első jelentős szerepben Sarastroként debütált Pécsett, később olyan karaktereket formált meg, mint Bartoló A sevillai borbély című vígoperában, Bonzo a Pillangókisasszonyban, a főpap a Jézus Krisztus Szupersztárban, illetve Ozmin a Szöktetés a Szerájból előadásban.
2001-ben a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-lant kitüntetését, 2004-ben a Pécsi Nemzeti Színház Nívódíját nyerte el. Társulatunknak 1983. és 2002. között volt tagja.

Emlékét őrizzük! Családjának vigasztalódást kívánunk a mély gyászban.