Keményen odapirított Csaba István a fideszes képviselőknek a közgyűlésen

2022. október 18. 15:20 2022. okt. 18. 15:20

Ismét parázs vitába torkollott az egyik napirendi pont a keddi közgyűlésen.

A Tettye Forrásház alternatív energiára való rákapcsolódásáról alakult ki heves szópárbaj, ahol a kormánypárti képviselők nem értésüket fejezték ki.

Ruzsa Csaba alpolgármester részletezte az előterjesztést, ami így szólt:

A Tettye Forrásház ötszörös áron vásárolja az áramot a korábbiakhoz képest. Szeretnék átállítani a céget teljesen megújuló alternatív energiára. Ezzel az értékesítéssel likviditást szeretnének biztosítani a Tettyének, másrészt megelőznék azt, hogy ha a vízszolgáltató később esetleg átkerül az államhoz, akkor ez az irodaház városi tulajdonban maradjon. A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH) vásárolná meg az ingatlant a Tettyétől jövőre, három részletben 1,1 milliárdért.

A Fidesz frakcióvezetője, Csizmadia Péter pedig azt nehezményezte, hogy szerinte az önkormányzat az egyik zsebéből teszi át a pénzt a másikba.

Kóbor József elmondta, hogy biztosítani kell a Tettye likviditását, különben az állam elveheti, mint ahogy el is akarta venni. Sok város felismerte, hogy a saját kommunális vállalat megtartása nagyon fontos. A kormányzat energiapolitikája az oka annak, hogy a napelemeparkot nem lehet csatlakoztatni a hálózatra. Most már ott tartunk, hogy a lakossági napelemtulajdonosok sem csatlakozhatnak a hálózatra. Mégpedig azért nem, mert nem fejlesztette a kormány az áramhálózatot, hanem inkább ellopták a közpénzt.

Mivel a fideszes kormányt érte kritika, ezért azonnal beszállt a vitába Kővári János, Barkóczi Csaba és Berényi Zoltán is.

Ruzsa Csaba alpolgármester: úgy néz ki, a fideszeseket meglepi, hogy a Vagyonhasznosító pénzt termel, 2010 és 2019 között nem ezt tette. A Füzes dűlőről: eddig úgy volt, hogy ha ezt rákötik a Tettyére, a park létesítésére igénybe vett uniós támogatás negyven százalékát elbukja az önkormányzat. Azon dolgoznak egy éve, hogy ez a helyzet változzon.

Csizmadia Péter: ha ezt a napelemparkot idén beüzemelték volna, akkor az uniós forrásvesztésnél többet nyertek volna. Miből fogja kifizetni a PVH a vételárat? Élt esetleg az állami hitelmoratóriummal?

Csaba István odaszúrt egyet a fideszes képviselőknek:

Miből van a PVH-nak pénze? A válasz nagyon egyszerű: Mi önökkel ellentétben nem lopjuk ki belőle a pénzt, a másik, hogy egy szakértő vezeti a céget, nem pedig haverok. Ugye itt van egy logikai bukfenc, hogy folyamatosan Szabó Szilárdot szapulják, de pont ebből látszik, hogy jól végzi a munkáját, hogy profitot tud termelni a cég, és az önök időszakával ellentétben most nem be kell rakni a pénzt a cégbe, hanem lehet kivenni belőle.

 

Csaba István hozzászólása jól láthatóan kiverte a biztosítékot Csizmadiánál, aki azonnal elkezdett a múltból felhozott példákkal dobálózni, akit követetett Kővári János is.

 

Forrás: Pécsma