Leadták vagyonnyilatkozatukat a pécsi képviselők

2019. november 19. 11:45 2019. nov. 19. 11:45

Szombathelyen már online elérhető az új képviselőtestület tagjainak vagyonnyilatkozata, Pécsen azonban még nem lehet szabadon böngészni a képviselők saját bevallás szerinti vagyoni helyzetét. Ugyanakkor a testület határidőre leadta a vagyonniylatkozatokat, csak még az önkormányzat honlapjára nem kerültek fel a dokumentumok. 

A szombathelyi székhelyű Nyugat.hu cikkezett hétfőn az önkormányzati választás után felállt új képviselőtestület vagyonnyilatkozatai alapján, hogy a régi és új képviselők milyen anyagi helyzettel bírnak. (A szombathelyi testület dokumentumai itt érhetőek el.)

A pécsi önkormányzat honlapján a képviselők nevei mellett a vagyonnyilatkozat rubrika még üres volt kedden (november 19-én) délelőtt, mikor néztük, a pecs.hu honlap vonatkozó részén pedig csak a "Feltöltés alatt" felirat volt látható. 

A Pécsi STOP kérdésére dr. Lovász István városi jegyző elmondta, a képviselőknek megválasztásuk után 30 napjuk van a vagyonnyilatkozataik leadására, vagyis a határidő november 13-án lejárt. Eddig az időpontig a jegyző elmondása szerint mindegyik képviselőtestületi tag leadta a dokumentumokat, és arról is nyilatkoztak, hogy hozzájárulnak-e - vagy sem - a vagyonnyilatkozataik online feltöltéséhez. Jelen pillanatban még zajlik a dokumentumok online módon elérhetővé tétele, ugyanakkor erre semmilyen jogszabály nem kötelezi az önkormányzatokat - tette hozzá dr. Lovász István.

Mint ismert, a Pécsi STOP még 2016-ban fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), miután az akkor még fideszes többséggel vezetett pécsi önkormányzat nem volt hajlandó elektronikus formában kiadni részünkre a képviselők vagyonnyilatkozatait. Az akkori eljárás ugyanis az volt, hogy egy előre leegyeztetett időpontban várták a városházán hivatali időben az újságírót, aki aztán az böngészhette látástól vakulásig a vagyonnyilatkozatokat. 

Csakhogy, ahogy a NAIH felé tett beadványunkban is jeleztük, ez ellentmondott az információszabadságról szóló törvény vonatkozó passzusainak, és ezt a NAIH is megerősítette állásfoglalásában, és arra a döntésre jutott, hogy a pécsi önkormányzatnak az igényelt formátumban ki kell adnia az igényelt adatokat. Ezt végül az önkormányzat nem teljesítette, viszont honlapjára felkerültek az adott évi vagyonnyilatkozatok (egy képviselő kivételével), amiket online módon lehetett elérni (vagyis nem kellett előzetes megbeszélés és a hivatali nyitvatartási idején a személyes jelenlét az átnézésükhöz). 

Remélhetőleg tehát a XXI. század 19. évének végén pár napon belül mindegyik képviselőtestületi tag vagyonnyilatkozata online módon is elérhető lesz Pécsen.

A NAIH 2016-os állásfoglalása a következő képeken olvasható:

A NAIH elnökének állásfoglalása - első oldal
A NAIH elnökének állásfoglalása - második oldal
A NAIH elnökének állásfoglalása - harmadik oldal

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP