Nahát: a bíróság elmeszelte a tanárok sztrájkját széttrollkodó államtitkárt

2019. március 25. 18:51

Mint ismert, az EMMI egy államtitkárára, Latorcai Csabára hivatkozva 14 perccel annak kezdete előtt gáncsolták el március közepén a pedagógusok szolidaritási sztrájkját. Ma kiderült: az államtitkár beadványa semmire nem volt jó a bíróság előtt, de akkor, reggel sikerült teljes bizonytalanságot szítani és megakadályozni egy megmozdulást, amit már nem lehet újra megszervezni.

Mint ismert, 14 perccel a kezdet előtt sikerült meghiúsítani a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szolidaritási sztrájkját, amellyel a közigazgatásban dolgozók mellett akartak kiállni.

Egészen elképesztő módon a sztrájk napjának reggelén, 14 perccel a kezdés előtt kapta meg a PDSZ azt az emailt, amelyre hivatkozva az állami fenntartó a tankerületeken és intézményvezetőkön keresztül olyan fenyegetettséget épített fel, hogy a szakszervezet, a csatlakozókat féltve egy ajánlásban inkább a megmozdulás lefújását javasolta. A levél szerint az EMMI egy államtitkára bíróságon támadta meg a sztrájkot, ezért az állami fenntartó elnöke szerint az nem megtartható. Ezzel Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője szerint nem csak demokratikus elvek, de gyerekek jogai is sérültek: az órákat megtartották, de azokon nem tudott mindenki részt venni, hiszen lehetetlen lett volna minden érintettet sikerrel értesíteni.

Az oktatási rendszeresen végigsöprő hullámot Latorcai Csaba államtitkár levele keltette, aki bejelentette, bíróságon támadja meg a sztrájkot. Ám, ahogy azt a PDSZ már akkor előrevetítette, az államtitkár beadványa nem járt sikerrel.

„A mai napon megérkezett a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól a végzés a március 14-ei szolidaritási sztrájkunkkal kapcsolatban. Mint ismert, dr. Latorcai Csaba államtitkár élt kérelemmel abban a tárgyban, hogy a bíróság nyilvánítsa jogellenessé a PDSZ által az MKKSZ követelései mellett szervezett szolidaritási sztrájkot.

A bíróság igazolta a PDSZ előzetes véleményét, és a kérelmet formai hiányosságok miatt elutasította. Szakszervezetünket ez a döntés nem lepte meg, ugyanis a kérelem valóban nagyon messze áll a polgári perrendtartás elvárásaitól, de ha ezen a szűrőn át is ment volna a beadvány, annak tartalmáról is úgy gondoljuk, teljesen megalapozatlan, már-már dilettáns szöveggel van dolgunk, olyannal, amely nem a jog, hanem a hatalom nyelvén beszél” - áll a PDSZ közleményében.

- Kíváncsian várjuk, hogy Latorcai doktor hogyan fogja igazolni illetékességét egy olyan ügyben, amelyben a munkáltatónak és a szakszervezetnek kell megállapodni - melyik szereplővel fogja magát azonosítani? - vetette fel Nagy Erzsébet, aki már az eltiport sztrájk napján komoly aggályainak adott hangot. - Ezzel a lépésével megakadályozott egy sztrájkot, amely arra az egy napra volt meghirdetve, ráadásul azért, mert így fejezetük volna ki szolidaritásunkat a közszolgálati sztrájkban résztvevő 7500 dolgozóval. Ezt már nem lehet visszacsinálni, sem megismételni.

Nagy hozzátette: ez a mindenféle szakmaiságot nélkülöző hatalmi megnyilvánulás simán végigment az állami iskolák feletti középirányító szerven és a tankerületi központokon, ráadásul egyetlen éjszaka alatt.