Népszava: Árulás Pécsett

2021. január 19. 11:31 2021. jan. 19. 11:31

Lesz majd meglepetés a soron következő közgyűlésen – a Népszava több forrása szerint ezt harangozta be Bognár Szilvia, Pécs DK-s alpolgármestere, akitől nem rég vette el jogköreinek egy részét Péterffy Attila, és amelyeket alpolgármestereire, a független Ruzsa Csabára és az újonnan kinevezett MSZP-s Nyögéri Lajosra ruházott át.

Mint ismeretes, a baranyai megyeszékhelyen az önkormányzati választáson elsöprő győzelmet aratott az ellenzék, a 26 fős közgyűlésből 5 mandátumot a DK, 4-et az MSZP szerzett meg, a Jobbik, a Momentum, valamint az Öt torony és a Párbeszéd közös frakciója 3-3-3 fővel képviselteti magát, míg az LMP-nek 1 képviselője van.

A számok szerint a városvezetés csak akkor „robbanhat fel”, ha az ellenzéki politikusok között formálódik feloldhatatlan ellentét. A Népszava szerint a harmadik alpolgármester beemelésének ügye ilyennek látszik, noha mindegyik frakció rábólintott Nyögérire. Ám a kinevezés után a koalíciós partnerek – kivéve az MSZP-t, és a Jobbikot – deklarálták, hogy a polgármester ellenükben, túlhatalmával visszaélve nevezte ki harmadik helyettesét.

Az indulatok annak ellenére feszültek egymásnak, hogy minden információ arról szól: a DK-s alpolgármester jogköreinek redukálása egy megállapodás része volt, amit a polgármester és Gyurcsány Ferenc egyeztetett. A lap információi szerint a DK elnöke azért mondott igent párttársa hátrébb vonására, mert Péterffy egyértelművé tette: nagyon nehezen tudna olyasvalakivel együtt dolgozni, akit árulónak tart.

Ugyanis, miközben a közgyűlés Pécs egyik legfontosabb kulturális intézményének, az évente mintegy 2,6 milliárd forintból gazdálkodó Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) jövőbeni vezetőjéről döntött, Bognár Szilvia az EMMI helyettes-államtitkárával chatelt, és arról beszélgetett, hogy nem szabad megválasztani a végül támogatott jelöltet.

A Népszava szerint Bognár Szilvia a korábbi, fideszes városvezetés alatt többek között az egyik önkormányzati cégnél töltött be bizalmi állást: a Tüke Busz Zrt. sajtószóvivője volt. A múltja ellenére, az ellenzéki együttműködés értelmében a DK pécsi elnöke rukkolt elő vele, függetlenként indult, és az októberi választások után majdnem egy évvel lett a párt tagja.

Mivel a koalíciós szerződés szerint a DK-nak is járt egy alpolgármesteri tisztség, és a párt őt javasolta – ebbéli minőségében Bognár többek között a kultúráért felelt, így állt elő az a helyzet, hogy chatüzenetei tanulsága szerint Fülöp Péterrel, az EMMI államtitkár-helyettesével vitatta meg, hogy szerintük ki alkalmas, és ki nem a ZSÖK irányítására.

Emlékeztetőül: az erről döntő szeptemberi ülésen egy művészeti koncepció versenyzett egy gazdaságival – Bognár Szilvia DK-s alpolgármester az előbbit támogatta, míg Péterffy Attila az utóbbit. A két városvezető akarata megosztotta a frakciókat is: a Jobbik, az MSZP és az Öttorony – Párbeszéd frakció pedig Péterffyvel ment, a Momentum és a DK Bognár mögé sorolt be. Egészen a szavazás napjáig ez volt a felállás, ám a közgyűlés szünetében a város első embere beszélgetett a frakcióvezetőkkel, így a Momentum három fős képviselőcsoportjából ketten, a DK öt városatyát számláló csapatából hárman rábólintottak Péterffy favoritjára. A lap szerint csak utólag derült ki: a DK és a Momentum mást akaró képviselői kaptak biztatást. Akik egy chatcsoportot hoztak létre, ebbe a körbe írta meg Bognár a közgyűlésen, hogy épp most kapott két üzenetet az említett fideszes kormányzati politikustól, Fülöp Pétertől.

Eszerint:

„Kedves Szilvi! Biztosan szerencsés választás a ZSÖK élére a jelölt? Látva a korábbi portfólióját felvet azért kérdéseket!” 

„Csak keményen! Kitartás”

Ezt a chatelést nevezte árulásnak Péterffy, aki azt is szóvá tette, hogy a városházi döntésekről meglepően gyorsan értesülnek a Fidesz prominensei. Bognár azzal érvelt: az állam jelentős összeget biztosít a ZSÖK-nek, ezért tartotta fontosnak bevonni az ügybe a helyettes államtitkárt.

A lap szerint a ZSÖK megtartása és állami támogatásának kikényszerítése késhegyig menő, hónapokig tartó tárgyalások eredménye. A polgármesternek küzdenie kellett, már csak azért is, mert a kormányzat nem csak a ZSÖK-re vetett szemet, de szívesen vitte volna a színházat is. Hogy a feszültség nem oldódik, azt egyébként az országos központok is érzékelhették, ugyanis pár napja Varju László vizitált Pécsett, és a fenti ügy is szóba került a beszélgetésen, és a DK alelnöke a lap információi szerint arra biztatta a DK-sokat, hogy fogadják el a kialakult három alpolgármesteres helyzetet.

Forrás: Népszava