Nyílt levélben tiltakoznak a Janus Pannonius Gimnázium tanárai az új NAT ellen

2020. február 6. 10:40 2020. feb. 6. 10:40

Nyílt levelet tettek közzé a pécsi Janus Pannonius Gimnázium magyar nyelv és irodalom munkaközösségének tagjai az új, sokak által kritizált Nemzeti Alaptanterv ellen, szerdán kelt írásukat rengetegen megosztották a Facebookon.

A módosított Nemzeti Alaptantervet január 31-én tette közzé az Emmi, az új NAT a tervek szerint az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe - írja a 444.hu. A NAT-ra záporoznak a szakmai kritikák, lényegében tartalmában és tananyag mennyiségét tekitve is gyerekellenesnek látják, miközben Wass Albert és a nácikkal szimpatizáló Nyírő József munkássága része lehet a tananyagnak, a Nobel-díjas Kertész Imrének egyetlen szövege sem került bele.

A Pécsi Janus Pannonius Gimnázium magyar nyelv és irodalom munkaközösségének tagjai a nyílt levél szerint úgy látják, már nem hallgathatnak tovább, cselekedni már erkölcsi kötelesség.

"Úgy gondoljuk, nem lehetünk kiszolgálói annak a NAT-nak, mely egyeztetés, érdemi vita nélkül, tartalmát és szerzőit a szakma előtt titokban tartva született. Ebben az országban a mi felelősségünk sem kisebb, mint a politikusoké. Nem kívánunk végrehajtói lenni a politika és az ideológia által vezérelt oktatáspolitikának, amely még tovább ront a közoktatás helyzetén"

- írják. A NAT szeritük gyerekellenes,

  • mert bár csökkenti az óraszámokat, de tovább növeli a tananyagot,
  • mert nem vesz tudomást a megváltozott olvasási szokásokról, a diákok érdeklődéséről, a megváltozott világról,
  • mert lexikális ismeretek sokaságát írja elő kompetenciafejlesztés helyett,
  • mert nem vesz tudomást a munkaerőpiaci elvárásokról,
  • mert nem vesz tudomást a különböző iskolatípusok sajátosságairól, az ott tanulók igényeiről, lehetetlenné teszi a differenciálást, tehetséggondozást és felzárkóztatást,
  • mert elfogadhatatlan, hogy a diákok saját koruk és problémáik megjelenítésére nem látnak példát, nem találkoznak kortárs szövegekkel, hiszen ezek teljesen hiányoznak a NAT-ból. Ezzel elidegeníti őket az olvasástól, az irodalom világától.

 

Tanárellenes, 

  • mert szolgává alacsonyítja az önállóság és a választás lehetőségétől megfosztott kollégákat,
  • mert önmagával való meghasonlásra készteti a kezdő pedagógust, illetve tanárszakos hallgatót, hiszen annak az ellenkezőjével szembesül, amire a tanárképzés során a modern pedagógiatudomány szakemberei felkészítették,
  • mert önmagával való meghasonlásra készteti a gyakorló tanárt is, mivel rutinjának, tapasztalatainak mond ellent a szinte csak lexikai ismereteket elváró követelményrendszer,
  • mert ez a tananyagmennyiség lehetetlenné teszi, hogy örömmel olvasó diákokat neveljen.

 

Nemzetellenes

  • mert torzítja és leszűkíti a nemzeti kultúra fogalmát.

 

A levelet jegyző munkaközösség felhívja az Nemzeti Pedagógus Kar vezetőit, hogy valóban képviseljék a tanárok és diákok érdekeit, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a most elfogadott NAT-ot visszavonják. Emellett minden kollégát arra kérnek, emailben tiltakozzak az új NAT ellen, valamint csatlakozzanak az Iskola a határon elnevezésű Facebook-csoporthoz.
 

Forrás: Pécsi STOP