Újabb lépés a fenntarthatóságért: zöldülnek a pécsi oktatási intézmények

2024. december 4. 14:23 2024. dec. 4. 14:23

A pécsi önkormányzat a Lépj projekt keretében támogatja az óvodák és iskolák környezetbarát fejlesztését és a gyerekek környezettudatos szemléletének kialakítását. A program részeként a Városi Csemetekertből a nyertes intézmények növényeket, valamint kertészeti és oktatást segítő eszközöket kapnak, melyeket a Biokom Nonprofit Kft. szállít ki az Ökováros-Ökorégió Alapítvány közreműködésével.

Mintál Csaba és Meixner Barna

 

A Városi Környezetvédelmi Alapból több mint 2,6 millió forintot különítettek el a kezdeményezésre. A projekt szerdán a Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskolában folytatódott, ahol a helyi növénytelepítést és eszközátadást valósították meg – közölte a Biokom sajtóközleménye.

Az iskola többek között növényekkel, 20 zsák mulccsal, egy komposztládával és farönk darabokkal gazdagodott. Az adományokat Meixner Barna, a Biokom ügyvezetője adta át, az intézmény nevében pedig Mintál Csaba igazgató vette át.

 

A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok gyakorlati tapasztalatokon keresztül ismerjék meg a környezetvédelem jelentőségét, miközben a tanintézmények zöldebb, élhetőbb hellyé válnak. A program a következő napokban is folytatódik, és további 48 oktatási intézmény részesül a támogatásban, köztük fűszernövények, facsemeték, díszfüvek, komposzt, mulcs, valamint kertészkedéshez szükséges eszközök kerülnek kiosztásra.

 

Fotók: PécsMa