3/3 - Remekül kezdte a szezont az NKA

2024. október 9. 13:49 2024. okt. 9. 13:49

Első idegenbeli mérkőzését is győzelemmel zárta Csirke Ferenc gárdája, így hibátlan mérleggel a tabella élmezőnyében tanyázik az NKA Universitas Pécs.

Az NKA a szezon első két mérkőzését hazai pályán megnyerte, így bizakodva utazott a Honvédhoz. Azonban Nemanja Nikolics betegség miatt nem tudott részt venni a meccsen, ami megzavarta a csapatot az első negyedben, hiszen a fővárosi Honvéd tíz pontos előnyre tett szert.

A második negyed közepére a vendég együttes utolérte ellenfelét, majd a nagyszünetre már vezetett. A második félidőben a Rátgéber Akadémia dominálta a játékot, Melegék kemény védekezése és ponterőssége révén végig vezettek. A Honvéd ugyan próbálkozott, de a negyed végére már 11 pontos hátrányban volt.

Az utolsó másfél perc izgalmasan alakult, hiszen az NKA négy eladott labdát mutatott be, a Honvéd pedig triplákkal zárkózott. Végül Durmo büntetői biztosították az NKA győzelmét. Csirke Ferenc csapata hibátlan mérleggel, három győzelemmel áll a tabella második helyén a szezon elején.

Endo Plu Service-Honvéd–NKA Universitas Pécs 79-84 (22-14, 14-23, 22-23, 21-24)
Kosárlabda-NB I., férfiak, 3. foduló.


Endo Plus Service-Honvéd: Hardrict 9/3, GATLING 33/15, Hajdu 3/3, Grubor 6/6, FILIPOVICS 10. Cs.: Kopácsi 7/3, Mucza 7, Balogh 4. Vezetőedző: Zlatko Jovanovics.


NKA Universitas Pécs: Kerpel-Fronius 2, Brbaklics 2, DURMO 15, MELEG 22/3, BACSOVICS 14. Cs.: Abell 18/6, SCHERER 11/9, Kollár. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

 

Kiemelt fotó: NKA Universitas Pécs