Hatodik helyen a baranyai sípmesterek

2025. január 29. 11:51 2025. jan. 29. 11:51

Az MLSZ Békés Vármegyei Igazgatóság és annak Játékvezetői Bizottságának szervezésében rendezték meg a XVIII. Sípmester Fesztivált.

A játékvezetők immár a 18. alkalommal találkoztak, hogy összemérjék futballtudásukat, de a rendezvény nemcsak a sport szempontjából kiemelt jelentőségű, fontos szerepet játszik a magyar labdarúgásban dolgozó játékvezetők közösségének erősítésében. Ábrahám Attila, korábbi FIFA-bíró, a stáb vezetője elmondta, a rendezvény remek alkalom arra, hogy a játékvezetők kapcsolatot építhessenek, tapasztalatot cseréljenek egymással, ezzel a közösséget is "fejlesztik", valamint a munka egyes specifikus elemeit is tökéletesíthetik.

Az előző évi torna helyezései alapján négy darab ötös kalapba osztották a 19 vármegye, illetve Budapest csapatát, majd a négy csoportba valamennyi kalapból húztak egy-egy alakulatot. Az első nap során nagyszerűen szerepeltek a baranyai sportemberek, így vasárnap a felsőházban folytathatták a küzdelmet.

A vasárnap végül kevésébe sikerült jól, mint az alapszakasz, de a baranyai játékvezetők helyt álltak és szoros küzdelemben maradtak alul az 5. helyet eldöntő mérkőzésen.

A XVIII. Sípmester Fesztivál élbolyának végeredménye: 1. Bács-Kiskun, 2. Fejér, 3. Győr-Moson-Sopron, 4. Budapest, 5. Szabolcs-Szatmár-Bereg, 6. Baranya

Megyénket az alábbi játékvezetők képviselték a tornán:

Játékosok: Bene Roland, Csátity Dusán, Fekete Marcell, Hahner Darko, Horváth György, Laki Fülöp, Lőrincz Péter, Maml Zoltán, Nagy Norbert, Oletics Zoltán, Pap Tamás, Sáfárik Patrik

Stábtagok: Ábrahám Attila, Nagy Zsolt

Delegált játékvezető: Resch András

Kísérők: Nagy István, Szolnoki György, Zierkelbach Péter