Nagy pofont osztott ki az NKA női csapata a Cegléd női kosarasainak

2024. szeptember 28. 15:03 2024. szept. 28. 15:03

Pénteken elrajtolt a női kosárlabda bajnokság 2024-2025 évi szezonja az élvonalban. Az NKA csapata Pécsett játszotta az évadnyitót a Cegléd ellen, a Lauber Dezső sportcsarnokban. Visszatértek Laczkó Sáráék oda, ahol a pécsi női kosárlabda aranylapjai íródtak. A nyitány remekül sikerült, az NKA Universitas Pécs KO-val verte az alföldi csapatot. 103-36-tal zárták a 40 percet.

A két csapat történetének harmincnyolcadik összecsapása volt pénteken, amelyből 2012 óta 25-öt nyert a Pécs. Mérkőzés ünnepélyes köszöntésekkel kezdődött.

A mérkőzés első pontját a vendégek gyűjtöttek az első percben, 0-2. Ezt követően az NKA ötödik fokozatra kapcsolt. A Cegléd a 10 percben tudott pontot dobni, amikor 26-4-re zárták az első negyedet. A második negyedben is lendületesen, harcosan mentek előre a 8-0-s sorozattal indító Török Ágiék, és Rátkai Eszti dudaszós hármasával harmincöt pont lett közte (39-4). Sokat cserélt Zseljko Djokics és már a 18. percben két 2008-as születésű hazai játékos Josepovits Kinga és Kecsmárik Olivia is a pályára került. 43 ponttal vezetett az NKA Universitas Pécs két negyednyi játék után.

A szünet utáni periódusban egy összeszedettebben játszó ellenféllel nézett szembe a hazai gárda. A negyed elején 8-8 pontot szereztek a csapatok, de folytatásban ismét csak nőtt a különbség. Nadija Smailbegovic, sarokból bezúdított egy hárompontost 71-24-nél, ezzel lett kerek ötven közte (74-24). Ötven volt közte a záró negyed előtt, 79-29-ről indult az utolsó periódus. A fiatal játékosoknak is jutott bőven lehetőség, Josepovits Kinga visszatett támadólepattanóval megszerezte az első akciókosarát is a felnőtt mezőnyben. Adenike Olawuyi is megszórta a ceglédieket, összesen négy játékosunk is tíz pont fölé jutott. A századik pontot Tóth Orsi vágta be egy hármas formájában. A szerdai újabb pécsi csatát, a DKKA ellen jászsa az NKA, amelyre a belépés ismét ingyenes lesz!

 

NKA Universitas Pécs – VBW CEKK Cegléd 103-36 (26-4, 31-10, 22-15, 24-7)

 

NKA Universitas Pécs: Rátkai 7/3, Held 18/12, Zsebe-Weninger 11/6, Török 3, Reisingerova 9. Csere: Tóth O. 15/6, Laczkó 3/3, Smailbegovic 13/9, Kiss 4, Olawuyi 13, Josepovits 7, Kecsmarik -. Edző: Zseljko Djokics, Iványi Dalma

VBW CEKK Cegléd: Czank 5/3, Szirony 4, Albert 1, Andi 2, Barnai 2. Csere: Kaid 1, Farkas 8/3, Szerelem-Kobolák 11/3, Viszmeg 2, Orsi -, Hévízi -. Edző: Földi Attila

 

Zseljko Djokics: Nagyon örülök, hogy visszajöttünk a Lauberbe, és hogy ennyien kijöttek. Láttam régi, 20 évvel ezelőttről ismerős arcokat is. Már csak miattuk is küldetésemnek érzem, hogy újraépítsük Pécsett azt a női kosárlabda kultúrát, aminek híre volt Európában. Remélem, hogy akik látták a mai mérkőzést, elmesélik az ismerőseiknek, hogy milyen szívvel-lélekkel játszó csapat van itt alakulóban. Alakul a csapat. Látványos kosárlabdát játszottunk. Akadémisták sok lehetőséget kaptak.

Rátkai Eszter: Jól kezdtünk, és biztató a jövőre nézvést, hogy ekkora energiákat tudtunk mozgósítani. Szerintem mindenkinek plusz motivációt jelentett, hogy visszatértünk a Lauberbe, és az eddig is nagyszerű közönségünk még lelkesítőbb atmoszférát teremtett. Éreztük az energiájukat a pályán, s talán ezért is játszottunk ilyen jól a pályán, betartottuk, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk. Keményen védekeztünk. Indításokból sok pontot gyűjtöttünk.

 

Földi Attila: Gratulálok a Pécsnek, talán mondanom sem kell, megérdemelt győzelmet arattak. Teljes mértékben azt kaptuk, amire számítottunk, és az elején nagyon mérges voltam, hogy ennyire gyengén játszottunk. Később azonban belegondoltam, hogy sok ilyen mérkőzést kell lejátszanunk ahhoz, hogy fel tudjunk fejlődni, mert ezt az agresszivitást, sebességet és védekezést nem tudjuk modellezni edzésen. Rájöttem, ha nem játszunk agresszíven, akkor sok pofont fogunk kapni.
 

Farkas Petra: Az első félidőben meghökkentünk a Pécs agresszivitásán, hiába készültünk rá egész héten, a gyakorlati megvalósulása mellbevágó volt. A következő mérkőzésen igyekszünk majd jobban játszani, erre a második félidei teljesítményünk adhat némi alapot. Az biztos, hogy az edzéseken is keményebben kell játszani.

 

 

Szerző: Szabó Ferenc