Sikerült a Campobasso előtti főpróba
Nem volt könnyű dolga a pécsieknek, a Budapesten rendezett TFSE-MTK-NKA Universitas Pécs NB I-es női kosárlabda mérkőzésen. Sikerült a pécsieknek 59 kapott kosárnál tartani a hazaiakat. A sikerhez nagy szükség volt Reisingerova 20 pontjára. Sikerült komoly előnyt építeni a meccsen, és a végére ebből megmaradt három pont, így nyertek 62-59-re. A győzelem biztató jel lehet a keddi Európa Kupa előtt.
Nem akármilyen végjátékot hozott a derbi, hiszen fokozatosan faragta le komoly hátrányát a TFSE-MTK. Meg is fordították a játékot három perccel a vége előtt, ám 59-59-nél Studer Ágnes szemrebbenés nélkül bevágott egy hármast, amikor 36 másodperc volt vissza, amire nem tudott sikeres dobással reagálni a házigazda. Pedig számukra minden jól indult, kezükbe vették az irányítást a mérkőzés elején, Julia Reisingerova 2+1-e után, 0-7 állt az eredményjelzőn. Büntetőkkel indította a pontgyártást a TFSE-MTK, a kék-fehérek első akciókosarára egészen a hetedik percig vártak a hazai rajongók. Koncentráltan, jól védekeztek, 15-11-nél jött el az első tíz perc vége. Jól szállt be a meccsbe Adenike Olawuyi is, a túloldalon pedig Kókai villant kétszer is (18-21). Magasabb fokozatra kapcsoltak, Török Ágnes kétszer egymás után betalált, de cseh centerüket, Julia Reisingerovát sem tudták tartani Prechtelék (20. perc 24-37).
Weninger Virág triplája volt a harmadik negyed első találata, majd nemsokára elérte a különbség a húsz pontot is a javukra (23. perc 27-47). Tóth Franka vágott be egy hármast, majd egyre csak jött a nyakunkra a házigazda. Prechtel triplájával a 38. percre fordítani tudtak, ám a végén Studer Ágnes hármasának köszönhetően mi örültünk.
TFSE-MTK – NKA Universitas Pécs 59-62 (11-15, 13-22, 23-17, 12-8)
Budapest, 250 néző. V.: Montomery-Tóth Cecília, Fodor Attila, Sörlei Attila
TFSE-MTK: Dúl P. 4, Gábor -, Szabó 9/3, Manis 10, Prechtel 20/6. Csere: Kókai 5/3, Dúl T. 1, Pusztai 4, Tóth Franka 6/3, Gyöngyösi -.
Edző: Hegedűs Péter, Bozsó Ádám
NKA Universitas Pécs: Studer 7/3, Rátkai 2, Zsebe-Weninger 5/3, Török 6, Reisingerova 20. Csere: Held 7/6, Smailbegovic 6/6, Olawuyi 8, Tóth 1, Kiss -.
Edző: Zseljko Djokics, Iványi Dalma
Hegedűs Péter, a TFSE edzője:
Azt kaptuk a Pécstől, amit vártunk, illetve amire készültünk. Számítottunk rá, hogy fizikális mérkőzés lesz és agresszívan fog védekezni ellenfelünk, hiszen védekezésben egy jól összerakott csapat. A második félidőben védekezést váltottunk, aminek köszönhetően a végén még a vezetést is sikerült átvennünk. A vége pedig nem úgy sült el, ahogy szerettük volna, Studer Ági a végén bedobta a triplát, nekünk a másik oldalon megvolt az esélyünk, de mindkét dobásunk kimaradt. Ezt az érzést tavaly is és már idén is átéreztük.
Dokic Zeljko, az NKA vezetőedzője:
Boldog vagyok a győzelem miatt, hiszen a TFSE masszív csapat hazai pályán. Az első félidőben sok szerzett labdánk volt, jól védekeztünk, ezek a pontok a kulcsai a győzelemnek. Támadásban a TFSE centerét próbálunk keresni, hogy minél hamarabb fault problémái legyenek. Azt gondoltam, hogy látványosabb győzelmet fogunk aratni, de a második félidőben hiányzott csapatomból a mentalitás és a karakter, szinte minden kétes labdát ellenfelünk szerzett meg. A végjátékban nagyon fontos, hogy átérezzük a felelősség súlyát és a dobásokat elvállaljuk a jövőben.
Studer Ágnes, az NKA játékosa :
Eléggé hullámvölgyes volt a találkozó. Jól kezdtünk az elején, a védekezésünk hatékonynak bizonyult az első félidőben. A második félidőre elkezdett fizikálisan dominálni a hazai csapat, 10 lepattanóval többet szedtek, mint mi és ezekből extra kosarakat tudtak dobni, a túloldalon pedig a zónával lelassították a támadásainkat. Az én fejemben végig az volt, hogy nyerni fogunk és így is álltam hozzá akkor, amikor eldobtam az utolsó triplámat.
Szerző: Szabó Ferenc